Nyugdíjtörvény: sarokba szorította a koalíciót az RMDSZ

A kormánypártok kénytelenek voltak elhalasztani szerdán a nyugdíjtörvényről szóló vitát a képviselőház plénumában, mert a tervezet megbukott volna az RMDSZ ellenkezése miatt.

Mint ismert, a PSD-ALDE már korábban elvesztette többségét az alsóházban, és az RMDSZ szavazatai nélkül a nyugdíjtörvényt nem tudják elfogadtatni. Kelemen Hunor szövetségi elnök pedig kedden közölte: jelenlegi formájában nem támogatják a tervezetet, mert a kormánytöbbség a fogyatékkal élők nyugdíjáról szóló javaslatukat elutasította.

Mint korábban írtuk, kedden a képviselőház munkaügyi szakbizottsága elfogadta a nyugdíjtörvény tervezetét. A testület „első körben” megszavazta azt az RMDSZ-es indítványt is, hogy a fogyatékkal élők és a munkabalesetet szenvedők ne 15 évig járuljanak hozzá a nyugdíjalaphoz, hanem 5 év után kaphassák már meg a nyugdíjas státust. Ám egy szünet után a szakbizottság kormánypárti többsége visszavette a naprendre az indítványt, s másodszorra már leszavazták.

„Ezt nem tudjuk elfogadni. Az volt a kérésünk, hogy a fogyatékkal élőknek találjuk meg a helyét a nyugdíjrendszerben. Folytatjuk a tárgyalásokat a tervezetről, és remélem, találunk megoldást. Mi továbbra is fenntartjuk a fogyatékkal élőkről szóló indítványunkat. (…) nekünk 6-7 módosító javaslatunk volt, nem tudom, miért utasították el ezeket, nem lenne szabad szokásjoggá válnia a szavazások megismétlésének” –  nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a parlamentben.

Florin Iordache ülésvezető bejelentése szerint a nyugdíjtörvény tervezete jövő héten kerül ismét a képviselőház plénujma elé.

Kapcsolódók

Kimaradt?