Módosítana az RMDSZ az új nyugdíjtörvény-tervezeten

Több RMDSZ-es módosítást is elfogadott a szenátus munkaügyi bizottsága az új nyugdíjtörvény vitáján. 

„Az új nyugdíjtörvény tervezete korkedvezményes nyugalmazást írt elő az anyák számára, akik három vagy annál több gyermeket neveltek fel. A javaslatot üdvözlendőnek tartjuk, de nem kötelezhetjük az anyákat arra, hogy hamarabb nyugdíjba vonuljanak. Módosításunk értelmében, amelyet elfogadott a felsőház szakbizottsága, a törvény csak a lehetőséget teremtené meg számukra, azaz választhatnak, hogy élnek-e vagy sem ezzel a lehetőséggel” – nyilatkozta Derzsi Ákos RMDSZ-es szenátor, a bizottság tagja.  

A munkaügyi szakpolitikus rámutatott: bár vannak hiányosságai, alapvetően jó a törvénytervezet, hiszen a nyugdíjak emeléséről rendelkezik, az egyenlőség elvére alapozva. „Aránytalannak tartottuk, hogy míg egy hivatásos balett-táncos hamarabb nyugdíjazható, ugyanez nem vonatkozik a néptáncosokra is, ugyanakkor míg egy operaénekes korkedvezményes nyugdíjban részesülhet, a népdalénekesek nem élhettek ezzel a lehetőséggel. A szakbizottságban sikerült orvosolni ezt a problémát, hiszen ez több száz erdélyi magyar hivatásos néptáncost és népdalénekest érint” – mutatott rá Derzsi Ákos szenátor.

Fontos módosítás az is, hogy az új nyugdíjtörvény-javaslat csak azokra vonatkozik majd, akik legalább 15 éven át hozzájárultak a nyugdíjalaphoz, azoknak a juttatásairól pedig, akik ezt nem tették meg, egy külön törvény fog rendelkezni – hívta fel a figyelmet Derzsi Ákos. A munkaügyi szakpolitikus hozzátette: a speciális nyugdíjakról, így a nyugalmazott rendőrök, katonatisztek, a parlamenti képviselők és szenátorok juttatásairól sem rendelkezik az új nyugdíjtörvény-javaslat, hiszen ezeket nem a nyugdíjalapból, hanem állami költségvetésből fogják fedezni egy különálló jogszabály értelmében.

A tervezet várhatóan a következő héten fog a szenátus plénumának napirendjére kerülni.

Kapcsolódók

Kimaradt?