Nem ért egyet el legfőbb ügyész leváltásával a Legfelsőbb Bírói Tanács

Negatívan véleményezte a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ügyészi részlege az Augustin Lazăr legfőbb ügyész leváltására vonatkozó igazságügy-miniszteri javaslatot.

A CSM közleménye szerint a hétfői  ülésén elutasító álláspontra helyezkedett a testület az igazságügyi miniszter azon indítványával szemben, hogy mozdítsák el tisztségéből a legfőbb ügyészség vezetőjét, Augustin Lazărt. A CSM ügyészi osztálya írásbeli indoklást küld majd döntéséről a tárcavezetőnek.

A testülethez közel álló források szerint öten a negatív vélemény mellett szavaztak, egy ügyész támogatta az Augustin Lazăr leváltására vonatkozó indítványt. A CSM véleménye konzultatív jellegű a kérdésben. Az igazságügyi miniszter még a szavazás eredményének bejelentése előtt távozott a testület üléséről.

Lazăr szerint törvénytelen a leváltása

A CSM ülésén részt vett a legfőbb ügyész is, aki azt kérte a testülettől, hogy véleményezze negatívan Tudorel Toader javaslatát. Augustin Lazăr szerint az igazságügyi miniszternek nincs meg a kompetenciája arra, hogy kiértékelje a vezető beosztású ügyészek tevékenységét, ezért - szerinte - "törvénytelen" a leváltására irányuló kezdeményezése.

„Az igazságügyi miniszter által összeállított tevékenységi kiértékelő és az erre alapozott leváltási kérelem alaptalan és törvénytelen, ezért arra kérem a CSM ügyészi részlegét, hogy véleményezze ezt negatívan. Az elmozdítási kérelem azért törvénytelen, mert az igazságügyi miniszter visszaélésszerűen kisajátította azt a kompetenciát, hogy kiértékelje a legfőbb ügyész szakmai tevékenységét, olyan indokokat hozott fel, amely túllépi törvényes hatáskörét, és megtagadta tőlem a védekezéshez való jogot. (...) A legfőbb ügyész tevékenységének kiértékelését kizárólag a CSM ügyészi részlege végezheti el" - hangoztatta Lazăr.

A legfőbb ügyész azzal vádolja Tudorel Toadert, hogy bizalmatlanságot kelt az igazságügyi rendszerben, és „minimális erőfeszítést sem tesz” a lojális együttműködés érdekében.  Emlékeztetett: az Ügyészek Római Fóruma, az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében kiadott jelentések, a korrupcióellenes államcsoport (GRECO) jelentései, az emberi jogok genfi bizottságának jelentései mind az ügyészek függetlenségének elvét támogatják.

"Ehhez képest az igazságügyi miniszter visszamegy néhány évtizedet (...) abba az időbe, amikor még úgy tartották, hogy az ügyész az igazságügyi minisztertől kapja a világosságot, olyan körülmények között, hogy a miniszter minimális erőfeszítést sem tesz a lojális együttműködés érdekében. (...) Kétlem, hogy ez lenne a megfelelő magatartás a harmadik évezredben” - nyilatkozta Augustin Lazăr.

Toader egy húszpontos "bűnlajstromra" hivatkozva október 24-én kérte Lazăr leváltását, miután néhány hónapja az alkotmánybíróság támogatását megszerezve sikerült elérnie Laura Codruta Kövesi volt korrupcióellenes (DNA) főügyész leváltását is Klaus Johannis államfőnél. A legfőbb ügyész bírósághoz fordult leváltása megakadályozása érdekében, arra hivatkozva, hogy a miniszter valótlanságokat állítva, az államfő személyes érintettségére utalgatva vádaskodott ellene. Johannis már jelezte: semmiképpen sem fogja elkapkodni a legfőbb ügyész menesztését, amelyet az alkotmánybíróság Kövesi esetében hozott döntése értelmében valószínűleg nem tagadhat meg: megvárja a Lazăr által indított bírósági panasz kimenetelét.

Toader összement a CSM alelnökével

Tudorel Toader igazságügyi miniszter azt nyilatkozta az ülésen: legjobb volna, ha nem is kellene kikérni a CSM véleményét a legfőbb ügyész elmozdításakor. Az ülés elején Tudorel Toader szóváltásba keveredett Codruţ Olaruval. Arra figyelmeztette a CSM alelnökét, hogy a testület álláspontja csak konzultatív jellegű. Erre Olaru azt válaszolta: „Sajnos”.  „Egyáltalán nem kellene hogy legyen véleményezés” - vágott vissza Toader.

A tárcavezető élesen bírálta Augustin Lazărt is, akinek - a miniszter szerint – „imponál a tábornoki rang”, de valójában „nagyon sok hivatali feladatát másokra ruházta át”. Toader felrótta neki azt is, hogy elejétől fogva ellenezte a bírák és ügyészek által elkövetett visszaélések kivizsgálására hivatott ügyosztály létrehozását és folyamatosan igyekszik akadályozni ennek működését.

Kapcsolódók

Kimaradt?