Nagyon fognak örülni a szabályszegő sofőrök ennek a KRESZ-módosításnak

A képviselőház jogi bizottsága kedden elfogadott egy olyan KRESZ-módosítást, amelynek értelmében a jövőben csak 45 büntetőpont összegyűjtése után függesztenék fel a szabályszegő sofőrök gépjárművezetői jogosítványát. Jelenleg 15 büntetőpont után veszítik el jogosítványukat a sofőrök.

A módosítást szociáldemokrata honatyák terjesztették be, viszont a többi párt képviselői, valamint a szállításügyi minisztérium is támogatja, így nagy esély van az elfogadására.

„A közúti bírságok összegének jelentős megnövekedése után, ami magával vonta a szabályszegésért kiosztott büntetőpontok számának növekedését is, előfordult, hogy kisebb közúti vétségek esetében is felfüggesztették a gépjárművezetői jogosítványt. Következésképpen szükségessé vált a felfüggesztést kiváltó határ 15 pontról 45 pontra való emelése, mert ugyebár emberek vagyunk, és mindannyian hibázunk” – magyarázta a sajtónak Nicuşor Halici, a jogi bizottság elnöke. 

A törvénymódosítás valószínűleg jövő héten kerül az alsóház plénuma elé, amely döntő házként szavaz a javaslatról. Ha elfogadják, már csak Klaus Johannis államfőnek kell aláírnia ahhoz, hogy hatályba lépjen.

Kapcsolódók

Kimaradt?