A sofőröknek kedvező törvénymódosítást fogadott el a képviselőház

Döntő kamaraként fogadta el a képviselőház azt a törvénymódosítást, amely – többek között – előírja, hogy táblákkal kell jelezni a sebességmérő radarral ellátott rendőrautók jelenlétét az országutakon.

A táblákat 500–1 000 méterrel a radarozó rendőrautók előtt kell kihelyeznie az útkezelő hatóságnak a rendőrség kérésére. Egy másik cikkely előírja, hogy a rendőrautókat megfelelőképpen feliratozni kell, ezzel véget vetve annak a gyakorlatnak, hogy „civil” gépkocsikból csapnak le a mit sem sejtő gyorshajtókra.

Ugyanakkor a pisztoly típusú sebességmérő radart használó rendőrök ezentúl nem távolodhatnak el 10 méternél nagyobb távolságra a megfelelőképpen feliratozott rendőrautótól.

A Florin Roman PNL-s képviselő által benyújtott módosítást negatívan véleményezte a kormány, és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvényhozói sem támogatták a parlamentben. 

A tervezettel a közúti közlekedést szabályozó, 2002/195-ös sürgősségi rendeletet (a KRESZ-t) módosították a kezdeményezők, akik szerint a jogszabály jelenlegi formájában nem a balesetek megelőzését és a felelős gépjárművezetői magatartás kialakítását szolgálja, hanem a bírságok kiszabására összpontosít.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?