Megtöltött egy bőröndöt az államfő elleni vádakkal Liviu Dragnea

Klaus Johannis államfő elleni vádaskodással reagált hétfőn Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök arra, hogy a hétvégén őt lejáratni próbáló kiszivárogtatások nyilvánosságra hozatalát harangozta be a Rise Project nevű tényfeltáró portál.

Mint korábban írtuk, egy Teleorman megyei lakos egy Dragneával összefüggésbe hozható, bizalmas dokumentumokkal teli bőröndöt talált a telkén, és átadta a Rise Project munkatársainak – legalábbis ezt állítják a portál újságírói, akik ezek a héten kezdik meg az akták részletes ismertetését.

A titokzatos bőröndben található adathordozók az állítások szerint olyan, a TelDrum nevű közútépítő és karbantartó cég gazdálkodásával kapcsolatos kompromittáló adatokat tartalmaznak, amelyeket a korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavalyi házkutatása elől menekítettek ki a cég vezetői.

A vádhatóság egy éve indított bűnvádi eljárást Dragnea ellen, amiért 2001-ben Teleorman megye önkormányzati elnökeként, nyolc feltételezett bűntársa segítségével - a vádak szerint - magántulajdonba játszotta át az addig önkormányzati tulajdonban lévő TelDrumot. Az ügyészek szerint a cégnek törvénytelenül juttatott közpénzek egy részét elsikkasztotta vagy pártja finanszírozására fordította. A PSD elnöke tagadja a vádakat, illetve azt is, hogy a TelDrumban tulajdonrésze lenne.

A PSD hétfői vezetőségi ülésére érkező Liviu Dragnea egy ironikus gesztussal vette elejét annak, hogy magyarázkodnia kelljen a rá váró újságíróknak: ő is egy bőröndből vette elő azokat a Klaus Johannist érintő "ügyiratokat", amelyekkel a korrupcióellenes ügyészeknek szerinte foglakozniuk kellene. 

Azt mondta: "mint minden Teleorman megyei lakos", ő is talált a kert végében őrizetlen dokumentumokkal teli bőröndöt, amelyet még nem volt alkalmuk a DNA ügyészeinek átvizsgálni. Színpadias gesztusával nemcsak az államfőre próbálta terelni a figyelmet, hanem azt is megüzente: Johannist sejti a személyét érintő, a sajtó által "Teleormanleaks"-ként emlegetett kiszivárogtatás mögött.

A PSD elnöke a bőröndjéből elővett ügyiratokkal jelezte: szerinte ügyészségi vizsgálatnak kellene tisztáznia, hogyan vált Johannis, illetve az általa vezetett német kisebbségi szervezet több nagyszebeni ingatlan tulajdonosává, hogyan adta bérbe őket, miért léptették elő azt az ügyészt, aki lezárta a Johannis ellen indított büntetőjogi ügyet, nyomást gyakorolt-e az államfő egy alkotmánybíróra.

Kapcsolódók

Kimaradt?