A városarculat rejtelmeibe vezettek be a MIÉRT Akadémián

Hogyan válik márkává egy város és hogyan játszik szerepet ebben az okos településsé váló törekvés? Erről beszélgettek a XVII. MIÉRT Akadémián szombaton, Püspökfürdőn.

Kolozsvár esetében több területet érintő kérdés a city branding, azaz a „városmárka” reklámozása – fogalmazott Oláh Emese, kolozsvári alpolgármester, kifejtve: a város ifjúsági főváros, sportfőváros is volt már, számos szempontból fontos szereplő az országban, ezt pedig az önkormányzat is kihasználta – de még van tennivaló.

Az okosváros köré épülő brandnek egyre inkább igyekeznek megfelelni, a részvételi költségvetést is már évekkel ezelőtt bevezették – tette hozzá. Beszélt arról is, a Szászfenes-Kolozsvár közötti szakasz az ország legforgalmasabb útja, ezért reménykednek egy körgyűrű kiépítésében. A metró építésének ötlete nagyon megosztó, és csak nagyon kezdeti fázisban van – mondta el az alpolgármester. Beszélt Patarét „leírhatatlan körülményeiről”, amely továbbra is égető kérdés a városban, és amelyet például szociális lakások építésével igyekeznek megoldani.

Feljavítani egy lerobbant éttermet

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere arról beszélt, a várost gyakran hasonlítják össze Kolozsvárral, hasonló elvárásokat fogalmaznak meg, viszont más adottságokkal bír a két település. A várost a választások után úgy kapták meg, mint egy „lerobbant éttermet”, de „jött egy új szakács” – fogalmazott a polgármester.

Mint kiemelte: gyakran olyan projektekre lehet pályázni, amelyeknél sürgősebb kérdéseket kellene megoldaniuk – ilyen például az elektromos buszokra pályázás, ami csupán „a jégheg csúcsa”. A cél az ugyanakkor, hogy a belvárost vonzóbbá tegyék, és ki kell használják a gyógyturizmus lehetőségeit, a kulturális rendezvényekben rejlő potenciálokat.

Szociális kihívások Székelyföld Kulturális Fővárosában

Az általa képviselt település bár nem nagy, de a legnagyobb magyar többségű város Romániában – emlékeztetett Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, kiemelve, hogy Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa is, ez a cím pedig teljesíthető is. „Oda kell eljussunk, hogy a város polgárai is elfogadják a város brandjét” – fogalmazott az elöljáró. Beszélt arról is: a sport szintén komoly tényező kezd lenni a település életében, ezt a városvezetés szintén támogatja.

Beszélt a szociális kihívásokról is, az Őrkő negyedről, amelynek a rendezési tervét készítik most és egy EU-s pályázattal dolgoznak a közösség felzárkóztatásán. A projekt csak egyharmada szociális, egészségügyi támogatás, így van még tennivaló, és a város lakóinak hozzáállása is fontos – tette hozzá az alpolgármester.

Kapcsolódók

Kimaradt?