Fertőzési góccá vált a tulajdonos nélküli sepsiszentgyörgyi kultúrpalota

Környezetvédő diákok akciója ismét ráirányította a figyelmet a Sepsiszentgyörgy központjában lévő kultúrpalota rendezetlen helyzetére. Az évek óta bezárt épület egyre rosszabb állapotban van, ablakait betörték, hajléktalanok költöztek be. Vannak, akik nyilvános illemhelynek használják, de akadnak arra utaló nyomok, hogy egyesek italozni, kábítószerezni húzódnak az épületbe, amely valódi fertőzésgócot jelent a város központjában.

Az elmúlt napokban több mint száz önkéntest mozgósított a sepsiszentgyörgyi Környezetvédelmi Tanács nevű civil szervezet, hogy kitakarítsák a hat éve kihasználatlan kultúrpalotát. Az elsősorban diákokból álló csoport vezetője, Balázs Dániel, a Puskás Tivadar Szakközépiskola tanulója szerint az elhanyagolt épület nemcsak a város szégyenfoltja, hanem egyre inkább fertőzésgóccá is válik, ezért vették kézbe az ügyet, annak kockázatával is, hogy birtokháborítást követnek el.

Az áldatlan állapot első számú oka ugyanis az, hogy nem lehet pontosan tudni, ki a kultúrház tulajdonosa. Az ingatlant a „szakszervezetek” birtokolják, de a kommunista érdekvédelmi szervezetek megszűnésével az elmúlt évtizedekben nem sikerült rendezni a jogutódlást.

A sepsiszentgyörgyi önkénteseknek a Szakszervezetek Művelődési Házának egykori igazgatója adott kulcsot, de neki már nincs adminisztrátori jogköre. Balázs Dániel szerint a 110 önkéntes rettenetes állapotokkal szembesült: hivatalos iratok, egykori egyetemi hallgatók dokumentumai vannak szétdobálva a földön, az épületben fosztogatás nyomai láthatóak, sokan nyilvános illemhelynek használták a belső tereket, sőt italozás és kábítószerezés nyomai is látszanak.

Bérbe adnák az épületet az önkormányzatnak

A „Testvériség” Szakszervezeti Tömbhöz tartozó, Sanitas egészségügyi szakszervezet háromszéki elnöke, Vasile Neagovici elmondta: arról próbálja meggyőzni Sepsiszentgyörgy polgármesterét, hogy az önkormányzat vegye bérbe 49 évre a kultúrpalotát, hiszen az rontja a városképet. 

Szerinte jobb, ha a város most megkapja bérbe az épületet, minthogy néhány év múlva annyira tönkremenjen, hogy már csak a területnek örülhetnek. A háromszéki szakszervezeti bizalmi szerint a bérbeadás sem egyszerű, hiszen ahhoz az összes szakszervezeti szövetség egyöntetű beleegyezése szükséges. Neagovici egyelőre nem rendelkezik a többi szakszervezet felhatalmazásával, hogy a bérbeadásról hivatalosan is tárgyaljon.

Antal Árpád: a bérlemény bizonytalan jogi kaland lenne

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Szakszervezetek Művelődési Házának tulajdonjogát akarja megszerezni, nem pedig a bérleti jogát, ezért nem megy bele olyan, jogilag bizonytalan kalandokba, amit az egyik szakszervezet felkínált – nyilatkozta Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere kifejtette: a kultúrpalotát a közösség építette, a rendszerváltást követően, 29 év alatt nem sikerült tisztázni, hogy ki a jogutód, ezért véleménye szerint jelenleg a szakszervezetek bitorolják az épületet, több min 2 millió lejes adósságot halmoztak fel, és hagyják tönkremenni az ingatlant.

Antal Árpád értelmezése szerint mivel az egykori kommunista szakszervezetek nem léteznek, a jelenlegi szakszervezetek ezidáig nem tudták bizonyítani jogutódlásukat, ezért a kultúrpalota az önkormányzat tulajdonába kellene kerüljön, hogy vissza tudják adni azt a kulturális körforgásnak.

A polgármester szerint hosszú távra bérbe venni bizonytalan jogi kaland lenne, hiszen a probléma pontosan az, hogy nem tisztázott kié az épület. Ha pontosan tudnák, hogy melyik szakszervezet vagy szakszervezetek a tulajdonosok, akkor perbe lehetne adni őket, de mivel a jogutódlás tisztázatlan, olyan sincs, aki bérbe adja az ingatant.

„Idedobnák az önkormányzatnak, és elvárnák, hogy az értékének többszörösét, több millió eurót fektessünk egy jogilag és erkölcsileg is bizonytalan épületbe, úgy, hogy holnapután bárki bekopoghat, hogy övé az ingatlan”, mondta Antal Árpád. Közölte: amíg ő polgármester, ilyen bizonytalan kalandba nem megy bele. Hozzátette: természetesen őt is zavarja a kultúrpalota állapota, akárcsak a városközponti postahivatal műemlék épülete a volt Hungária szálló-, a felszámolt dohánygyár-, a Román Autóklub (ACR) által birtokolt volt vágóhíd műemlék épületének romos állapota. "Lassan elmondhatjuk, hogy ha valami rendben van, az a városé, ha nincs rendben, ahhoz nincs köze a városnak” – mondta Antal Árpád.

Kapcsolódók

Kimaradt?