Pál-Antal Sándor történészt, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját azzal vádolták meg a román sajtóban, hogy a Székelység története című tankönyvet budapesti megrendelésre, Budapestről írták. A Marosvásárhelyen élő történésszel erről beszélgettünk.

Mivel magyarázza a román sajtó támadásait?

Ennek a személyemet is érintő támadásnak voltak előzményei. Az utóbbi időben úgy állítanak be engem, mint magyar akadémikust, de nem teszik hozzá, hogy én a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja vagyok, nem Budapesten élek, hanem Marosvásárhelyen. A másik állítás az, hogy én lennék a tankönyv szerzője. Ez nem így van, nem írtam abba a könyvbe egy mondatot sem, én a könyv lektora vagyok. Ez pedig azt jelenti, hogy a szerzők figyelmét felhívtam a tévedésekre, a hibákra, a hiányosságokra, aminek érdekében kétszer is elolvastam a kéziratot. Tehát ezek az előzmények.

Amikor vállalta a lektorálást, gondolt arra, hogy majd támadások érhetik?

Amikor elvállaltam, úgy éreztem, nekem is hozzá kell járulnom ahhoz, hogy ez a könyv minél sikerültebb legyen,. A lektori feladatokkal a nyilvánosságot is vállaltam, és előre tudtam, hogy támadásoknak lesznek kitéve a szerzők, de a lektor, tehát jómagam is.

A saját munkáit, a székelységről írt tanulmányköteteit is érte támadás?

Nem követem a román sajtót, egyedül az Adevărul napilapban megjelent cikkről tudok, arra is telefonon hívták fel a figyelmemet, hogy vigyázzak, mert az újságban két helyen is szerepel a fényképem. Mondtam, hogy örülök ennek. A megjelent cikk előzménye az, hogy egy hétvégén az egyik barátommal a szülőfalumba mentünk, és útközben felhívott telefonon egy román újságíró, be is mutatkozott, de a nevét hirtelen nem jegyeztem meg. Kérdéseket tett fel arról, hogy mi a véleményem a könyvről. Mondtam, hogy így, kapásból nem tudok válaszolni, mivel nem is én vagyok a kifogásolt részek szerzője, de ahhoz, hogy mégis válaszolhassak, a könyvet a kezemben kellene fognom, hogy lássam konkrétan, hogy miről van szó. Na de nem hagyta magát, és azt állította, hogy ő tudja jól, hogy az egyik fogolytáborba csak hadifoglyokat vittek, a könyvben pedig úgy szerepel, hogy civileket. Erre az válaszoltam, hogy az én dédapám hatvan éves már elmúlt, amikor a fogolytáborba vitték, tehát nem volt katona. Azt is elmondtam az újságírónak, hogy ez a könyv nem egy kötelező tantárgy tanítására készült tankönyv, amelynek minisztériumi beleegyezésre van szüksége. Ez egy választható tantárgynak íródott, amelyhez nincs szükség külön jóváhagyásokra.

Mindez megjelent a román sajtóban, ám negatív kicsengéssel.

Igen, az illető újságíró tisztességes volt: amit én mondtam, azt írta le. Viszont olyan szövegkörnyezetbe helyezte az én szövegemet, ami durva ferdítéseket tartalmaz: a bevezető is, és a hozzá fűzött megjegyzések is.

Többek közt azt feltételezték, hogy a könyvet Budapestről rendelték meg.

Nem feltételezték, hanem ezt kész tényként állították. Úgy állítottak be engem is, mint budapesti történészt, aki megrendelésre írtam a könyvet.

Szándékában áll választ adni?

Nem sietjük el a válaszadást, az utóbbi időben több durva, támadó cikk is megjelent, ezeket a könyv szerzőivel kielemezzük, és csak azután fogalmazzuk meg a válaszunkat. A legjobban abban reménykedem, hogy közösen leülünk megbeszélni, megtárgyalni mindazt, amiben nem értünk egyet. Hátha így a többségi nemzet jobban megismeri a kisebbség múltját, történelmét és sikerül eloszlatni azt a rengeteg negatív képet, amit az idők során rólunk festettek.