Referendum: Dragnea jónak látná az érvényességi küszöb eltörlését

Az érvényességi küszöb visszatartja a szavazókat attól, hogy részt vegyenek a népszavazáson – fogalmazott Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök szerdán, a referendum megbukását követő első sajtónyilatkozatában.

A PSD elnöke úgy vélekedett, ha a romániai népszavazásokon nem lenne érvényességi küszöb, a szavazók nagyobb számban járulnának az urnákhoz, idézte a politikust a hotnews.ro. „Így azok is szavaznának, akik nem értenek egyet (a referendum kérdésével – szerk. megj.)” – magyarázta.

Liviu Dragnea azt is leszögezte: a népszavazás megbukását nem tekinti a PSD kudarcának. „A kudarc esetleg azoké lehet, akik igennel szavaztak” – jelentette ki, hozzátéve: a család alkotmányos meghatározásának módosítására vonatkozó törvényjavaslatot nem csak a PSD és az ALDE szavazta meg a szenátusban.

Mint ismert, az október 6–7. között megszervezett referendum érvénytelen lett, mert a szavazati joggal rendelkezők mindössze 21,10 százaléka járult az urnák elé, és az érvényes népszavazáshoz legalább 30 százalékos részvételi arány lett volna szükséges. A „hagyományos” család alkotmányba iktatása mellett 91,56 százalék szavazott, a nem voksok aránya 6,47 százaléknak felelt meg.

Dragnea reagált a Román Ortodox Egyház szóvivőjének arra a kijelentésére is, miszerint a referendum azért bukott meg, mert elpolitizálták és a választók a PSD elnökének személyével asszociálták a kezdeményezést.

„Bár nem gyakorlom a vallást, ortodox keresztény és vallásos ember vagyok. Vallásos és tisztelettudó ember. Nagyon nehezemre esik, és csak a tisztelet tart vissza, hogy ne válaszoljak ezekre a kijelentésekre” - nyilatkozta a PSD elnöke a parlamentben.

Kapcsolódók

Kimaradt?