Ezért volt érvénytelen a népszavazás egy ortodox püspök szerint

A progresszívek propagandagépezete jobban működött és a referendumot politikai ideológiához kötötték, ezért volt érvénytelen az október 6-7-i népszavazás – vélte Ignatie ortodox püspök.

A vaslui-i görögkeleti püspök szerint egyháza nem képes kellő gyorsasággal reagálni „minden hazugságra, rágalomra és félrevezetésre, ami az utóbbi hetekben folyt a közbeszédben”. A népszavazás céljának az is rosszat tett, hogy a közvélekedésben egy politikai párthoz kapcsolódott a referendum, ráadásul sokan tartottak attól, hogy az Igen szavazattal más alkotmánymódosító javaslatokhoz is beleegyezésüket adják, ezért inkább távol maradtak az urnáktól – vélekedett az egyházi vezető.

„Egy politikai párt gyűlölete intenzívebb volt, mint a család és a hagyományos értékek szeretete” – fogalmazott.

Ignatie ugyanakkor nem értett egyet azzal a feltételezéssel, hogy az érvénytelen népszavazás „vereséget” jelentene az ortodox egyház számára. Kifejtette: egyháza számára az a tanulság, hogy közelednie kell a hívekhez, például óvodák, egyházi iskolák létrehozása révén, hogy „alternatívát kínáljon a neomarxista ideológiák áradatában, amelyek ördögi érzéketlenséggel és meggyőzőerővel próbálják megrontani a gyermekek tiszta eszét és szívét”.

Kapcsolódók

Kimaradt?