Az alkotmánybíróság elutasította Klaus Johannis kisebbségellenes óvását

Elutasította szerdán az alkotmánybíróság az államfőnek a Románia közigazgatási megszervezéséről szóló törvényt módosító jogszabály ellen benyújtott óvását.

Klaus Johannis azt – az RMDSZ javaslatára bekerült – előírást kifogásolta, amely szerint tilos úgy módosítani egy közigazgatási egység határait, hogy ezáltal megváltozzon a területén élő kisebbségek aránya. A taláros testület bírói 7-1 arányban szavaztak az óvás elutasítása mellett – tájékoztat a Mediafax.

Az államfő érvelése szerint ez az előírás a döntő házban került be a jogszabályba, a képviselőház nem vitatta meg, mivel az eredeti tervezetben nem szerepelt. Ugyanakkor szerinte az RMDSZ által benyújtott javaslatnak nincs mit keresnie az 1968/2-es törvényt módosító csomagban.

Klaus Iohannis az előterjesztésében arra is hivatkozott, hogy a szuverenitás és helyi autonómia alkotmányos elvét sértené, ha ilyen tiltásokkal korlátoznák egy-egy közigazgatási egység lakosságának jogát ahhoz, hogy - gazdasági, társadalmi, kulturális, vagy környezeti szempontok alapján - népszavazással döntsön a közigazgatási határok módosításáról.

Az európai kisebbségvédelmi keretegyezményben szereplő előírást az RMDSZ javaslatára foglalták bele a településnevek írásmódját egységesítő törvénymódosításba. Az ország közigazgatási felosztását szabályozó 1968-as úgynevezett "megyésítési" törvény módosítását egyebek mellett azért kezdeményezték a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt és az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt törvényhozói, hogy egységesítsék, illetve kijavítsák a törvény mellékletében különböző írásmóddal szereplő, vagy a hivatalos névjegyzékben tévesen bevezetett településneveket.

A törvénymódosításba Cseke Attilának, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének a javaslatára foglalták bele azt a - Románia által 1995-ben elsőként ratifikált kisebbségvédelmi keretegyezményből - átvett rendelkezést, miszerint tilos (felosztással, összeolvasztással vagy más módon) úgy módosítani a közigazgatási egységek határait, hogy az a nemzeti kisebbségek számarányának módosítását célozza vagy eredményezze.

Kapcsolódók

Kimaradt?