MIÉRT: rosszul feltett kérdésre nehéz helyes választ találni
Elutasít és elítél minden szélsőséges megnyilvánulást a civil vagy politikai szereplők részéről a Magyar Ifjúsági Értekezlet a család alkotmányos meghatározásának módosítására irányuló jogszabály kapcsán.
„Az elmúlt napokban azt tapasztaljuk, hogy nem érdemi vita zajlik arról, hogy a törvények szintjéről miért kellene alkotmányos szintre emelni a család létező meghatározását, hanem ezzel ellenkezőleg, egyre nagyobb teret kapnak a szélsőséges megnyilvánulások” - mondta Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke.
„Egy rosszul feltett kérdésre nagyon nehéz helyes választ találni, ezért arra kérünk minden felelős civil és politikai szereplőt, hogy a normalitás keretén belül tartsák a referendummal kapcsolatos vitát” - fogalmazott.
A MIÉRT szerint a szavazás a demokrácia alapja, ezért mindenkit arra bíztatunk, hogy vegyen részt a referendumon, azokat is, akik korábban a távolmaradást tartották a helyes választásnak, hiszen három opció áll mindenki rendelkezésére: IGEN, NEM vagy ÉRVÉNYTELEN szavazat.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet ugyanakkor a Besztercén elfogadott Politikai Programjában leszögezi: aktívan támogatunk „minden olyan legális kezdeményezést, amely a más családalapítási törekvéseket és együttélési formát hivatott intézményesíteni. Szorgalmazzuk a bejegyzett élettársi viszony jogi keretbe való ültetését, ezért minden olyan törekvést, mely ezt a célt szolgálja, teljes mértékben támogatjuk”.