Változó álláspontok, illegális szórólapok, nacionalista üzenetek: itt a referendum-kampány hajrája

Egy hét alatt többször is változott a vezető kormánypárt álláspontja a családfogalom alkotmányos átírását célzó referendum kapcsán.

Több hírtelevízió is sugárzott az elmúlt napokban egy kampányklipet, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) a szombat-vasárnapi referendumon való részvételre, illetve az alkotmánymódosítás elfogadására buzdít. A videóban nem hangzik el a megrendelő neve, amire csak a képernyő bal sarkában elhelyezett, alig olvasható feliratból lehet következtetni. Ezzel a kormánypárti médiumok éppen csak megfelelnek a jogszabályi rendelkezéseknek – amelyek megkövetelik a hirdetések azonosíthatóságát –, de nem verik nagydobra, hogy a PSD kampányol.

A klip azért is érdekes, mert Viorica Dăncilă miniszterelnök múlt héten az Európai Szocialista Párt (PES) brüsszeli frakcióülésén biztosította egykori kollégáit, hogy a PSD nem kíván részt venni az alkotmánymódosító referendum kampányában. Sajtóértesülés szerint az ülésen egyes EP-képviselők meglehetősen indulatosan kérték számon a román miniszterelnökön, hogy pártja nem tartja tiszteletben az európai szocialisták „progresszív irányultságát” azzal, hogy olyan referendumot szervez, amelynek egyetlen praktikus célja az azonos neműek házasságának a betiltása.

A kérdés ismét előkerült hétfőn este az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) ülésén, amelynek napirendjén Románia is szerepelt. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke arra kérte a román kormányt, hogy „ne használja ürügyként a család értékeit a homofóbia indoklására”. Liviu Dragnea PSD-elnök jóformán azonnal reagált az egyébként szintén szocialista Timmermans nyilatkozatára.

Hétfő esti tévényilatkozatában kijelentette: nem hiszi, hogy az EB alelnöke vagy „bárki az EU térségéből” „megmondhatja a román népnek”, hogyan definiálja a házasságot az alkotmányban. „Nem hiszem, hogy a továbbiakban is el kell fogadnunk a politikai korrektséget csak azért, hogy jó színben tűnjünk fel nem tudom milyen »magas porták« előtt. Ha nem foglalkoztat komolyan ennek az országnak a jövője és ennek a nemzetnek a jövője, akkor akár meg is alázkodhatunk, de nekem nincs szándékomban ezt tenni” – fogalmazott a PSD elnöke. A kijelentés – akárcsak az egyértelmű igenre buzdító klipek sugárzása – élesen ellentmond nemcsak a miniszterelnök brüsszeli „tájékoztatásának”, hanem Liviu Dragnea azt követő nyilatkozatának, miszerint a Szociáldemokrata Párt csupán „tájékoztató akciókat” szervez a referendumot megelőzően.A nemzeti jelképek használata kampányban törvénysértő

A hírtévékben sugárzott PSD-s kampányvideók – a párt vezetőinek múlt heti nyilatkozataival ellentétben – egyértelműen az igen mellett teszik le a garast, mi több egyenlőségjelet tesznek eme opció és „a mi jövőnk” közé. „A család védelme (…) sorsdöntő a román nép, a mi nemzeti identitásunk és egységünk megóvása tekintetében” – szól a felhívás az alkotmánymódosítás elfogadására.

Egy másik klip éppenséggel cáfolja a kezdeményezőknek és a támogatóknak azt az állítását, miszerint az alkotmánymódosítás nem irányul a szexuális kisebbségek ellen, hanem kizárólag a család védelmét célozza: „Az IGEN-re tett pecsét azt jelenti, hogy egyetértek azzal, hogy az alkotmány egy férfi és egy nő HÁZASSÁGÁról rendelkezzék. A NEM-re tett pecsét azt jelenti, hogy elfogadod annak a lehetőségét, hogy azonos neműek házasodjanak és gyermeket fogadjanak örökbe.”

Az igei személyragokkal való „játék” aligha véletlen, hiszen az egyes első személy használata (én „egyetértek”) megkönnyíti az azonosulást az első opcióval, míg a második személyben megfogalmazott választás (te „elfogadod”) elhatárolódást sejtet.

Illegális kampányeszközök garmadája

A Szociáldemokrata Párt mellett más szervezetek is pénzt áldoznak a referendum sikere érdekében, csakhogy az akciók nagy része sajnálatos módon illegális.

A legsúlyosabb kihágás a nemzeti jelképek használata, amit a választási törvény egyértelműen megtilt. Noha kiterjedt törvénysértő akciósorozatról van szó, a hatóságok eddig tüntető közönnyel „reagáltak” rá. Egyedül a Szilágy megyei választási iroda gondoskodott eddig a jogszabályok betartásáról, elrendelve a román nemzeti zászló színeit tartalmazó utcai reklámok eltávolítását. A döntés ugyanakkor nem tudja meg nem történtté tenni az illegális szórólapozást, ami az elmúlt napokban nagy erőkkel zajlott.

Az itt mellékelthez hasonló szórólapokat találtak a postaládájukban az emberek az ország valamennyi szegletében, és hasonlókat osztogattak a településeink utcáin.

Általános, hogy ezekért az akciókért senki nem vállalja a felelősséget. Noha a törvény előírja, hogy valamennyi nyomtatványon fel kell tüntetni a megrendelő és a nyomda nevét, a mostani kampányban felhasznált anyagok ennek a követelménynek nem tesznek eleget.

Az igenre buzdító nyomtatványok terjesztésének kirívó és többszörösen törvénysértő eszköze a csomagolt szeletelt kenyér, hiszen – az említettek mellett – közegészségügyi problémákat is felvet.

Kapcsolódók

Kimaradt?