Bojkottálta az RMDSZ a képviselőház ülését a románnyelv-oktatási rendelet miatt

Nem vett részt az RMDSZ képviselőházi frakciója a szerdai plenáris ülés napirendjén lévő törvénytervezetek végszavazásán tiltakozásul amiatt, hogy a kormány még nem vonta vissza a román nyelvnek az elemi osztályokban történő oktatásáról szóló rendeletet. Az ügyben Liviu Dragnea PSD-elnök és Kelemen Hunor szövetségi elnök találkozója hozhat megoldást.

"Elvárjuk, hogy az oktatási miniszter vonja vissza a rendeletet, amely gyakorlatilag megtiltja a magyar tanítóknak a román nyelv oktatását. Ez még nem történt meg, ezért ma nem mentünk be a törvénytervezetek végszavazására" – tájékoztatta a Maszolt Korodi Attila frakcióvezető. A politikus elmondta, kedden az RMDSZ frakciója egyeztetett a két kormánypárt, a PSD és az ALDE frakciójával a vitatott rendeletről. "Ők most szembesültek ezzel a helyzettel" – közölte Korodi.

A kormányrendelet hatálytalanításának két lehetséges módozata van. Az egyik az, hogy a parlament gyorsított eljárással megvitatja és elutasítja a jogszabályt. Az RMDSZ frakcióvezetője szerint a kormánypártok frakciói jelezték a keddi egyeztetéseken, hogy készen állnak leszavazni a rendeletet. Csakhogy a parlamenti procedúra hosszadalmas, a jogszabály hatálytalanítási folyamata legalább 30 napig eltart.

Az RMDSZ ezért továbbra is azt kéri, hogy az oktatási miniszter vonja vissza a rendeletet. Korodi Attila elmondta, Kelemen Hunor szövetségi elnök és Liviu Dragnea, a PSD elnöke közötti találkozó hozhat előrelépést ebben az ügyben. A frakcióvezető nem tudott információkkal szolgálni arról, hogy mikor jön létre ez a találkozó.

Kelemen Hunor a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium tanévnyitóján mondott beszédében a rendeletről kijelentette: a kormány "totális káoszt" idézett elő "megalázó intézkedésével".  "Valaki úgy gondolta, hogy egyetlen rossz mondattal meg tud oldani egy egyébként akár reálisnak is mondható problémát. Elutasítjuk, és elfogadhatatlannak tartjuk a rendelkezést" - fogalmazott hétfőn a politikus.

Mint korábban írtuk, az ország számtalan magyar és német iskolájában kezdődött az oktatók japán sztrájkjával a tanév. Az oktatók és a szülők egy része fehér szalagot kötött a karjára az ellen tiltakozva, hogy a kormány mindenféle szakmai egyeztetés nélkül, tíz nappal a tanévkezdés előtt rendelettel módosította a tanügyi törvényt, mely immár a tanítók helyett román nyelv és irodalom szakos szaktanárokra bízza a kisebbségi elemi iskolák román nyelvoktatását.

Kapcsolódók

Kimaradt?