Marosvásárhelyi katolikus gimnázium: örülnek a szülők a beiratkozás lehetőségének

Az RMDSZ és a római katolikus egyház arra kéri a szülőket: most írassák be gyerekeiket a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumba ahhoz, hogy szeptembertől zökkenőmentesen indulhasson el a tanítás. Novák Zoltán RMDSZ-es szenátor és Tamási Zsolt, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium kinevezett igazgatója sajtótájékoztatón számolt be csütörtökön az iskolába való beiratkozás lépéseiről. A beiratkozás hírét követő két órában már közel 40 szülő töltötte ki a formanyomtatványokat.

A tanintézmény kinevezett igazgatója elmondta: első körben augusztus 27-ig lehet iratkozni a Bolyai Farkas Elméleti Líceum titkárságán. Hangsúlyozta: ez két lépésben történik. Jelenleg a szándéknyilatkozatokat fogadják, de a folyamat felgyorsítása érdekében egy másik formanyomtatvány kitöltése is fontos.

„Az RMDSZ és a katolikus egyház a két nyomtatvány kitöltését javasolja, amelyből az egyik a szándéknyilatkozat, amelyet iktat a Bolyai. Még egyszer hangsúlyozom: a másik dokumentum a tényleges átiratkozási kérés, amelyet nem iktat senki most, csupán szeptemberben. Gyakorlatilag öt nap alatt az iskola működését rendbe kell tenni, lesz egy határidő, hogy meddig fogadunk átiratkozási kérést. Álhír és félretájékoztatás az az online térben terjedő információ, miszerint a második nyomtatványnak a kitöltése törvénytelen lenne. Azzal szembesülünk, hogy helyi szinten mindent lassítani akarnak, ezért mi azt javasoljuk a szülőknek, hogy a két nyomtatványt egyszerre töltsék ki és adják le, hogy a ne kelljen kétszer járniuk. Így próbáljuk gyorsítani azt, amit más lassítani akar” – hangsúlyozta a Tamási Zsolt kinevezett iskolaigazgató.

Az átiratkozási kéréseket utólag be kell majd jegyeztetni abban a tanintézményben is, ahonnan a diák átiratkozna a katolikus iskolába, ami tovább késleltetheti az ügyintézést. Egyébként nulladiktól nyolcadik osztályig, elemi és gimnáziumi szinten minden osztályból egyet-egyet indítanak, az elemiben 24 diákkal, gimnáziumi szinten 25 diákkal indulnak osztályok. A líceumi osztályok esetében csak kilencedik osztályba nem lehet átiratkozni, mert a törvény és a módszertan tiltja, hogy a számítógépes elosztást követően egy féléven belül ilyen cserére kerüljön sor.

Novák Zoltán szenátor elmondta: várható, hogy az elkövetkező időszakban az iskola létrejöttének ellenzői újabb támadásokba lendülnek, de ezek kivédésére is felkészültek.„Az RMDSZ eddig is megtett minden tőle telhetőt, minden szinten és ezután is azon leszünk, hogy legális, tehát törvényes eszközökkel véghez vigyük, befejezzük ezt a folyamatot, amit elkezdtünk, hogy az ősz folyamán Marosvásárhelyen elkezdhesse működését, oktatási tevékenységét a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium”- mutatott rá a szenátor.

Valentin Popa oktatási miniszter augusztus 9-i rendelete leszögezi, hogy az iskola a szeptember 10-én kezdődő új tanévtől önálló jogi intézményként fog működni. A katolikus iskolának továbbra is az egyháznak visszaszolgáltatott marosvásárhelyi épületegyüttes B szárnyában biztosítanak helyet, a főépületben ugyanis a román tannyelvű Unirea Főgimnázium működik.

Örülnek a szülők

A katolikus iskolába való beiratkozás hírét követő két órában már közel 40 szülő töltötte ki a formanyomtatványokat.

Ávrám Éva szülő azt mondta: az elmúlt két év huzavona után úgy érzi, végre abba a tanintézménybe írathatja gyerekét, amelybe eleve szándékozott. Elmondta: gyermeke ott kezdte a kilencediket, aztán a Bolyaiba került át, de most visszairatkoztak a II. Rákóczi Ferenc katolikus líceumba. „Szerintem minden szülő örvend, hogy idén ez a lehetőség megadatott” – tette hozzá.

Az újonnan, miniszteri rendelettel létrejött iskola tanárainak és osztályainak jóváhagyása az iktatott kérelmek számától függ. A szülőnek az áthelyezést minden diák esetében személyesen kell kérnie. Zsigmond Imola szülő azt mondta: úgy érzi, mindent meg kell tennie annak jelzésére, hogy szükség van az iskolára. „Hogyha az iratkozástól függ, akkor mutassuk meg, hogy igenis, kell ez az iskola és van igény rá” – mondta.

Beiratkozni augusztus 23. és 26. között, szombaton és vasárnap is, 10.00 és 16.00 óra között, augusztus 27-én, hétfőn pedig 10.00 és 11.00 óra között lehet, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum titkárságán.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?