keresés

Jövőre veletek, ugyanígy?

A palesztinok és az izraeliek újra engedtek az amerikai meghívásnak és békéről tárgyaltak, ezúttal eltökélten, az eredményesség szent szándékával. Miért maradhat mindez – az éves határidő és tervezett köztes tárgyalássorozat ellenére – a szándék szintjén, miért érezhetjük úgy, hogy már a szándék is kérdéses? Mert lehet, hogy igazából a felek egyikének sem érdeke a tényleges megoldás megszületése, és mert ez az érdek egyre távolabb kerülhet a realitástól, vagyis a múlt század hetvenes évei izraeli–egyiptomi és izraeli–jordán békefolyamainak a rendezést lehetővé tevő momentumaitól.

Bármilyen amerikai kezdeményezés történt azóta (más országok közvetítése is ingatag), az kizárólag az USA fikciójának bizonyult; a Közel-Kelet stabilizálása nem igazán engedelmeskedik a képzeletjáték szabályainak. Viszont mivel a Fehér Ház (támogató vagy fukarabb) keze mindig is messzire elért, sem a tárgyalóképesebb Ciszjordán Fatah, sem Izrael nem tudott igazából ellenállni egyetlen békéltető meghívásnak sem.

A kormányok tárgyaltak, de tulajdonképpen a saját túlélésükön ügyködtek, ugyanis egyik fél sem volt (lesz?) eléggé erős, hogy figyelmen kívül hagyja egy tényleges régióstabilizáló program kedvvért a saját „status quoban fanatizált” lakosságát, vagy éppen a megosztott és ebben létjogosultságot nyerő politikai erőit.

A vezető politikából módszeresen leszivárogtatott ideológiai ajzóanyagok annyira átitatták a vezetetteket, hogy ilyen tömegekkel, és interiorizált gyűlölködésükkel minden kormánynak számolnia kell, ha maradni akar. Lehetséges lenne például, hogy Mahmúd Abbász, akinek a falatnyi Ciszjordániában is problémái adódhatnak a saját Fatahján belül, végképp fittyet hányjon a gázai Hamászra, amely nem az agyával ellenzi Izrael létét, hanem az agytörzsével? Vajon a Jordán nyugati partja teljesen „hamászmentes” lenne, s ennek a kiderítésére merne-e vállalkozni Abbász, hogy mégoly komoly békéltetését véghezvigye?

A Hamásznak sokkal egyszerűbb a dolga. A folyamat kerékkötőjeként mindenképpen kevesebb hálás-elszámolnivalója van Amerika felé, mint tényleges protektora, Irán felé, amely viszont nem tárgyalópartner abban, hogy a palesztinok elismerjék Izraelt. Utoljára említem a mindenkori tárgyalások másik elemét, a céljaiban stabilnak látszó Izraelt. Döntéseit illetően, tényleg annyira erőskezű a telavivi kormányfő, hogy eltekinthet a világ egyik etnikai-ideológiai alapon legszínesebb népétől, vagy a Knesset és a kormánykoalíciók belső pártérdekek által meghatározott fragilitásától?

  vélemény