Üvegfalú szálláshelyek
A turisztikai minisztérium központilag követné a hotelek és panziók forgalmát
Baloga-Tamás Erika, Totka László | 2012-01-24 23:40:19
Központi, egységes nyilvántartási rendszer bevezetését tervezi a Régiófejlesztési és Turisztikai Minisztérium, amelynek segítségével számítógépes adatbázisban rögzítenék az ország összes, szálláshelyet biztosító vendégfogadó egységének turistaforgalmát.
A minisztérium által kezdeményezett, közvitára bocsátott (és állítólag már tesztelés alatt álló) intézkedést sürgősségi kormányrendelettel fogadtatnák el a közeljövőben – Elena Udrea korábban azt ígérte, idén januárban be is üzemelhetik a rendszert. „A rendszer lényege, hogy egy átlátható, információkhoz azonnal hozzáférést biztosító hálózatot hozzon létre. A 237/2001-es kormányhatározat szerint az adatokat már eddig is regisztrálni kellett a bejelentkezési űrlap alapján, ennek feldolgozása azonban nagyon bonyolult és hosszadalmas volt” – magyarázta az ÚMSZ-nek Olosz Szabolcs, a turisztikai minisztérium tanácsosa. Mint hangsúlyozta, az új eljárás nemcsak az adminisztrációt könnyíti meg jelentősen, de az adóhivatal munkáját is, mivel hozzájárul az adócsalás mérsékléséhez azáltal, hogy reális helyzetjelentést biztosít.
A szállóvendégek adatai ezentúl központi számítógépbe kerülnek
A turisztikai minisztérium tanácsosa lapunk kérdésére elmondta, az Európai Unión belül Spanyolországban, Nagy-Britanniában és Németországban is üzemel hasonló rendszer, amelyek ráadásul közvetlen összeköttetésben állnak az adóhivatallal, amely a számlák kibocsátását is követheti.
A lapunk által megkérdezett székelyföldi szállásadók még nem értesültek a készülő integrált nyilvántartási rendszerről, ám egyöntetűen azt állítják: a feketeturizmus visszaszorítására nem ez a megoldás. „Jónak tartom az ellenőrzési rendszert, de nem ilyen formában” – jelentette ki lapunknak Hajdó Khell Noémi székelyudvarhelyi panziótulajdonos, a Turisztikai Programok Fejlesztéséért Egyesület elnöke, aki egyébként tőlünk értesült először a tervezetről.
A fehéret fehérítik?
Véleménye szerint ezzel az intézkedéssel nem hogy visszaszorítanák az adócsalást a turizmusban, hanem egyenesen fellendítik azt. „A feketeturizmus nem abból áll, hogy adott esetben húsz vendégből csak 15-öt vezetek be, hanem sokkal inkább a nem hivatalosan bejegyzett szállásadók tevékenységéből - magyarázta a szállásadó. – Azt fájlalom, hogy ha hoznak egy új rendelkezést, az mindig arra irányul, hogy még inkább ellehetetlenítse a hivatalosan dolgozókat.” Úgy véli, ilyenformán az embert egyenesen rákényszerítik arra, hogy ne akarjon hivatalosan dolgozni, mert „aki tisztességesen kiváltja az engedélyeket, annak csak a baja gyűlik meg”.
Az új rendszer szerint a reggeli mellé kitöltendő űrlap is dukál majd a vendégnek
Kétmilliós kiadás
Mint megtudtuk, az elektronikus nyilvántartó informatikai infrastruktúrájának kiépítését (hardware, szoftware és a rendszer kommunikációját) teljes mértékben a turisztikai minisztérium biztosítja, ennek kiépítése és beüzemeltetése mintegy kétmillió lejbe kerül. A rendszerhez tartozó egységek ingyen csatlakozhatnak. Az érintett szállásadóknak a határozat érvénybelépésétől számított 90 munkanap alatt kell feliratkozniuk a nyilvántartásba vételhez, ezt követően pedig 60 napon belül biztosítaniuk kell a rendszerhez való csatlakozás rájuk eső követelményeit.
Adat, lakat alatt
Kérdésünkre, nem tart-e a minisztérium attól, hogy kritika éri az adatvédelmi jogok megsértése miatt, Olosz elmondta, az új rendszer a személyi adatokhoz való hozzáférést csak az illetékes hatóságok, például a belügyminisztérium számára biztosítja – a tárcának csak a statisztikai adatokra lesz rálátása. „Még a rendszer üzemeltetőjének sincs hozzáférési lehetősége az adatokhoz” – hangsúlyozta Olosz, hozzátéve, hogy az adatokat tároló szerverek is egy biztonsági helységben találhatóak, ráadásul a rendszerhez való csatlakozás is egy titkosított csatornán történik. Az elektronikus betörések elleni védelmet a minisztériummal szerződött szakszolgáltatók biztosítják.
vélemény
Adieu Merkozy!Adio Merkozy! Bienvenue Merkollande! Meghalt a király, éljen a király! – így ment ez, mióta föld és a világ, s most sincs másképpen. Van, aki siratja, van, aki alig várta a Merkozy néven elhíresült francia-német vezető páros, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök olajozottan működő, egyhúron pendülő párosának széthullását, de egy valamiben kevesen kételkednek; mégpedig abban, hogy az elmúlt négy évben e két „államférfi” határozta meg az Európai Unió gazdaságpolitikáját, nem kis mértékben nemcsak a franciák-németek-görögök, hanem bizony a mi mindennapjainkat is. »
Gál Mária
PlágiumLassan már az analfabéták is föl tudják mondani a szellemi termékek jogvédelmének szabályait, hogyan és miképpen szabad idézni a más dolgozatából, illetve mi a különbség a kisdoktori meg a szakdolgozat között? Mert lopni nem szép dolog – bár mindenki csinálja egy bizonyos tanultsági szint fölött. »
Krebsz János
Ankaro-damaszkuszáltanParadoxális oka annak, hogy Törökország régiómenedzseri státusépítése 2011 óta álldogál: éppen Szíria, az az ország, amelyet a közös határon fenyegetően tett-vett haderők csak 1998-ban tudtak meggyőzni arról, hogy jobb, ha nem támogatja a Kurd Munkáspártot. Az Aszad rezsim máris úgy látta, hogy egy Ankarával vívott háború kockázata nem éri meg, hogy a kurdokat felhasználva tartsanak Iránnal együtt sakkban egy NATO-tag és Amerika-barát országot, amely már akkor túl régióhangos volt az ízlésüknek. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!