Egy kimondottan explicit cím után, amely a szöveget holmi kamaramuzsikához rokonítaná, elég komoly feladat kibontani a szüzsét: pedig adja magát, legalább az olvasmányok kérdése. Otthon, évnyitó előtti napokban téma volt, egyre égetőbb családi gond, de szeptember ötödikén is a buszon találkoztam olyan kilencedikes-forma srácokkal, akik izgatottan taglalták, hogy akkor honnan lehet majd letölteni egy jó kis rezümét, meg hogy a másik könyv, ami szóba került, kétszázvalahány oldalas, de szerencsére sok benne az illusztráció. Meg hogy egy harmadik, jelen nem lévő társuktól elkérik, és kicsit átdolgozzák a „referátot”.

Így vagyunk ezzel az átdolgozással, meg a kicsivel is: most épp az egész honi oktatáspolitika vizsgázik őszi szesszióban, változóan heves médiafigyelem közepette. Ez is adja magát: lassan letelik a második iohannisi mandátum, és tanügyi téren még majdnem semmit nem mozdult az ország. Dacára annak, hogy az államfő egyik szíve csücske, a sokat emlegetett, idézett és kritizált „Művelt Románia” ötletként, majd szövegként jó ideje publikussá vált. Átfogó országprojekt, vagy épkézláb és valós ágazati reformok helyett ezzel a több mint ígérettel maradtunk. Mint a kolozsvári metró, oly közeli és annyira pragmatikus célkitűzés...

Addig is, míg a parlamenti szakbizottságokban (vagy egyes jobban értesült források szerint a kormány által felvállalt formában a Victoria-palota fejlécével ellátott dokumentumként) elfogadtatik, miniszterünk eldöntötte, hogy ebben a tanévben másként működik a felvételi a kilencedik osztályba, mint eddig. Igen üdvös, hogy egy szaktárca már most tudja, mikor fogják megszervezni a vizsgákat, meg hogy az eredményeket is mikor teszi közzé 2023 nyarán, de szinte fel sem tűnt a Nuferilor utcában székelő intézmény döntnökeinek, hogy mérkőzés közben módosítanak a játékszabályokon. Ugyan mibe került volna, ha Câmpeanu úr ezúttal visszafogja magát, és nem buzgólkodik oly hévvel: ha csak azt közölte volna, hogy a most ötödik osztályba lépőkre érvényes az új vizsgaszabályzat (hogy ne mondjak olyasmit, mint koncepció, vagy értékelési szemlélet – ezek ugyanis túl rafinált kifejezések lennének). Logikus, megfontolt, előkészített döntésnek nevezte volna sajtó, szülői körök, pedagógus társadalom egyaránt. Meg hát a leginkább érintettek, maguk a nebulók is azt éreznék, hogy ez most új időszámítás.

Lehet, hogy az 5–8. osztályos periódus „médiáinak” 20 százalékos beszámítása a kilencedikes vizsgateljesítménybe továbbra is indokolt lenne, az is lehet, hogy emellett sok érvet tudnánk itt sorolni, sőt az sem kizárt, hogy érdemi szakmai vita kerekedne ebből. Például olyan, aminek kézzelfogható következtetései tovább lendítenék a hazai közoktatás el-elakadó szekerét ezen a barátságtalan honi terepen.

Mindez most okafogyott, hiszen a döntést már közölték, de egyébként is nem a vita, az átbeszélés az erős oldala az épp regnáló szakminiszternek. Kifele nyilván betartja az ilyenkor kötelező procedúrát a nyilvános vitára vonatkozó előírásokat. Majd látványosan, sőt túlzottan harsányan felszusszan... és halad tovább. Hogy a haladás az mindenképp előbbre jutást jelent, meg a tovább, az szintlépést is sejtet egyben, abban már nem lennék teljesen biztos.

A történet tanulsága pedig nem az, hogy ilyet nem illik-ajánlatos-fair tenni (a csuklóból, izomból való módosítás egy folyamat közbeni brujázs beiktatása, amitől nem biztos, hogy jobb lesz a végeredmény), hanem hogy ez már szokássá degradálódott: az önkényes akarnokság, a mindenképpen változtatni kicsinyessége napi gyakorlattá, ha akarom, hatalomtechnikai reflexszé „minősült át”. Ahogyan a reakciók hiánya, vagy sablonos sutasága is már a megszokott, a régi, a betéve tudott kellék.

Tiszta szerencse, hogy az olvasás élményét nem sikerült végképp kilúgozni holmi elrettentő címlistákkal, amelyekből nyári verőn, de inkább a szezon végén csipegetnek a tanodákba visszasereglő ifjak. És ilyenkor kimondottan üde pihenőnek számít az olyan jól tálalt javaslatcsomag, mint amit Dragomán György prezentált saját fb-oldalán, és amit szerencsére konokul frissít. Az egyik legprovokatívabb javaslata így hangzik: „Használjuk és mutassuk meg gyerekeinknek az online közösségeket, nagyon hasznosak tudnak lenni a különböző olvasó csoportok, olvasókörök.” Ezzel pedig bezárul a kör, s a szöveg is nyugvópontra jut, bár szerzőjében még forr némi rebellis indulat.        

(Borítókép forrása: pexels.com)