Hét éve múlt annak, hogy a fizika tanárból lett államelnökünk meghirdette a Képzett Románia programot. Ambiciózus tervnek tűnt. Egyrészt mert mindenki érezte, a hazai oktatás reformja elodázhatatlan. Másrészt mert olyan fennkölten tudta megfogalmazni Klaus Iohannis annak kitűzött célját. (Ma is ott díszeleg a Képzett Románia honlapjának nyitóoldalán)

„A Képzett Románia terv a kiinduló pontja kíván lenni annak, ami egy igazi országépítési terv jelenthet. A Képzett Románia terv a jövő nemzedékek terve, alapja annak, amire a következő száz év Romániáját felépíthetjük.”

Vártunk hét évet.

A Képzett Románia terv atyja és mentora ez év januárjában rászólt az oktatási tárcára, hogy mutassa be az új tanügyi törvény-tervezetét, amely vázként szolgálhat az oktatás rég megígért reformjának.

Ligia Deca a tegnap bemutatta az új oktatási törvénytervezetet. Átfutva, kiderül, hogy az a régi, hiszen lényegében nem különbözik a Sorin Cîmpeanu volt oktatási tárcavezető által korábban bemutatott tervezetétől.

Az oktatási miniszter tíz napot adott nekünk arra, hogy megvitassuk, és tegyünk javaslatokat módosítására. Megtehetjük, ám félő, hogy a miniszter éppúgy nem veszi figyelembe javaslatainkat, mint ahogy a koalíció pártjai szakembereiből verbuvált bizottság megjegyzéseit.

Megírtam már – hasztalan –, megírom újra: nem a vizsgák lebonyolítási módszertanával, nem az ösztöndíjak pár lejjel való emelésével lehet javítani az oktatás minőségén.

Megelevenítő iskolára volna szükség.

Ebbéli igényünk nem új keletű. Már a nagy tanítómester, Benedek Elek is így kesergett kora iskoláinak színvonala és eredményei láttán: A tankönyvek  „száraz, lelketlen kivonatai az ismereteknek, a tudománynak. Felemás, zavaros mondatok, nyelvérzéket rontó kivonatos nyelv, mű- és idegen szavak végtelen sora. És ezen már csak egyvalaki segíthet: a tanító, a tanár, aki sutba dob minden abszurd előírást, lemond a tankönyvek tudományoskodó bikkfanyelvéről, megkönyörül a növendékein, s lelket önt a sivárnak szánt, eleve élvezhetetlennek gyártott tartalomba. Ennek eredményeként aztán a gyermek tudománya nem üres, lelketlen ismeret lesz, hanem olyan tudás, amely megelevenít.”

A tanári életpálya lelkesítő oldalát kellene támogatni a törvénytervezet révén, ehhez képest az semmit sem tesz a kényszerpályán kerengő, pedagógusnak nem való személyek eltanácsolása érdekében.

A lelketlen tudás átadására összpontosító, azt számonkérő oktatás eredményeként fiataljaink kedve is elmegy a tanulástól, ezért ma a romániai fiatalok 20 százaléka – Európában a legnagyobb arány – nem fejezi be tanulmányait, és a harminc év aluli nagykorú fiatalok 20 százaléka  – Európában szintén a legnagyobb arány – munkanélküli.

A katasztrófa legfőbb oka azonban az, hogy Romániában a fiatalok szinte mindegyike elméleti oktatásnak a részese. Szinte azt írtam: szenvedője. Az inasképzést, a szakmák, mesterségek tanítását évek óta megszüntették. A szakközépiskolákban is csak a fémmegmunkálás, az építkezés, a villanyszerelés elméleti kérdéseit tanulják, annak gyakorlatát nem. Ezeknek az iskoláknak a diákjai is érettségiznek, matematikából például integrálásból, deriválásból, mátrixok szorzatából és… elbuknak.

Németországban a fiatalok 40 százaléka érettségizik, 60 százalékuk szakmát tanul, amelyből aztán jól megél. Romániában szinte minden tizennyolcadik évét betöltött diák érettségizik, és ugye, minő meglepő: 40 százalékuk abszolvál, 60 százalékuk nem!

Pedig milyen jó lenne, ha a szülő a bukdácsoló, de kicsit sem tehetségtelen gyermekének, elmondaná, mit Benedek Elek elmondott Jankó fiának: „Látom, hogy sem kedved, sem tehetséged a tanulásra. Szeretném, ha becsületesen végezhetnéd az iskolákat, de minthogy ezt nem remélhetem, valami mesterségre adlak, fiam. Többször megfigyeltem, hogy kezed rááll a faragásra, s zsebkéseddel nem egy csinos munkát végeztél már. Fiam, Jankó, beadlak asztalosinasnak. Na, ne pityeregj, nincs abban semmi szégyenleni való. Szégyellje magát az a gyerek, ki ok nélkül költeti a szüleit: kit esztendőről esztendőre ajándékkal és könyörgéssel mentenek meg a bukástól. Te, fiam, légy büszke rá, hogy nem akarod csalni szüleidet s még idejében oly pályára mégy, ahol talpig ember válhatik belőled. A becsületes munka nem szégyen, fiam. S ne hidd, hogy csak azokból a fiúkból lesznek boldog emberek, kik tehetséggel vagy tehetség nélkül, végigtanulják az iskolákat. Száz példát mondhatnék neked arra, hogy gazdag és szegény szülők keservesen megsiratták, amiért kedv és tehetség nélkül tanuló gyermeküket végig erőszakolták az iskolákon, s mikor már arra került a sor, hogy megéljenek a maguk emberségéből: elzüllöttek, mert csak névszerint jártak iskolába, valójában lopták az időt s szüleiknek a pénzét.”

Ma sokan szégyellik ezt megtenni, elmondani gyermeküknek. Miért? A választ szintén Benedek Eleknél találjuk: „Tudod-e fiam, mi az igazi magyarázata annak, hogy úri szülők, kiknek különben néha a legszükségesebbet is meg kell vonni saját maguktól, csak hogy gyermekük gond nélkül lehessen az iskolában, – annyira féltik gyermeküket az iparosságtól? Talán mert nehéz a kalapács, a gyalu, a bárd? Nem, fiam, hisz a gyalu, a kalapács, a bárd nem nehezebb a könyvnél, a tollnál, a cirkalomnál. Ezek a szülők nem a gyermekeiket, hanem saját magukat féltik. Attól félnek..., hogy a mesterség megbecsteleníti a családot.”

Nem ártana hát, ha az oktatási miniszter számára ismert szerzővé válna Benedek Elek. Jó, tudom, hogy ez lehetetlen. De legalább Spiru Haret. Akinek Románia sokat köszönhet. Aki reformjaival az elmaradott agrártársadalmat átalakította polgári társadalommá, úgy, hogy az oktatás legjobb európai modelljeit ültette át a Romániai iskolarendszerbe. 

Aki a Képzett Romániát ígéri meg – egyetlen terveként – a választóinak, az jól tenné, ha nem decázgatna, a terv kidolgozásához a Spiru Haret kaliberű gondolkodókat keresné meg.

Másként csak egy olyan fércelt munkát tud felmutatni, amelyre biztosan nem lehet egy korszerű országot szabni.

Izgatottan figyeltük hét éven át, hogy vajúdnak a hegyek, s most azt  látjuk, hogy egeret szültek.

(Kép forrása: AdobeStock)