A nemzetközi felmérések legújabban közzétett tanúságai szerint az elmúlt öt esztendőben (2018-tól 2022 végéig) a megelőző évekhez képest 47 százalékkal nőtt az európai fegyverimport, miközben a világpiacon ez idő alatt öt százalékos csökkenést mértek.

Árad a fegyver az önmagágát békésnek álmodó Európába. Főként Amerikából. Átszakadt a gát. A szó szoros értelmében. A kontinenst 2022-ben már 2021-hez viszonyítva is 93 százalékkal több fegyver árasztotta el. Európa és Amerika Ukrajnát tömi degeszre fegyverekkel. Így aztán Európa Katar és India után a globális fegyverimport legnagyobb célországává vált. 

A szemfüles kelet-közép európai államok – Magyarország kivételével – sorra megajándékozzák Ukrajnát a Varsói Szerződés idejéből visszamaradt fegyvereikkel, hogy aztán kárpótlásként a legmodernebb amerikai fegyverekkel kozmetikázzák ki önmagukat. (Más kérdés, hogy Magyarországnak nem is lenne miből adakozni, hiszen a szovjet időkből visszamaradt fegyvereket a Gyurcsány-Wirtschaft már jóval korábban nyugatpárti afrikai országoknak ajándékozta.) Manapság a lengyelek járnak élen, akiknek feltett célja, hogy Németország visszafordíthatatlannak tűnő hanyatlása nyomán – idővel Franciaországot is megelőzve – Európa vezető katonai (s ha lehet, politikai) hatalmává váljanak. (Törleszteni való lenne – stílusosan szólva – dögivel, s nem csak orosz, de német vonatkozásban is.) 

A versenyből, főként Moldova transznisztriai fenyegetettsége okán Románia sem maradhatott ki. Mi – haladó hagyományainkhoz híven – szintén megragadtuk a kínálkozó alkalmat. A legtöbb amerikai fegyver Lengyelország után minálunk landol. A feszültséget az is fokozza, hogy az oroszellenes moldáviai kormányzat a korábbi  „moldáviai nyelv” helyett a románt tette meg az ország hivatalos nyelvévé. Amiből szervesen következik, hogy az orosz és a gagauz immár nem az. Hogy ez mit jelenthet, azt a saját bőrünkön is tapasztalhattuk. Csakhogy Moldáviában a következmények feltehetőleg nem a némileg humanizálódott hazai, inkább a szomszédos ukrán modell szerint fognak érvényesülni. Hogy ezt Oroszország miként fogja lenyelni, az fogas kérdés…

Igaz, a mai román–ukrán barátság sem ígérkezik túlságosan hosszú életűnek. Nem csupán a bukovinai román népesség és Transznisztria okán, de az ukránoknak az esetleges fekete-tengeri kijáratra vonatkozó érdekeltségei miatt sem. Az ukránok a Duna-delta bizonyos szakaszain nem engedélyezik a román méréseket. A felségvizeiknek számító Bisztroje-csatornán román gyanú szerint olyan medermélyítéseket végeznek,​ melyek – bár tengeri hajózásra alkalmassá mélyítik a medret – nem csak a Duna-delta élővilágát veszélyeztetik, de a terv miatt Románia elveszítheti a Duna fekete-tengeri kijárata fölötti monopóliumát is. Márpedig mi az efféle monopóliumokról – ukrán–román barátság ide vagy oda – nemigen vagyunk hajlandóak lemondani. Nem csak a román föld, de a fekete-tengeri talpazat is szent és sérthetetlen. Igaz, ez idő szerint úgy tűnik, engednünk is kell. De ki tudja, hogyan alakulnak a dolgok… Mi mindig szeretjük kivárni a végét. Természetesen.

Az orosz invázió azonban nem csak jelentősen megnövelte a fegyverek iránti keresletet Európában, de feltehetőleg tovább is növeli. A szlovákok, a csehek, a balti államok is a fegyverszállítások, s implicite a fegyverpiac legkövetkezetesebb vásárlóivá váltak. Németország, mely egykor a világ legnagyobb fegyverexportőrei közé számított, mára már jóval lemarad nem csak Oroszország, de Franciaország mögött is. A fegyvergyártás energiaigényes vállalkozás, márpedig Németország ma már nem dúskál energiában.

Az ukrán behozatal – a nyugati adományokat is beleértve – 60-szorosára növekedett. Ezzel szemben Európát leszámítva a fegyverimport minden kontinensen 5 százalékkal visszaesett. Az elsődleges piacnak számító Afrikában, ahol a helyi konfliktusokat idegen országokból származó fegyverekkel szokás megvívni, saját fegyvergyártás ugyanis alig létezik, 20 százalékkal csökkent a behozatal. Vannak, akik jobbára orosz vagy kínai nyomásra kénytelenek „megbékélni”.

A kivitel szempontjából az Egyesült Államok vezet 40 százalékkal, Oroszország másodikként már csupán 16 százalékkal vesz részt a globális exportban. A további sorrend: Franciaország (11%), Kína (5%), Németország (4%).

Mindazonáltal Kínának meghatározó szerepe lehet a világfegyverkezésben. Hadiipara ugyanis felfutóban van, s ha Oroszországnak is fog fegyvereket szállítani, márpedig a Nyugat mindinkább erre gyanakszik, az legalább két esztendővel meghosszabbíthatja az orosz–ukrán háborút, és jelentősen megnövelheti az oroszok győzelmi esélyeit.

Közismert a mondás, hogy ha békét akarsz, készülj háborúra. De ez a jelen esetben mintha nem igazán tűnne érvényesnek. Az ismét beindult fegyverkezési hajsza inkább azt a baljóslatú bon mot-t valószínűsíti, hogy ha minden továbbra is így halad, valóban lesz itt béke, de olyan, hogy kő kövön nem marad.