Alig várjuk már, hogy magunk mögött hagyhassuk ezt a maszkos világot, ami szimbóluma és egyben egyik idegesítő mellékhatása lett a koronavírus-járványnak. És bár ma már inkább a vakcinák körül összpontosul a koronavírus-diskurzus, azért a legtöbb irányadó intézmény szerint a maszkok és a korlátozások még egy ideig velünk maradnak. Így egy darabig még mindenképp problémát jelent az időközben elhasznált számtalan maszk, ami nemcsak minket, embereket idegesít, mert nem kapunk benne levegőt, bepárásodik a szemüvegünk vagy éppen a szomszédot sem ismerjük fel benne, hanem a környezetre is negatív hatással van. Egy tavaly júniusban közölt tanulmány szerint megközelítőleg 129 milliárd maszkot használunk el havonta világszinten, amelyeknek egy jelentős része műanyag mikroszálakból készült, eldobható arcmaszk.

Lépten nyomon ezekbe a maszkokba botlunk: szó szerint. A játszótéren, a parkolóban, a kutyasétáltatóban, még a természetben is faágakra akasztva: bárhol szembetalálkozhatunk a nem megfelelő helyekre eldobott maszkokkal. Ezeknek egy része pedig magán hordozza a rettegett koronavírust, amennyiben előző viselője korábban megfertőződött a vírussal. Így aztán a játszótéren a gyerekeink, a kutyasétáltatóban a kutyáink, vagy éppen mi magunk kerülünk szembe a felelőtlenül eldobott maszkok révén a vírussal. Egy koronavírussal fertőzött, a maszkját meggondolatlanul és könnyelműen elhajító személy mások egészségét is kockáztatja. Emellett azonban akár vírusos, akár nem az illető, a környezetre is további terhet rak, ugyanis a mikroszálak a többi mikroműanyaggal együtt komoly környezetszennyező hatással bírnak. Ezek mindenütt ott vannak: szó szerint. Még a csapból is ezek folynak, az ivóvizünkben, a palackozott vízben is ott vannak, a halak gyomrában, az étkezésünkhöz használt sóban, mindenütt…

A maszkok, amelyek ma – minden bosszúságunk ellenére – védenek bennünket, holnap megbosszulják magukat a környezeti szennyezés miatt. Ezért tűnik érdekes próbálkozásnak az a biológiailag lebomló maszk, amelyet egy holland dizájner, Marianne de Groot-Pons talált ki. A Marie Bee Bloom néven értékesített maszkok rizspapírból készülnek, a maszkok zsinórjai tiszta juhgyapjúból vannak, amiket burgonyakeményítő és víz alapú ragasztóval rögzítenek egymáshoz. Ezen felül pedig az eldobott, elásott maszkok kivirágoznak: szó szerint. Merthogy a rizspapírba virágmagokat ragasztottak bele. Így az elhasznált maszk komposztálható, de aki „elülteti” a maszkját, a méheket is megörvendeztetheti a virágba boruló maszkmezőkön.

És hogy mennyire véd a vírus ellen egy ilyen maszk? A készítő bevallása szerint nem tesztelték, de megjegyzi, hogy megközelítőleg annyira, mint a szövetből készült házi szájmaszkok védenek. Ellentétben azokkal azonban az ára már borsosabb, darabonként 3 euróba kerülnek és 5, 10 és 15 darabos csomagokban rendelhetők, egyelőre Hollandiában, Belgiumban és Németországban. A tervek szerint a közeljövőben világszinten szeretnék megoldani a terjesztést.

Amennyiben utóbbi valóban bekövetkezik, kérdéses, hogy a maszkok megőrzik-e környezetkímélő erejüket, vagy amit a biológiailag lebomló alapanyagok és a virágmagok jelentenek, azt ellensúlyozza vagy tovább rontja a szállítással járó szén-dioxid-kibocsátás… Feltehetően nem a Marie Bee Bloom fogja megoldani a globális maszkszennyezés kérdését, azonban egy olyan alternatívát kínál fel, ami a fenntarthatóságot és a környezetvédelmet igyekszik komolyan venni. Mint ahogy az is belátható, hogy a műszálas szájmaszkok a jelentős környezetterhelő hatásuk ellenére elenyészőek a többi textilipari, szintetikus alapú öltözet környezetszennyező hatása mellett. 

A valódi probléma itt kezdődik, hogy miként tudnánk csökkenteni a divatipar ökológiai lábnyomát. Becslések szerint az üvegházhatású gázok mintegy 4-10 százalékáért a divatipar felel, szóval van, amin javítani. A kivirágzó maszkok mellett további kísérletet láthatott a világ a március első felében megtartott párizsi divathéten, ahol a londoni Post Carbon Lab dizájnstúdió az EgonLab ruhamárka és a francia PSA-csoporthoz tartozó DS Automobiles cég támogatásával olyan ruhadarabokat mutattak be, amelyek képesek szén-dioxidot elnyelni és oxigént termelni az élő és fotoszintetizáló algaborításuknak köszönhetően. Tömeggyártásról még nincs szó, de a kollekció darabjai már közel másfél kg szén-dioxidot távolítottak el a légkörből, amennyit körülbelül egy 6 éves tölgy használ fel fél év alatt.

Lehetséges, hogy a jövőben a ruháinkat majd a szobanövényeinkhez hasonlóan fogjuk gondozni, miközben azok éltető oxigénné alakítják az üvegházhatású szén-dioxidot? Talán ez egy lépés lehet a környezettudatos élethez.

Sokan most azt gondolhatják, zöldségeket beszélek: szinte szó szerint…

(Fotó: mariebeebloom.com)