Egy élet pálfordulásának a tanúja az a pár száz ember, akik az internet egy kisebb szegletében nyomon követik Imre bácsi életét és történetét, ami tíz nap alatt jelentős változáson ment keresztül. Egy egyetemi ismerősöm kezdte közzé tenni naponta a szívbe markoló, jelen idejű történetet. Egy turkálóban vásárolt cipővel kezdődik ez az átalakulás, ugyanis az ismerősöm egy hónappal a korábbi látogatását követően egy pár cipővel tért vissza Imre bácsihoz.

„Beteg vagyok, haldoklom” – mondta Imre bácsi a hozzá érkező fiatal nőnek, aki számos tevékenysége mellett gyakran az utolsó kézszorításig az idősek, betegek mellett van, hogy jelenlétével, a meghallgatásukkal segítse őket. A magatehetetlenül és betegen fekvő, összeroskadt idős ember konyhájában mocsok, penész, megrohadt ételmaradék és büdösség fogadta a látogatót, aki ezt látva azonnal bevásárolt, és végül sikerült rávennie Imre bácsit, hogy megmosakodjon és pár falatot elfogadjon.

Másnap az idős úr megborotválkozva fogadta vendégét, és érkezésekor éppen puliszkát főzött abból a puliszkalisztből, amit egy alapítvány munkatársai vittek neki előző nap az ifjú hölgy kérésére. Egész nap a frissen kapott cipő volt a lábán, de amikor kimentek egy kicsit sétálni, akkor Imre bácsi visszavette édesapja régi cipőjét.

Harmadik napra Imre bácsi kitakarított (bár előző nap úgy egyeztek meg, hogy majd közösen fognak), palacsintát sütött és egy szál virággal várta látogatóját. Römiztek egyet, ahogy azt megbeszélték korábban. Közben kiderült, hogy a 84 éves ember négy évig élt boldog házasságban, legalábbis azt hitte… Hogy a szomorú kedvet elűzzék, a látogatója arra biztatta, hogy nótázzanak, így Imre bácsi elővette közel negyven éve nem használt hegedűjét és játszani kezdett rajta, miközben énekelt mellé. „Hidegrázós volt” – írta beszámolójában az ismerősöm.

Negyedik nap egy üveg borral várta Imre bácsi az immár sokadjára visszatérő vendéget. A szerelemről beszélgettek, Imre bácsi pár dolgot elárult a feleségéről, aki csöndes, alázatos, mindig jókedvű volt, majd elénekelte azt a nótát, amivel a feleségének udvarolt. Közben megfogta látogatója kezét, a szemébe nézett és azt mondta, hogy a feleségét látja benne és úgy érzi, most bocsájtott meg neki. Hány éve haragszik a feleségére, kérdezte tőle az ismerősöm. Hatvan, jött a sokkoló válasz.

Ötödik nap töltött káposztát főztek közösen, és Imre bácsi elmondta, hogy az édesanyja nagyon jól tudott főzni. „Soha ne haragudj senkire… megmérgez” – mondta, majd egy kupica körtepálinkával lenyomtatták a töltött káposztát. Hatodik nap szőnyeget mostak. „Imre bácsi maga sztár lett, tudja? Határon innen és túl is érkeznek az üdvözletek, mindennap várják, hogy mi történik önnel” – írta napi beszámolójában az „asszonyleány”, ahogy Imre bácsi nevezte az ismerősömet. Megbeszélték, hogy másnap elmennek a temetőbe a felesége sírjához.

Hetedik nap Imre bácsi öltönyt viselt a találkozáskor. „Ebben vettem el a nejemet” – mondta. Ahogy a felesége sírjához érkeztek, letették a fehér rózsát és a mécsest, majd ebben a szívszorító pillanatban Imre bácsi összerogyott és zokogni kezdett. A sírkő mellett térdepelve elénekelte az Az akinek bánata van című dalt. Egy időre az ismerősöm kettesben hagyta Imre bácsit a feleségével, hogy ő kimondhassa neki, ami a lelkében van. Amikor a nő visszatért, elmondtak közösen egy imát.

Nyolcadik nap Imre bácsi kérésére egy Bibliát vitt a látogatója és a negyvenedik zsoltárt olvasta fel neki. Imre bácsi a tenyerébe borította az arcát, némán ültek egymás mellett, majd megtörte a csendet: „a nejem öngyilkos lett”. Négy év házasságban töltött idő alatt azon a bizonyos vasárnapon veszekedtek először és utoljára.

Kilencedik nap a fókusz a feleségről Imre bácsi testvérére terelődött. Egy testvére meghalt, a másikkal viszont a szülők halála óta nem tartották a kapcsolatot. Az ismerősöm javasolta, hogy hívják fel telefonon, beszéljenek egymással. Elváláskor Imre bácsi azt a feladatot kapta, hogy gondolkodjon ezen.

Tizedik nap, az eddigi utolsó bejegyzés szerint Imre bácsi ismét nem volt jó kedvében. Kicsit olyan volt, mint első nap. A teste és a lelke is fáj. Előző este felhívta a testvérét. Egy órán át beszélgettek, a testvére szintén egyedül van, felajánlotta, hogy költözzön oda. Amióta jár hozzá az ismerősöm, azóta úgy érzi, újra értelmet kapott az élete, megtanult újból nevetni, hegedülni, elengedte a feleségét. Most megrémült, hogy elveszítheti újdonsült kapcsolatát. Erősen fogta a fiatal nő kezét, nem akarta elengedni. A jelek szerint viszont erre mindkettőjüknek szüksége lesz. A történet innen folytatódik holnap…

Nézzünk szét magunk körül. Kik a mi Imre bácsijaink? Hogyan tudnánk segíteni nekik? Netán mi hordozunk a szívünkben hatvanéves haragot? Mi adtuk fel az életet? Mi vagyunk Imre bácsi? Ez a történet azt mutatja, hogy tíz nap alatt is sok minden megtörténhet.