banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

Fejétől bűzlik a hal

Szeretett szülővárosom sajnos ismét nem a pozitív példái miatt került a sajtó és a közvélemény figyelmének kereszttüzébe. Történt ugyanis, hogy egy székelykeresztúri önkormányzati képviselő és fia az általuk korábban bérelt rugonfalvi halastónál megvertek egy másik keresztúri közéleti szereplőt, korábbi tanácsost. Az eset felborzolta a kedélyeket, egyesek szerint politikai indíttatású volt a bántalmazás, ami régi sérelmeken alapszik, másfelől a halastó bérleti szerződése körül kialakult vita vezethetett a tettlegességig fajuló nézeteltéréshez. A halastó korábbi, lejárt bérleti szerződéssel rendelkező bérlője arra hivatkozik, hogy a halak nélkül nem hagyja el a tavat. Alapos, a témát számos perspektívából körüljáró tényfeltárást  végzett az Átlátszó Erdély.

Pártpolitikai síkra terelődött az incidens, a politikai szekértáborok eltérő módon értelmezik a történteket. Egy azonban biztos: az agresszor bármennyire is elkerülné („csak nehogy most politikai síkra eltereljék a témát!”, idézi az Átlátszó Erdély), ez politikai téma, mégpedig a szó közéleti, közösségi viszonyrendszereket leíró és meghatározó értelmében, ami a „jó élet” megteremtésének művészete és rendszere, az emberi együttélést, az élet és a tulajdon biztonságát megteremtő intézmények és cselekvések együttese.

Az erőszak és az önbíráskodás problémája azért is lehet ebben az esetben a közbeszéd tárgya, mert mind az elkövető, mind pedig az elszenvedő közéleti szereplők, akik politikai szerepet vállaltak egy közösség vezetésében. Ebben az értelemben egy közösség tagjait képviselik, reprezentálják, a nevükben hoznak döntéseket, így a magánszemélyként végrehajtott cselekedeteik is méltán tartanak számot a köz érdeklődésére.

A hatalmi, területi, de úgy egyáltalán, a túlélési problémákat az állatok többsége agresszió révén oldja meg. Az erősebb megeszi a gyengébbet. Az ember azonban túllépett ezen a szinten, és valaki már rég nem azért kerül nagyobb hatalmi pozícióba, mert fizikailag erősebb riválisánál, hanem azért, mert olyan szövetségek hálózatát alakítja ki, amelyik lehetővé teszi a nagyobb embercsoportok vezetését. Mindezt bonyolult megegyezések és hiedelemrendszerek irányítják és tartják fenn. A homo sapiens olyan magas szintre emelte ezeket, hogy államokat és jogrendszereket hoztunk létre, amelyek szabályozzák a közös együttélést. Ezek együttesen garantálják – legalábbis elvileg – az élet és a tulajdonjog biztonságát.

Ezért különösen is visszatetsző, amikor egy közéleti személy az agressziót és az erőszakot választja egy nézeteltérés „megoldására”. Még az állatok is olykor csupán „pózolással”, erőszak nélküli erőfitogtatással döntik el a konfliktusaikat… A társadalomban közmegegyezés van arról, hogy nem üthetjük egymást agyba-főbe botokkal. Semmilyen körülmények között! Ezért aztán aki ezt mégsem hajlandó elfogadni, azt a törvény és a jogrend megfelelő büntetéssel szankcionálja. Csak éppen itt van egy súlyos probléma: sok esetben a pálya egyes hatalmi szereplők irányába lejt. Amikor a baráti, komai és politikai szövevényes kapcsolatrendszerek eltorzítják az egyenlőséget. Amikor az egyenlők között valakik egyenlőbbek lesznek… Amikor az agresszor egyben a rendőrséget felügyelő hatóság bizottságának, a Területi Közrendészeti Hatóságnak (ATOP) is tagja.

Rendszerszintű problémáról van szó, a keresztúri eset is megmutatja, hogy a hatalom sokszor nem közszolgálatot jelent, hanem az önérdekek hatékonyabb érvényesítését, akár a törvény megkerülésével. Egyesek kiskirályként értelmezik azt a közösségi felhatalmazást, aminek a közösségi érdekekről kellene szólnia, így egy eltorzult, félelemre és agresszióra épülő rendszert építenek fel a közösségekben. Ezek a kiskirályok úgy élnek, mint hal a vízben. Amíg ki nem fogják, vagy egy nagyobb hal meg nem eszi őket…

Kimaradt?