Aprópénz – ettől kinyílik a bicska a zsebedben

A világ összes embere számára biztosítani lehetne a koronavírus elleni oltást abból a pénzből, amennyivel a járvány kitörése óta bővült a világ tíz leggazdagabb emberének vagyona – írja az Oxfam legújabb jelentésében. Az egyenlőtlenségek, a szegénység és az igazságtalanság felszámolásáért küzdő nemzetközi szervezet a davosi – idén online megtartott – Világgazdasági Fórum megnyitójának napjára, január 25-re időzítette jelentését, ami szerint több mint 500 milliárd dollárral vastagodott a tíz leggazdagabb személy „pénztárcája”.

A jövedelmi olló egyre nagyobb szétnyílása – ahogyan a szegények és gazdagok közötti vagyonkülönbség növekedésére szoktak hivatkozni – olyan méreteket ölt, ami a hétköznapi ember zsebében is kinyitja a bicskát. Megközelítőleg Románia két évnyi teljes GDP-jének felel meg ez a fél billió dollár, ami nem a legvagyonosabb tíz személy összpénzét, csak annak a hozzávetőleg egy év alatti növekedését jelenti. Ezzel szemben az Oxfam becslése szerint 200 és 500 millió közötti személlyel több él mélyszegénységben, mint a járvány előtt, ami megfordította a globális szegénység elmúlt két évtizedben tapasztalt csökkenését.

Úgy néz ki, hogy a Világgazdasági Fórum résztvevőinek bőven van feladata, ugyanis éppen azt vitatják meg, hogy a kormányok és a vállalkozások hogyan tudnák kivezetni a világot a jelenlegi koronavírus-járvány válságából és átvezetni egy olyan jövőbe, amelyben a gazdagság igazságosabban oszlik szét. Az Oxfam friss becslése szerint a világ ezer leggazdagabb embere kilenc hónap alatt visszaszerezte a járvány miatt elvesztett vagyonát, ami a világ szegényebbik felének évtizedekbe kerülhet.

A cikk írásakor a világ leggazdagabb embere, az Amazont tulajdonló Jeff Bezos 191,6 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik a Forbes számításai szerint. Az Oxfam The inequality virus című jelentése szerint Bezos 105 000 dolláros bónuszt biztosíthatott volna az Amazon mind a 876 000 alkalmazottjának abból a pénzből, amennyivel gazdagodott 2020 márciusa és augusztusa között. A jelenleg második helyen álló Tesla-alapító Elon Musknak 189,9 milliárd dollárja van, bár az év elején már letaszította egyszer az Amazon-vezért a trónjáról, amikor egy hét alatt közel 35 milliárd dollárral gazdagodott. Ez a gyarapodás több mint amennyivel összesen rendelkezett a Forbes 2020-as listája szerint, amit tavaly tavasszal tettek közzé. Akkor még „mindössze” 24,6 milliárd dollárt birtokolt a SpaceX-et is tulajdonló Elon Musk, ami akkor a 31. helyre volt elég a világranglistán. Musk vagyona főként a Tesla szárnyalásának köszönhetően közel megnyolcszorozódott (!) azóta.

Gyakorta ismételt közös hiedelem, hogy minden ember egyenlő, és bár a végsőkig egyetértek azzal, hogy ennek megvalósítására törekedjünk, de maga a megállapítás olyan messze van a valóságtól, mint a leggazdagabbak vagyona a legszegényebbekétől. A leggazdagabbak nem annyiszor ügyesebbek és rátermettebbek, mint ahányszor gazdagabbak szegény embertársaiknál, csak jobb környezetbe születtek és/vagy ügyességük szerencsével párosult. Az ősi csere-beréből kiépült gazdasági rendszerünk olyan komplex hiedelemrendszerré bővült, ami lehetővé teszi, hogy egyes emberek olyan vagyonnal és az ezzel együttjáró hatalommal rendelkezzenek, mint sok millió állampolgárt számláló országok.

Nem tudom, hogy miként lehetne ezen érdemben javítani. De naivan remélem, hogy a Világgazdasági Fórumon valódi megoldást találnak erre a mérhetetlen egyenlőtlenségre. Bár ez inkább cinizmus, mint őszinte remény…

Kimaradt?