Az egyik Facebook-buborékban ismét fellángolt a vita: megoldást jelentene-e a klímaváltozás, a túlnépesedés keltette gondokra, ha a fiatal lányok nem szülnének gyermeket. A megosztó kérdést az amerikai kongresszus demokrata képviselője, Alexandria Ocasio-Cortez vetette fel még a vírusmentes időkben; úgy fogalmazott: vajon szabad-e gyermeket szülni egy ilyen világra, és kitenni mindazoknak a viszontagságoknak, amelyekkel egy melegedő bolygón kénytelen lesz szembenézni.

Lelkesedő tizenévesek – némiképpen félreértve Ocasio-Cortez felvetését – villámgyorsan indítottak mozgalmat „Nem szülök gyereket, megmentem a Földet!” jelszóval, s ez a szemlélet lassan divatossá válik mifelénk is.

Már korábban felmerült a fiatal generációkban, hogy a nyűgös, kényelmetlen, lemondásokkal járó gyerekvállalás, -nevelés helyett értelmesebbnek tűnik a szingli lét. (Amire a profitéhes cégek is ráharaptak, mert gyorsan felismerték, hogy két különálló személy sokkal többet, sokkal drágábban vásárol, mint egy család. Olyan termékeket is, amelyek a családban élők számára feleslegesnek, pénzkidobásnak, nélkülözhetőnek tűnnek.) De a Föld megmentése hős, nemes cselekedetnek, áldozatvállalásnak állítható be!

Így is érvelnek a Facebook-buborék vitájában a gyermekvállalást ellenzők, az önző gének kiszolgálóiként emlegetik azokat, akik mellette próbálnak kardoskodni.

Például fölöslegesnek tartják az európai fiatalok gesztusát, mert a tudatos családtervezés lehetősége olyan kiváltság, amelyből a világ szegénységben és hátrányos helyzetben élő lakói gyakran nem részesülnek. Így a túlnépesedés csak lassítható, de nem akadályozható meg. Az emberiségnek eddig egyetlen demográfiai szabályozása sem vált be. Példa rá a kínai férfiak-nők aránya az egykepolitika nyomán vagy a szír agysebészek elmaradása a migráció segítése ellenére is.

De mi van a másik antinatalista érvvel? Azzal, hogy hátha ártunk a gyerekünknek, ha egy olyan világban hozzuk őt létre, amely rosszabb hely, mint amelyben mi felnőttünk? A gyermekvállalást el nem utasító filozófusok szerint nem árthatunk, hiszen létrehozás által senki nem kerülhet rosszabb helyzetbe, mint amiben korábban volt, hiszen amíg nem létezett az ember, egyáltalán nem volt semmilyen helyzetben.

A keresztény filozófusok sem osztják Platón nézetét, hogy a születés olyan megrázkódtatást jelent a lélek számára, hogy miatta anyagi létezésünk élethosszig tartó poszttraumás stressz. Valószínűbb, hogy mielőtt megszületünk, nem létezünk, így a születés nem lehet rosszabb számunkra, mint a nemlét.

Érdemes azt is prognosztizálni, hogy mekkora szenvedés várhat a klímaváltozás miatt ma megszülető gyermekekre? Megjósolta ezt Travis N. Rieder, a Johns Hopkins Egyetem populációetikával foglalkozó kutatója: „ha a gyerekem 80 évet él, minden valószínűség szerint megél és megtapasztal élelmiszer- és vízhiányt, járványokat, gyakori, katasztrofális viharokat, klímamenekültek tömeges migrációját, és a mindezekből következő gazdasági és politikai destabilizációt.”

Ez ugyan borzalmasnak hangzik, de azt jelenti-e, hogy utódom nem lesz képes megtapasztalni a boldogságot, elégedettséget, nem lesz képes dolgozni, alkotni, jobbá tenni a világot?

Azt jelenti-e, hogy időnket arra kell fecsérelnünk, hogy Szuperhősöknek tüntessük fel magunkat, kinek az a szuperereje, hogy elveti a gyermekét.

Nem kellene inkább valamit tennünk a klímaváltozás ellen, valamit, hogy hatásait mérsékeljük?

Ismerjük fel azt, hogy bármennyire közhelyesnek hangzik is, nem örökhagyói vagyunk a Földnek, hanem gyerekeinktől vettük át megőrzésre. Éljünk megfontoltabban, hogy gyerekeink emlékeibe költözhessünk. Ami egészen biztosan bűn: tétlenül nézni, hogy a világ, amelyben a gyerekemnek élnie kell majd, pusztulásába rohan.