A vasárnapi autonómiatüntetés egyik pozitív hozadéka volt, hogy a román nyelvű média nem indított kampányt a magyar kisebbség ellen. Ezúttal nem hívtak meg a studiókba szolgálatos magyarfalókat, igyekeztek röviden és empátia nélkül beszámolni a postaréti eseményekről.

A kivételt a kolozsvári Transilvania Live televízió jelentette, amelynek műsorában, a tüntetéssel egyidejűleg az erdélyi autonómia híve, Sabin Gherman kommentálta a történéseket. Sabin Gherman úgy vélte az autonómia igénye elfogadható, és sajnálkozott, hogy az erdélyi románokat a tüntetők nem szólították meg. „Románoknak, magyaroknak, németeknek együtt kellene tüntetniük az önrendelkezés jogáért" – mondta.

A főként a fiatalokat elérő Facebookra írt figyelemre méltó bejegyzést a marosvásárhelyi Cora Muntean. Bejegyzése hatásosabb lehet a tizenévesek – a nacionalizmus veszélyének leginkább kitett fiatalok – körében, mint egy mérvadó országos lap vezércikke. „A Kövesdomb felé menet utolértem egy csapat magyar fiatalt, akik szintén a tüntetésről hazafele tartottak, énekelve. Egy jó darabig a hátuk mögött mentem, amíg ki nem szúrt az egyik közülük, s aki magyarul szólt oda társaihoz: - Gyertek, énekeljünk románul is a hölgynek! A panelházam bejáratáig kísértek, hogy bizonyosak legyenek biztonságban hazaértem. Távozásukkor pedig azt mondták: - Tudja meg, asszonyom, bármi történjen is, mi jó szomszédok maradunk.

Ezért szeretem én az én vásárhelyieket!" – írta Cora Muntean.

Az, hogy egy kisebbséget hogyan fest le a többségi mainstream vagy egyre inkább a web2.0-ás media: kulcsfontosságú. Megnyugodhatunk-e az egyre több román értelmiségi korrektségét látva? Elfelejthetjük-e, hogy hogyan, honnan jutottunk ide?

A szocializmus éveiben a román sajtóban a nemzeti kisebbségek kérdését – a Román Kommunista Párt kijelentése alapján – véglegesen megoldottnak tekintették. A zsidókat és a németeket kiárusította az RKP, romák nem léteztek, a magyarok beolvasztása szinte ötéves tervvé vált, a szerbek, ruszinok, örmények, görögök, törökök, csehek, szlovákok, olaszok, lipovánok pedig olyan kevesen voltak, hogy emljtésre sem érdemesítették őket.

Az 1989-es decemberi fordulat ugyan a demokrácia eszméjének győzelme volt, ám a román közmondás szerint az elmélet és a gyakorlat között elméletileg semmi különbség nincs, gyakorlatilag viszont...

A másfél milliós magyar közösség politikai követelései miatt a szocializmusban valamelyest politikai korrektségre kényszerített újságírók, lapok, tévé- és rádióadók nacionalista retorikára váltottak. A Ceauşescu-diktatúra utolsó éveiben felmagasztalt egységes államról kiderült, hogy tizenhárom nemzeti kisebbség lakja, nem lehet tehát nemzetállam. Akkor elveszítheti a szintén Alkotmányban rögzített egységét is? Ki veszélyeztethetné az egységet, ha nem a másság?

Ráadásul a demokráciába való fájdalmas átmenet, a piacgazdaságra való válsággeneráló áttérés – a változástól való természetes félelemből, illetve a terhes változások miatti bűnbak-keresésből fakadóan – felszínre tört a nacionalizmus, az idegen- és a fajgyűlölet. Az újságírók – a csalódott, zavarodott és megriadt többség szószólóiként és hír- illetve eszmeszolgáltatóiként – a placebo hatású, régebben is bevált politikai mítoszokat propagálták.

Az összeesküvés-mítosz a veszélyeztetett ország és a mindenütt, még a nemzetben is jelenlévő, a „nemzet testének" elpusztítására szövetkező ellenség mítosza. Az „ellenség" be is azonosítható: a másság.

A Megmentő-mítosz a demagógok és a hamis próféták eszköze, akik a legagresszívebben fejezik ki a kollektív reményeket és félelmeket. Az Aranykor-mítosz általában a két világháború közötti évekre vonatkozik, az időszakot a romániai demokrácia csúcsaként emlegetik, a kisebbségeknek csak annyi jogot kellene biztosítani, mint amennyi az Antonescu diktatúrában volt – hangoztatják a lapok. Az Egység mítosza szerint Romániának „egységes nemzetállamnak" kell maradnia.

Az 1989 utáni román sajtó tökéletes hordozójává vált a kizárólagos mitológiáknak, amelyek iszonyodnak a különbözőségtől, és félnek a másságtól.

Az Active Watch (volt Academia Caţavencu) Sajtófigyelő Ügynökség – amelynek vezetője a neves pszihológus és újságíró Mircea Toma – 1992 és 2006 között évente elvégzett kutatásai, felmérései azt tanúsítják, hogy az 1989–1999 közötti időszak a román sajtóban a magyarok elleni támadások évtizede volt.

Manpság, bár a kisebbségekről alkotott kép még mindig negatív, lassan mégis javulni látszik, és a román civil társadalom látható erőfeszítéseket tesz arra, hogy a kisebbségekkel szembeni előítélet és gyűlölet csökkenjen a nyilvános térben, illetve – amennyire lehetséges – a köz mentalitásában is.

Megnyugodhatunk? Nem mindenki bízik az új evolúcióban.

Van, aki szerint a szimbolikus terekért tovább folyik a háború a kisebbség és többség közt, utóbbi nem mond le, csupán letagadja, hogy erről a szimbolikus térről ki akarja szorítani a kisebbséget. A szkeptikusok új rasszizmusnak nevezik ezt az irányzatot, amely kifinomult attitüd által élteti tovább a klasszikus rasszizmust. A kisebbség negatív megkülönböztetésének tényét azonnal elutasítják. A kisebbségek jogköveteléseit egy felsőbbrendű cél okán bagatelizálják: „Fejezzék már egyszer be, nem ezek az országunk sarkalatos problémái!" Tagadják a már biztosított kisebbségi jogok szükségességét és fontosságát is azzal, hogy az utóbbi években túl nagy jelentőséget tulajdonítottunk a magyaroknak, romáknak stb. – valóban veszélyes attitüd, ha a kisebbségi kérdést csupán azért kezeli a politikai korrektség jegyében a többségi sajtó, mert ez valamilyen demokratikus struktúrához való csatlakozás vagy tartozás feltétele.

Politikai korrektség vagy új rasszizmus kezdi jellemzi a mai román sajtót? Remélem lassan-lassan a korrektség. Miként azt is őszintén remélem, hogy a romániai magyar sajtó sajátossága is ez marad. Az aggasztó jelek ellenére is.