„A buta népen átlépő hatalom elbutul, a buta néphez alkalmazkodó hatalom úgyszintén. A hatalom butítja a népet, a nép butítja a hatalmat, a butaságon kívül állókat pedig megveti ez is, az is” – írja Révész Sándor a Mozgó Világ szeptemberi számában megjelenő elemzésében. A butaság terjedésének gátja a minél erősebb értelmiségi réteg lenne, amely képes lenne a hatalommal és a butasággal szembeni ellenállás fenntartására is. De jaj, ez az értelmiség sem a régi már. Hiszen „nem fogják elhinni, de vannak olyan értelmiségiek, akik sportközvetítéseket és tévésorozatokat néznek, trendi ponyvát olvasnak” – jelenti ki vészterhes hangon Tamás Gáspár Miklós a hvg.hu-n megjelent publicisztikájában. A gagyitévé, a poprádió tündöklése és a bulvármocsok terjedése mellett ráadásul „a »magas irodalom« megtévesztő címkéje alatt olcsó lektűr terjed a kritika cinkosságával”.

Szóval, van baj elég.

De tényleg a sportközvetítések, a tévésorozatok és az olcsó lektűrök kezdik ki leginkább az értelmiséget? Azokat, akiktől a megváltó gondolatok eredhetnének? Nem kissé poros fantomképe ez a mára letűnt értelmiséginek, aki még a limonádéjába is Tolsztojt kever, falatnyi Wagnerrel, s csak Heidegerrel érzi hűvösebbnek a rekkenő hőséget? Túlzok, persze hogy túlzok. Talán ezt tette velem a szakmányban nézett sportközvetítés, a végtelenbe nyúló tévésorozatok, s bár az olcsó lektűrtől távol tartom magam, azért még nem teszem le a megkezdett könyvet, ha már nem tűnik annyira súlyosnak, mint ahogy azt az első lapokon ígérte. Vétkezem minden álló nap.

Ettől függetlenül érteni vélem TGM-et. Bár attól félek, hogy a kereskedelmi tévék rombolása nem egy kifinomult polgári ízlést dózerolt le nem sokkal a rendszerváltás után. Sokkal inkább kidomborította a könnyűléptű ízléstelenséget, ami eleve ott lappangott a Kádár-korszak kabaréit és kimittudjait túlélt generációkban. Akkoriban szégyennek számított „beismerni” ha valaki nem olvas könyvet, ma a „való világban” ez akár kifejezetten hátrányt is jelenthet. Vagyis lehet, hogy eleve azokat „vesztettük el”, akik sosem voltak a „műveltség” nagy hódolói. Plusz néhány tízezret a szürke zónából, akiket egy mértéktartóbb, szellemesebb, jobban szerkesztett tévé talán „megmenthetett” volna az elhülyüléstől. Aki pedig kívül maradt a szóráson, az ma valóban megvetés és nevetség tárgya a VIP-teraszokon.

De: nem tudomást venni a tévésorozatok minőségi átalakulásáról, a lektűrök mívesedéséről, szintén nagy hiba. (Bár nem értem, miért lennék kevésbé értelmiségi a guilty pleasure-ként nézett Walking Deadtől vagy Trónok harcától.) Most épp Margaret Atwood regényéből készült sorozatot nézem (A szolgálólány meséje), és egyáltalán nem marad el Houellebecq vészterhes jóslatától (Behódolás) vagy Boualem Sansal kissé könnyebbkezű disztópiájától (2084). Sőt: a vak komondor hazájában aktuálisabbnak érzem, mint bármikor. Előbbi regényt egyébként a Magvető, utóbbit az Európa adta ki, a magas irodalom két bástyája (bár ők is mindent elkövetnek, hogy a lektűr felé eső határműfajokkal dobják fel az eladási számokat – vajon ez is cinkosság?).

A sport persze más asztal: a mértéktelen mennyiségben ömlő pénz épp most szedi szét kedvenc sportágamat. Neymar átigazolási összege után (le sem tudom írni hány nulla lenne ez erős forintban) már nem is csapatok küzdenek, hanem az egyik zsíros csekk csap össze a másik zsíros csekkel. Így megy ez már egy ideje, de most már mintha az a kevés mérték is elveszett volna, ami eddig még látszatként megmaradt. A párizsi és a londoni csapatok mezében milliárdosok csapnak össze a maguk, vagy inkább a mi szórakoztatásunkra. De hát a mi szórakoztatásunk is az ő zsebüket tömi. Lassan tényleg érdekesebbé, életszerűbbé válik a mindentől távol eső NBI, a maga kedélyes szerencsétlenkedéseivel. (Bár a magyar focisták is épp úgy túl vannak fizetve a magyar átlagkeresethez képest. És főként a teljesítményhez viszonyítva. Lesz itt még az amatörizmusnak becsülete.)

De ha lemondanék a sportról, a sorozatokról és a lektűrökről, akkor jobban fenn tudnám tartani az ellenállás szellemét? Lenne épkézláb gondolatom a rendszer és híveinek megvetésén, a „buta nép” lenézésén túl is, amely valóban „eminenter antidemokratikus attitűd”. Nem tudom, de nem hiszem. Inkább úgy látom, hogy ha TGM „meghatározását” venném alapul, akkor már tényleg csak maroknyi legény állna a gáton, az általános behódolással/hülyítéssel szemben. Az én butaságom, hogy ennél jóval optimistább vagyok.