Rendkívüli bejelentést teszek! Hajlandó vagyok lemondani állásomról, ha az ország valamennyi újságírója beadja felmondását (ám ha akár csupán a Csalyágaröcsögei Harsona piaci tudósítója ezt megtagadja, akkor stornó). Ezzel megteremtem a lehetőségét egy új, makulátlan hírlapírói társadalom létrejöttének.

Továbbmegyek: hajlandó vagyok kivonulni az ÚMSZ jegyzet-rovatából is, ha velem együtt valamennyi jegyzetíró bel- és külföldön leteszi a tollat. De ez semmi. Lemondok arról, hogy a fürdőszobában klasszikus operaáriákat énekeljek, ha velem együtt José Carreras, Andrea Bocelli és Angela Gheorghiu is felhagy az énekléssel. Képzeljék csak el, nyájas olvasóim, minő megújulása következhet be a társadalmi, politikai és művészeti életnek, ha példámat követve valamennyi szakma és hivatás művelője szimultán beadja a lemondását...

Csak azt sajnálom, hogy ötletem nem eredeti. Jómagam, ha száz évet élek, akkor sem találtam volna ki a világ humánerőforrás-reformjának ezt a radikális módját. Az ötletet Traian Băsescu adta, aki a minap felajánlotta, hogy véget vet több mint nyolc éve gyakorolt elnöki mandátumáról, ha az alig egy hónapja megválasztott képviselők és szenátorok is lemondanak. Ismerete ez, kérem szépen, a román nép természetének, amelyik már hétfőn pokolba kívánja a vasárnap általa megválasztott honatyákat, hogy az elnök személyéről már ne is beszéljünk.

Csábító dolog folytatni ezt az ökörködést, elmerengeni azon, hogy ha mindenki mindenhonnan lemond, akkor a megüresedett tisztségeket csak más szakmák művelői tölthetnék fel. S amennyiben mondjuk az ácsok nem lennének jó szakácsok, akkor ők is testületileg lemondanának, s helyüket átvennék a kovácsok, s mind így, amíg a szakácsok visszakerülnének a fakanál mellé, az ácsok az állványokra, a kovácsok pedig a kemence mellé, s ezt neveznénk a humán erőforrás társadalmi körforgásának, amelyet a Kondratyev-féle ciklusokkal írnának le a mondjuk gasztronómusokból lett asztronómusokból lett szociológusok.

Az elnöki bejelentésnek azonban átütő erejű önkéntelen humorán kívül vannak nagyon is komoly vonatkozásai.

Az első ezek közül az, ahogyan Băsescu az elnöki mandátum alkotmányosságához viszonyul. Az alaptörvény őre mandátumát saját tulajdonának tekinti, amelyet felhasználhat személyes politikai játszmáiban. Ha ugyanis megfigyeljük, akkor az államfő nem lemondási szándékát fogalmazza meg (amihez joga van), hanem szerződést ajánl politikai ellenfeleinek: eltűnök a balfenéken, ha ti is oda mentek. Azért tekintem ezt személyes politikai érdeknek, mert nyilvánvaló, hogy Băsescu számára az elnökválasztás és a parlamenti választások összevonása előnyös lenne, hiszen akkor részt vehetne a parlamenti választásokon, és megválasztása esetén megőrizhetné mentelmi jogát, amihez valamilyen okból nagyon erősen ragaszkodik.

Második észrevételem az, hogy az elnöki gondolkodás értelmében a politikai döntésekben a népakarat semmilyen szerepet nem játszik. Teljesen mindegy, hogy mire szavaztak alig több, mint egy hónappal ezelőtt a népek, Băsescu számára a politika amolyan hocci-nesze játék, amelyikben a sérósabb, dörzsöltebb vagány átveri a másikat, a pór meg ne szóljon bele a nagyok játékába...

Harmadik észrevételem némiképp kapcsolódik az előzőhöz. Băsescu tisztában van azzal, hogy egyszemélyes pártjának lesújtó veresége után demokratikus eszközökkel nem maradhat a politika élvonalában. Következésképp kétségbeesetten alkudozni kezd, hogy megtalálja azt a modus vivendit, amely megmentené a politikai – s talán büntetőjogi – felelősségre vonástól.

Negyedrészt a bejelentés egy rosszul sikerült kommunikációs trükk. Az államfő tudja, hogy visszafordíthatatlanul alacsony a társadalmi támogatottsága (ez a közutálat eufemisztikus megfogalmazása). Valamiképpen jelezni kívánta, hogy nem ő az, aki a több mint hétmillió ellenszavazat dacára ragaszkodik a székéhez, hanem a fránya parlament a bűnös, amelyik nem akar vele együtt lemondani.

Nagyon nehéz azonban a népakarat semmibevételét a parlamentre hárítani olyan körülmények között, amikor a választók többsége egy fél éven belül ennyire határozottan az elnök ellen és a parlament mellett tette le a voksát.