„Csép Sanyi!" – mondtuk ki egyszerre Ágoston Hugóval azon a havas délutánon. Ott ültünk 1999 márciusában Hugó bukaresti lakásán, és azon töprengtünk, ki lehetne a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének új elnöke, aki a sors- és ezredfordító években szavatolhatja, hogy a hazai magyar újságírás értéktartó és mértéktartó marad, azaz magyar szellemiségű és európai színvonalú.

Rövid gondolkodás után mindkettőnk számára nyilvánvalóvá vált, hogy ő nem lehet más, csak Csép Sándor.

Őt javasoltuk a májusi közgyűlésen. Amikor megtettük javaslatunkat, egyetértő morajlás hangzott a szovátai szálloda konferenciatermében. Senki sem hozakodott elő ellenjelölttel.

Öt évig volt a MÚRE elnöke, az erdélyi magyar újságírás lelkiismeretének őre, őrzője. Abban a korban, amikor sokak szolgalelkűsége és gerinctelensége a hazugságok és rágalmak megfékezhetetlen terjedéséhez vezetett, a sajtót elöntő primitív és trágár megnyilvánulások a demokratikus nyilvánosság alapjait veszélyeztették. „Vissza kell térnünk oda, ahol a sajtónyelv jóízű forrást buzogtat. A világ sokszínűségének elfogadását szolgálja. A vélemények ütköztetésének lehetőségét kínálja, amely nem konfliktust, hanem dialektikus fejlődést hoz!" – figyelmeztetett Csép Sanyi. S zokon is vette, láttuk rajta a sértődöttséget, mikor azt tapasztalta, hogy ezt a visszatérést mintha kevesen akarnánk, mintha a gyűlölet, a másság megvetése válna a legfőbb és honorált mozgatóerővé a társadalomban. De nem veszítette el soha jókedvét.

Ragyogó humora volt. Amiről kiderült, hogy emberi és újságírói hitvallásának a része. „Ha borban az igazság, a sajtóban az igazságon felül még vigaszságnak is kell lennie!" – figyelmeztetett minket kezdő újságírókat a kilencvenes években ő, akit sokan tekintettünk mentorunknak.

Csép Sándornak végül ugyanolyan sors jutott, mint a rendszerváltásban szerepet vállaló kelet-közép-európai értelmiségieknek. E szerep- és nem utolsó sorban kockázatvállalás okán azt várták el, hogy az új hatalom honorálni fogja őket. Nem pénzzel, nem tisztséggel, hanem rájuk bízott feladatokkal. Amint kelet-közép-európai sorstársait, Csép Sanyit is sokan és sokszor mellőzték, terveinek megvalósítását másokra bízták. Nem csoda, ha azok nem úgy testesültek meg, ahogyan Sanyi megálmodta. Így ő élete végéig különutas értelmiségi maradt.

(Megadja-e nekünk ezt a lehetőséget az Úr, amit neki, tanult teológusának megadott?)

Hívő ember volt. Hitt a politika hatóságában is. Pártszimpátiáinak időbeni változása nem a politikai kalandorság jele. Az elmúlt évtizedben kétségbeesetten kereste a támogatást álmainak beteljesítéséhez. Hogy miről álmodott?

A legszebb álma az egész napos erdélyi magyar televízió volt, amelyet a közszolgálatiság fellegvárává avathat ő – és a fiatalok, akikben bízott. Amely nem a politikumot szolgálja (ki), hanem azokat, akiknek a politikum szolgál: a közösséget. (A közösségé formált közönséget.) No meg a magyar kultúrát, amely nem csak nyelv, irodalom, művészet és zene, hanem viselkedési mód is, egy különleges attitűd. Ki tudja, talán egyszer majd sugározni fog Erdélyben a Csép Tv... Amelynek mikrofonját azonban már nem Sanyi tartja.

Megbicsaklik az ujjam a számítógép billentyűzetén, nem akarja leírni: Csép Sándor ma, szerdán reggel átköltözött... Odaátra. Barátai, pályatársai tudtuk, hogy beteg. Régóta az volt, de azt hittük, tenni akarása, munkabírása legyőzi a kórt.

Hát nem! Erőt vett rajta. Miként a kor is. Az a kor, amely nem tartja túlságosan sokra az egyenes gerincet. Sőt, veszélyesnek tartja, s igyekszik megtörni. Ám éppen ezért nem győzhette le Sanyit, mert nem sikerült megroppantania. Teremtője előtt, akinek tanult teológusa volt, bátran állhat.

Mi maradt utána? Az egyik legnagyobb hatású erdélyi magyar újságíró után? Szócikk egy lexikonból? Amely megőrzi életrajzi adatait: „Született Aradon 1938-ban. Jogot tanult volna, de lelkészgyerek lévén kirúgták, ezért a Protestáns Teológiai Intézetben tanult tovább, majd a Babeș-Bolyai Egyetem filozófiai karán szerzett diplomát. 1968-tól a kolozsvári rádió szerkesztője, 1972-től a Román Televízió Bukaresti Magyar Szerkesztőségének munkatársa volt. Mikó Imrével és Dávid Gyulával közösen készített dokumentumfilmet Petőfi erdélyi útjairól.

Alkotásai közül a legnagyobb visszhangot a kalotaszegi egykeveszedelemről készített Egyetlenem című keltette. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke 1999 és 2004 között."

Ez is megmarad természetesen a lexikonok lapjain. De lelkünkbe vésve mindenekelőtt az, hogy közöttünk élt az Újságíró Csép Sándor, tanítónk, mentorunk és barátunk, akiről elmondhatjuk azt, amit kevesekről: igaz ember volt.

Isten nyugtassa.