Mint a napi hírekből is kitűnik: nem valami virágos a hazai magyarság hangulata. Elsősorban magunk tehetünk arról (legyen világos, mind a közel 1,3 millióan!), hogy valamivel nem jobb! Mert egy kicsit lehetne jobb is, ha sokan nem hitték volna el, hogy több párttal hatékonyabbak leszünk. Lám, szétforgácsolódásunkkal inkább súlytalanabbakká váltunk, hisz négy-öt képviselőt veszítettünk a parlamentben, ami elég ahhoz, hogy akik eddig sem tartották kívánatosnak ottlétünket, még lekicsinylőbben nézzenek ránk.

Holott éppen felnézhetnének! Például abban az esetben, ha nem négy százalékkal kevesebben, hanem legalább ennyivel többen megyünk el szavazni, mint a románok. Meglett volna az okunk rá, de még mennyire, hiszen nagyon sok mindent nem kaptunk meg abból, amit Erdély elcsatolásakor 1918-ben (teremtő ég, mindjárt száz éve!) Gyulafehérváron ígértek a többségiek.

Ám bűntudatuk elsősorban azoknak legyen, akik a politika iránti közömbösségük okán nem mentek el szavazni („úgyis az lesz, amit a nagyokosok akarnak!"), vagy akik a hazai realitásokat nem ismerve, felültek annak az olcsó néppárti ígéretnek, hogy itt a területi autonómia ideje.

Talán sokan rájönnek, hogy rossz döntésük miatt nem annyira az RMDSZ-szel, hanem a magyar közösséggel, benne önmagukkal toltak ki!

Hogy mennyivel jobban hallathatjuk szavunkat már akkor is, ha ott vagyunk a hatalom környékén, Frunda György másnap bizonyította, amint Ponta miniszterelnök tanácsosa lett. Az Antena 3 műsorában, másokkal együtt, a kisebbségi gondokról, ezen belül az RMDSZ helyzetéről beszélt. Elegánsan megcáfolta azt a véleményt, miszerint a választások eredményétől függ, hogy ott vagyunk vagy nem vagyunk ott, ahol a mi dolgainkról döntenek. Románia által is elfogadott nemzetközi normák írják elő a kisebbségek arányos képviseletét, így kerülhetett ő is tanácsadónak a miniszterelnök mellé.

Mint beszámoltunk róla, az új Ponta-kormány két RMDSZ-es államtitkárt is megtartott, nevesen Király Andrást és Markó Attilát (illetve azt, aki a helyére kerül). S ezzel gesztust tett felénk, amit értékelnünk kell.

De már elnézést, a történelmi tapasztalat arra int bennünket, hogy az ilyen kormányzati gesztusok sok esetben inkább a külföldnek szólnak, hogy jobb legyen a román hatalom nemzetközi megítélése. Márpedig, ha őszinte a kormány szándéka, akkor tovább kell menni, mert lefelé (amit a külföld kevésbé lát) nagyon sok helyen foghíjas a magyarság képviselete.

A közel negyvenezer fős szatmárnémeti magyarságnak nincs magyar alpolgármestere sem, pedig egyébként még a nyíltan magyargyűlölő vatrás korszakban is volt. Ugyanez a helyzet Nagyváradon és még több vegyes-lakosságú erdélyi városban.

A hatalomváltás után kétséges, hogy helyükön maradnak-e az állami intézmények élén álló magyar igazgatók, osztály- és irodavezetők, vagy az eddigi szokás szerint most is kirúgják, lecserélik őket. Amúgy is jóval kevesebben vannak, mint a magyar lakosság számaránya indokolná.

Leszólhatna Ponta: lassan a testtel, hataloméhesek!