Sebestyén Mihály: Mészárosköz

Az ember soha sem lehet elég okos, nem gondolhat bele minden lehetőségbe. Különösen áll ez a tantétel az iskolai dolgozatokra, az érettségi vizsgákon feladott írásbeli szabadfogalmazásokra és szövegértésekre.

Példának okáért egy iskolában – alternatív, pártsemleges, reform, multikulturális, waldorf-asztoria stb. – a következő feladatot kapták a gimnázium XI. osztályos tanulói: Kedves gyerekek, írjátok meg, miben látjátok a különbséget Mészáros Lázár, Mészáros Lőrinc és Mészáros Márta között. (Az iskola alternatív jellegéhez méltóan az első és utolsó Mészáros más, de azonos családnevű, általatok ismert személlyel is behelyettesíthető, csupán a középső adottnak kell kötelezően szerepelnie – állott apróbetűvel a feladatlap alján.)

Buzgó Mócsing Tamás – első pad, aprótermetű, szemüveges jótanuló, jócsalád, jólszituált, mindjárt Mészáros Lőrincre gondolt, arra ferences szerzetesre, aki csatlakozott az 1514-ben kirobbantott Dózsa féle parasztháborúhoz és vértanúságot szenvedett (Doja) Dózsa Székely Györggyel együtt Timişoara, európai kulturális főváros főpiacán. Roppant csudálkozott a dolgozatok eredményhirdetésénél, amikor jegye épp csak a mínusz elégségeshez volt elégséges.

Bezzeg Suhanc Pici, rossztanuló, eszes, utolsó pad, jó focista, jól informált, az osztály mókamestere, mindjárt tudta, merről fú a jobb és a balszél – nem hiába kergette ügyesen a labdát, a lányokat és a kéjes ábrándokat. Idézzünk hát a dolgozatból, miként tette ezt Horpácsy tanár úr (azelőtt elvtárs) is az osztály színe előtt:

„... Mészáros Lázár, asszem hadügyminiszter volt, ha jól tévedek 1848-ban, Mészáros Márta pedig egy filmrendező, akinek több filmje is ment a moziba, de édesanyám nem enegedett el, mert este 10-től vetítették... stb.”

„Ami Mészáros Lőrincet illeti felette nagy ember, például a székely focira is áldozott egy rahedli pénzt, amit aztán egy göndörhajú városvezető meg is köszönt, és annak a többszörösét kívánta vissza nekije, mármint M. Lőrinc barátnak. Erről a 444.hu portál csak most 2016-ban szerzett tudomást, holott az ügy még 2013-ban szumálódott konsz. Mészáros Lőrincet sokan támadják, hogy gyorsan gazdagodik, mindent megszerez, minden sikerül neki, a hatalmasok a barátai és van nála már kisvasút és nagystadion, toronyóra aranylánccal, korvinlánccal és tápláléklánccal. De nincsen nekijek igazuk, főleg az ilyen-olyan törpepártoknak és törpe vezéreiknek, mert Mészáros Lőrinc állatbarát, hiszen nagyon szereti a cicákat, ő gyártja nekijek az ételt, ui. viszkász-szerelő. (Bocsánat ezt egy színházi előadáson hallottam. Hiszek a művészetben!)”

Nos most nagyon figyeljetek gyerekek, mondta Horpácsy tanár úr  (azelőtt elvárs) tisztelettől remegő hangon: Mészáros Lőrinc birodalma, amint nevezik birtokát és háza táját, faluját, fekvőségeit, nem öncélú konstrukció, nem a gazdagodásról szól: aztat hallottuk, hogy amennyiben az október 2-i népszavazáson az ország és a külhoni magyarok a betelepítés elutasítása ellen fognak szavazni, és Brüsszel egy városnyi irgáni és szudmáli menekültet fog betelepíteni, addigra a Mészáros Lőrinc birtokán már minden elkészül, nagy kényelmes szálláshelyek lesznek kiépítve, és akkor az egész társaságot M.L. fogja befogadni, ellátni.

Cserében az EU az ideiglenesen elfoglalt ingatlanokért (már volt rá példa Magyarországon, hogy ideiglenesen állomásoztak ott valami vörösek negyvenöt éven át) felajánl Mészáros Lőrincnek két lehetőséget: vagy mesteredző lesz a székely labdarúgó csapatnál, megnyeri a román- és az Európa-bajnokságot, télen a jégkorongbajnokságban bíráskodik, vagy kap egy hasonló nagyságú birtokot nulla forintért Hawai szigetén.

Már minden le van vajazva, kész a törvénytervezet is, amelyben javasolják a település nevének megváltoztatását. Amint felépül a hét mecset, ui. ennyi főirányzatot ismer az iszlám vallás, és a cél, hogy minden igazhívőnek legyen saját mecsete, mán nehogy a hitbéli különbségek miatt kapjanak össze… Szóval a helység neve attól kezve nem Felcsút lesz, hanem Al-Sutt.

Izgatottan várjuk Suhanc Picivel együtt október másodikát és azt, melyik alternatíva mellett dönt Lőrinc bátyó. 

Kimaradt?