Olvastam, még az óév búcsúztatása és az új év köszöntése előtt, hogy Hargita megye székhelyének elöljárói azt nyilatkozták: az évek fordulóján lesz ugyan tűzijáték, két fellővési helyről is, de utcai mulatságot nem szerveznek, a székely ugyanis nem szilveszterezik az utcán.

Azután olvastam, immár az Úrnak 2013. esztendejében, hogy Kovászna megye székhelyén többezren vettek részt a szilveszteri utcabálon, pár perccel a hazai éjfél előtt a polgármester köszöntötte az ünneplőket, a magyar új esztendő eljövetelét pedig úgyszintén visszaszámlálással várták az egybegyűltek, és megint csak tűzijáték világította meg a sötét eget. Az utolsó két mellékmondat azért fontos, mert nem csupán a sötétlő magasságra vetítik ki a fényeket, hanem az is kisugárzik belőlük, hogy nem kizárólag a sepsiszentgyörgyi románok özönlettek ki az utcákra, hanem... Hanem kik?

Ha ugyanis a székely nem szilveszterezik az utcán, akkor a sepsiszentgyörgyi magyarok nyilvánvalóan nem székelyek, hiszen az utcán pezsgőztek. Ha viszont nem székelyek akkor mi történik a két megye és általában a Székelyföld integrációjával, a közös jelképek és a közös cselekvési tervek használatával? De ha Sepsiszentgyörgyön mégis székelyek utcabáloztak, akkor vajon nem rúgtak-e bele túlságosan is erősen a székely megmaradás ama szilárdnak hitt talpkövébe, miszerint a székely nem utcabálozik Szilveszterkor?

Bizony, ilyen kétségek között gyötrődtem az új esztendő első napjaiban, és minthogy hiszek a tudományban, el is gondoltam magamban: kételyeimmel a legilletékesebb helyen, a Szász Jenő vezette budapesti Nemzetstratégiai Intézetnél kellene majd kopognom, vagy esetleg – néhány hét múlva – a székelyudvarhelyi fióknál, mert meggyőződésem, hogy miközben a választás szabadságával sem a székely anyaváros polgármesteri hivatalának, sem Hargita megye tanácsának az asztalát nem sikerült megszerezni, az egyszemélyes intézményteremtések és kinevezések tökéletes demokratizmusával, valamint a magyarországi közpénzekben való jártassággal egy fiók egészen biztosan még kinyítható.

Voltaképpen ebben nincsen semmi meglepő. Egy stratégának ugyanis nem rövid távú választásokat kell megnyernie saját közösségében, hanem hosszú távon kell gondolkodnia. Sőt, ha véletlenül megválasztják, akkor éppen azzal a történelmi tapasztalattal megy szemben, miszerint senki nem próféta a saját hazájában. Igy viszont minden a helyére kerül, az Idő mindent elrendez.

És ráadásul milyen gyorsan telik! Felnézek a könyvespolcomra: alig több mint tíz esztendővel ezelőtt vásároltam meg a Magyarország az ezredfordulón című könyvsorozat köteteit, leszállított áron ugyan, de annál nagyobb lelkesedéssel gondolva arra, hogy érdemes és tanulságos lesz átböngészni neves magyar akadémikusok, egyetemi tanárok és kutatók által megfogalmazott, a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent értekezéseket a globalizációról és nemzeti érdekről, a demokrácia intézményrendszereiről, az agrártermelés tudományos megalapozásáról, a népegészség, az orvosok és a társadalom viszonyáról, az egészségügyről és a piacgazdaságról, az európai lépéstartásról a környezet- és természetvédelem, a biotechnológiák vagy éppen a turisztika terén, mint ahogyan az is érdekelt, miként változik a magyar nyelv az informatika korában, vagy éppen hogyan látják a magyarországi nemzeti kisebbségek és főleg a cigányság sorsának az alakulását, más témákról nem is beszélve.

Én, a tökkelütött – villant fel most bennem – akkor azt gondoltam, hogy mindezek a tanulmányok valamiféle magyar nemzetstratégia alapját képezik ha nem is egész évezredre, de legalább az elkövetkező évtizedekre! Dőre szövegelés az egész, együtt a Stratégiai kutatások alcímmel, mindenféle táblázattal, előrejelzéssel, hiszen az igazi stratégiát csak ezután tölti fel a nyeregtől a táblagépekig tartó valamennyi ómagyar és újmagyar eszközre Szász Jenő, a székely stratéga!
Székely?

Valóban, akad itt egy kis kérdőjel, hiszen a magyarországi közszolgálati médiában, ahol tavaly a leggyakrabban és leghosszabban szereplő megtisztelő címért versengett, nem hallottam egyetlen szót, nem láttam egyetlen képet sem arról, hogy az utcán avagy otthon, netán a vendéglőben szilveszterezett volna.

Pedig nehéz, nagyon nehéz enélkül dönteni.