Pontosabban világháborús, még pontosabban első világháborús hétvége. Csíkszeredában ugyanis csütörtöktől szombatig, három napon át, a legkülönbözőbb rendezvényekkel emlékeztek 1916 augusztusára, szeptemberére és októberére, azokra a napokra, hetekre és hónapokra, amikor a román hadsereg betörése nyomán az akkori város háromezres lélekszámú lakosságának több mint kilencven százaléka elmenekült, illetve a visszavonuló román csapatok felgyújtották a várost, amely jelentős részében leégett.

A megemlékezések az első hivatalos vetítésével jelentkező Csíki Moziban Koszta István dokumentumfilmjének bemutatásával kezdődtek. A film és különösképpen a forgatókönyvíró szóbeli bevezetőjében könyvészeti források alapján, tárgyilagosan mutatta be, hogyan történhetett meg az a védelmi csőd, amelynek eredményeként a Kárpátok majd minden hágóján át a román csapatok 1916 augusztusában különösebb harcok nélkül jutottak át a hatszáz kilométeres frontvonalon ugyancsak gyér létszámú csendőrséget és katonaságot állomásoztató magyar-osztrák erőkön.

A menekülési tervek viszont már készen álltak mind az érintett tizenegy erdélyi vármegye számára, így történt meg, mutatott rá Veress Emese a négyfalusi származású, Budapesten élő néprajzkutató, a Kossuth Rádió munkatársa, hogy a brassóiak, barcaságiak például a délvidéki Torontál megyébe kerültek. A meneküléstörténetet évek óta tanulmányozó Veress levéltári, hadtörténeti és oral history-s forrásokat szembesített egymással, amelyekből kiderült, hogy noha az erdélyi és székelyföldi menekültek jelentős részét segítőkészség és rokonszenv kísérte az útjukon, akadtak ennek szép számmal ellenpéldái is, amikor magyarok fosztottak ki magyarokat.

Hogy a valóságot legalább megközelítő történelemíráshoz rengeteg szempontot kell (kellene) összevetni, az méginkább kiderült a szoboravatáson elhangzott beszédeken, amelyekkel a Székely Hadosztályra emlékeztek. A Petres Kálmán vezette hagyományőrző Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület öt esztendővel ezelőtt döntött úgy, hogy támogatókat keres a szoborállításhoz, amelynek helyét Csíksomlyón, a Fodor-ház udvarán találták meg. Az épületet a tavaly elhunyt Fodor Imre, volt marosvásárhelyi polgármester és ikertestvére, Fodor Pál adományozták a Csibész Alapítványnak, hogy ifjúsági házat működtessenek benne. A három részből álló szoborkompozíciót a marossárpataki Miholcsa József tervezte és a székelyudvarhelyi Zavacki Walter faragta kőbe.

Az emlékünnepségen az egyházak képviselőitől helyi tisztségviselőkig, politikusokig, diplomatákig nagyon sokan igyekeztek kibontani a történészek adott része által még mindig ugyancsak ellentmondásosan megítélt Székely Hadosztálynak a jelen számára kibontható üzenetét. Az olvasó a legjobban teszi, ha a világhálón, minél több forrásból, utánanéz a világháború végén megalakult, a Székelyföldön soha nem harcolt, a román támadások és a magyarországi Tanácsköztársaság harapófogójába szorított katonai alakulat sorsának.

Az első világháború csíki és gyergyói menekültjeit a hajdúsági Hajdúnánásra irányították, az akkor tizenhétezer főnyi város, amely maga is az aszály kártételeivel küzdött, mindent megtett, hogy befogadja a székelyeket. A korabeli időszakot Buczkó József helytörténész külön könyvben is tárgyalta, amelyet szombaton este a Csíki Székely Múzeumban mutattak be. Buczkó tagja volt a hajdúnánási polgármester vezette küldöttségnek. A megemlékezések alkalmából a Csíki Székely Múzeumban két termet átfogó, Daczó Katalin, Máthé Klára és Ladó Ágota által berendezett kiállítás nyílt, amely felnagyított térképek, újságkivágások, korabeli fotók alapján idézi fel az eseményeket.

Az ajtón belépve viszont a látogató egy installációval találkozik: felhasított szalmazsák, ledöntött virágváza és gyertyatartó, a padlón a korabeli Csíki Lapok egyik összegyűrt és megtaposott példánya figyelmeztet arra, miként találkoznak a történelem globális, nemzeti, országos és emberi vonatkozásai. És felfoghatjuk ezt akár üzenetként is: az egyetlen szempontú megközelítés soha nem a legjobb tanácsadó.

A szerző fotója