Az ember furcsán érzi magát, amikor a bukaresti utcán látja a fehér transzparenst a stilizált fáklyával és a felhívással: „Ne hagyjuk kihunyni a demokrácia lángját!" Micsoda remek gondolat! Persze az ősidőkből, július közepéről, amikor a jobboldal még kampányolgatott. De mivel ő csak közpénzekből tudja ezt tenni, és a pénze hamar elfogyott, hát kitalálta, hogy olcsóbb és célravezetőbb, ha egyszerűen bojkottálja a népszavazást.

Bojkottálni egy népszavazást? – ugrottak fel Európa narancsárusai: hiszen ez államcsíny! Aztán gyorsan visszaültek, mert a makovejek szóltak nekik, hogy ezt ők csinálják, a román narancsosok, ez nem államcsíny, itt most a népszavazás az államcsíny... Ja, ha így van, akkor jó, akkor le a referendummal! Így a narancs Európa, a büszke nők...

Kampány ezek után már tényleg nem kell. (Hogy az USL összegyűjt negyvenezer embert, az ő dolga, beszéljenek mind magukban, kapjanak napszúrást, hülye kommunistái.) Nem megmondta Orbán Viktor is, magának Szász Jenőnek, hogy néppártiként feltétel nélkül támogatja Băsescu harcát az államcsíny- referendum ellen és az elnök visszatéréséért a palota – nem pedig a börtön – hűvösébe?

Hát ezzel sincs eldöntve a kérdés? Hát már az sem elég, ha az elszánt Bösze-párti Mitika a népszavazás napján felkel, kiöltözik, megveszi a sarkon a sört, majd öles léptekkel otthon marad, és a tévében drukkol, hogy kedvenc csapata ne vonuljon ki a pályára lejátszani a meccset és kvórumot csinálni? Hát van még ezen méltatlankodnivaló? Csak az USL-bérenceknek, vagyis mindazoknak, akik le akarják váltani a szeretett bér-gyilkos vezért!

De közben itt maradt nekünk a demokrácia lángja! (Tápláljuk olajjal, oxigénnel, gyengéd gondolatokkal, féltő aggodalommal, ezt nem lehet eleget ismételni. Ha nem vigyázunk, a demokrácia lángja kialszik, mert az olyan, oszt mehetünk szavazni nagy antidemokratikusan.)

A minap kiderült, hogy a demokrácia lángjával más baj is van azon kívül, hogy kialudhat. Pontosabban a fáklyával van baj, túl azon, hogy ebben a dög melegben a lángról csupa kevésbé demokratikus gondolat jut eszébe az embernek. Ez a fáklya ugyanis lopás, lopadék! Az Olimpiai Játékokra hajaz, azt sugallni volt a sunyi szándék: mi narancsosok olyanok vagyunk, mint a patyolat Olimpia.

Igen, a nemzeti jelképek után narancsosok már nemzetközi jelképeket is kezdtek elorozni. Ugyanaz a séma, mint a fehér ing esetében. Aki pédélés, aki Băsescut szereti, az fehér inget vesz fel, care-i problema? Ebből meg nem az következik, hogy mindenki, aki fehéret hord, az szereti Băsescut?

Dehogynem, világos, hogy az következik. Aki a „demokrácia fáklyavivője" (és vigyáz rá, hogy a lángja ki nem hunyjon), az olimpiai mozgalommal maga mögött nyilvánvalóan Băsescut támogatja, különben is egész London nekünk drukkol, ami már abból is látszik, hogy nem jön el szavazni.

(A Cațavencii múlt heti számának címlapján Traian Băsescu viszi a fáklyát, és azt mondja: „Ahogy az olimpizmus atyja, a nagy Pierre de Courvoisier mondta, a népszavazáson nem a győzelem a fontos, hanem az, hogy ne vegyen részt rajta 50 százalék plusz egy!")

Nos, erre az újabb lopásra reagált a Román Olimpiai Bizottság, és tiszteletlenül kijelentette, hogy a fáklya felhasználása a kampányban sérti az Olimpiai Charta szellemi tulajdonról szóló rendelkezését, sérti az olimpiai eszmét is, elveket és értékeket sért, de előírásokat is, amelyek „tiltják ezeknek a szent és egyetemes jelképeknek a felhasználását politikai célokra". Ez hát a băsescui fáklyának, a sok szélhámia egyikének dicstelen története.

Közben, számunkra szinte észrevétlenül, megkezdődik a londoni olimpia. A világ legnagyobb színjátéka, a maga életével, felemelő pillanataival és drámáival. Az emberi szellem, jellem és erő legmagasabb vívmányainak egyike. A nemes verseny, a fair play szellemében, ami annyira fájdalmasan hiányzik a politikai csatározásokból.

Amott olimpia – emitt szavazás. Amott sportszerűség, emitt egy olyan játék, amelyet – miután a szabályait perverz módon a végletekig megszigorította – az egyik fél úgy akar megnyerni, hogy pályára sem lép.

Majd a díjkiosztáson azt fogja majd mondani a himnusz hangjaival aláfestve, hogy a román nép tisztességes és öntudatos (mert nem szavazott meg egy államcsínyt), pedig az csak lusta. Azt fogja mondani, hogy a „románok" – meg hát a magyarok, de ők csak úgy, beleértve, hisz románok ők is – politikusan gondolkodnak, és a kisebbik rosszat választották, holott csak elfelejtették, mit kaptak ettől a garázda elemtől.

A kormánytöbbség túl egyszerűen gondolkozott: „Ha mi visszaadjuk azt, amit ők elvettek, nyert ügyünk van!" Tévedtek. Elfelejtették, hogy a nép felejt. Nem tudták, hogy annak, aki fenn akar maradni államelnökként, elég összevissza beszélnie (de sokat), otrombának és politikailag inkorrektnek lennie. Annak elég cirkuszt nyújtania (jobb a kenyérnél is), és bőven elég, ha az ellenfél/ellenség korruptjait kinyírja. A megrögzött hamiskártyás, aki ellenfeleit mindig a lapjaikba belelátva (lehallgatással, besúgással, dossziékban kutakodva) győzte le, megint kitalált egy mentő diverziót.

Jöhet a verseny végén, mint az olimpián, az üdvrivalgás. A vesztestől majd olyasmit kérdeznek, mint az emblematikus színházi merénylet után az elnök feleségétől: „- És mondja, Lincolnné, maga az előadás hogy tetszett?"

Akkor, rövidesen, mi elhallgatunk. De a demokrácia lángjával mi lesz?