Előrebocsátom, hogy az alábbi véleményem nem feltétlenül fogja tükrözni a szerkesztőség álláspontját, vagyis a magamét. Ez az enyhe skizofrén helyzet viszont alkalmasabbá tehet más skizoid helyzetek megértésére.

Miután a Maszol kikötötte, hogy „csak 18 éven felülieknek ajánlja” a dolgot, én pedig egy évszaknyival négyszer tizennyolc is elmúltam, elég erősnek éreztem magam elolvasni egy budapesti újságíró kolléga összegyűjtött gondolatait, annál is inkább, mert csak tizenkettőről van szó.

Bár ne tettem volna! Ismét éreznem kellett az ismert undort. De nem csak undort, hanem ezúttal félelmet is. Például attól, hogy ha idézek ezekből a gennyes gondolatokból, akkor egyesek még kéjes örömmel fogadják őket.

Az egyik gondolatában például a lovagkeresztesvitéz gecizik. (Erről azonnal egy viszonylag nem régi másik magas szintű gecizés jut eszembe, amelyet szintén undorítónak találtam.) Aztán látom, hogy három gondolatában is gecizik, nem csak egyben, és ez még kevés ahhoz képest, hogy tizenegyben (!) kurva anyázik is. Ettől persze egyhangú az összeállítás, bár lehet, hogy készakarva az: tematikus. Címszavak: anya, kurva plusz néhány név.

Gondolat-ügyben mindenesetre újabb tiszta forrást kell keresni! Ugyanis hangsúlyos személyiséggel állunk szemben: ez a puhány, idegennevű kolléga nem csak gondolkodó, illetve nem akármilyen gondolkodó, hanem olyan gondolkodó, aki most pénteken megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.

És megvan: egy másik hivatkozásból a frissen kitüntetett kolléga magas rangú hívétől kapunk méltatást – őróla és további gondolatairól. Ezeket még veszélyesebb idézni, mert még több kommentelő tetszését fogják elnyerni, a legtávlatosabbnak mégsem tudok ellenállni. Ezek szerint a puhány, idegennevű kolléga a sok cigányozás, zsidózás és egyéb ilyen nagy sikerű nemzeti gesztus után a menekülteket – a „migránsok” nem maradhattak ki gondolkodásából – visszaküldené a sivatagba teveszart zabálni. Egyébként néhány más díjszövegből is az tűnik ki, hogy az idei kulturális kereszteslovaggá ütéseknek mintegy közös nevezője a migránsválság és a migránsok elleni szájkaraté volt. Juncker, Merkel, Ferenc pápa, az EU pironkodhatnak: itt van az orruk előtt a megoldás, ők meg csak töketlenkednek nagy humanitáriusan.

A kolléga tehát, akinek sikerült a publicisztikát a trollkommentek szintjére emelnie, a haza nagyja lett, és elképzelhető, hogy azok, akik kitüntették nem csak büszkék rá, de egy kicsit irigyelik is őt. Ez a puhány idegennevű lóvalag kimondhatja azt, amit ők is kimondanának, de nem mehetnek el odáig, hogy kimondják, ami krónikus, sajgó frusztrációt okoz. Igaz, hogy így is kapnak hideget-meleget alulról-fölülről, az is igaz, hogy egymás között kimondják, de nyilvánosan mégis más lenne.

A budapesti kartárssal többet nem foglalkozunk, ez is sok volt. Legyen elég neki, hogy egyre több korábbi és idén kitüntetett társa mondja vissza a lovagkeresztet, és teszi őt a közmegvetés tárgyává. (Ami, jelzem, egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem lehet egyszersmind a közimádat tárgya. Csak éppen szalonképtelenné válik bizonyos jobb társaságok számára, ahogyan ajnározói is.)

Hanem a nemzeti ünnepen – más tiszteletreméltó és elismert erdélyi személyiségek mellett – lovagkeresztet kapott egy hazai kolléga is, az MTI híre és más források szerint: Szabó Gyula Miklós közíró, szerkesztő. Kérdi az egyik lovag-, akarom mondani rovat-kollégám: ki lenne ő? Ösmérem-é? Kinek rokona, kinek boldog őse?

Rég okítottak minket újságírásra és szerkesztésre idősebb közíró és szerkesztő kollégák, rég tanítottak minket az újságíró-főiskolán (úgy értve, szerény publicisztikánkat tanulmányi tárgyként), régen voltunk a romániai magyar újságírók egyesületének elnöke, nem hallottuk ennek a közíró és szerkesztő sorstársunknak a nevét. Hacsak nem asztalfiók-publicisztikáját tárta titokban a zsűri elé ellenzéki korából, de még akkor is kellene tudnunk róla, nyilvánvalóan az új generáció reményteljes tagja – munkásságának pedig (ha már mások által is jelzett műveletlenségünknél fogva nem olvastuk a termékeit, kitüntetést érdemlő gyöngyszemeit) utána lehet nézni a mindenható interneten.

Nos, nézünk bután magunk elé: nem lehet utánanézni. Ezen a néven sehol nem találtunk egy árva publicistát sem. Azzal a helyzettel állnánk szemben, mint a névtelen katona szobrának leleplezéséről szóló adomában? („Kedves barátunk posztókereskedőként városunk megbecsült polgára volt, mint katona teljességgel ismeretlen.”)

Megkérjük Sz. Gy. M. közíró kollégánkat, fedje fel kilétét, és ossza meg velünk gondolkodásának gyümölcseit. Szinte biztosra vesszük, hiszen erdélyi, hogy publicisztikájában ő nem gecizik, kurvanyázik, cigányozik, zsidózik, teveszaroz. Ne is tegye, most már ne tanulja el! És ne szégyellje, ha nem teszi! Előbb-utóbb kiderül, hogy ő érdemelte meg igazán a kitüntetést, nem az a másik, gyűlölködő kolléga. Persze visszaadni – az is jó.

Fotó: hatterkepek24.hu