Papa, most beszélgessünk butaságokat, javasolja három és fél éves unokám. Nem mintha nem tudnék butaságokat mondani magamtól, de azért megkérdezem, hogyan és mit mondjak.

Hát mondd azt, hogy a torta nem jó. Ez szerintem is nagy butaság, s mondom, úgy gondolom, a torta nem jó. Erre óvó nénis hangon azonnal válaszol a kioktató vitapartner. Dehogynem jó! Délben is ettél belőle. És, ugye ízlett? A torta nagyon finom és édes, mindenki kaphat belőle, aki megette rendesen az ebédet. A levest is meg a másodikat is. Ha nagyra akarsz nőni, akkor rendesen kell enni, tortát is. Ha nagyobbra nem is akarok már nőni, de a racionális érvek súlya alatt elfogadom az igazságot. Azért még közbevetem, hogy a torta bizony édesség, sok benne a cukor, és esetleg a fogaink bánják a sok édességfogyasztást. De erre is van azonnal válasz: fogat kell mosni, és máris megoldottuk a kérdést.

Másnap elalvás előtt ismétlődik a felszólítás, beszélgessünk butaságokat. Ismét csak kijelentem visszaeső konoksággal, hogy szerintem a torta nem jó. Mivel nem először mondom ezt a butaságot, ingerült kioktatásban részesülök. Hányszor mondtam már, amit megmondtam! Ne beszélj butaságokat, kis nagypapa! Figyelsz te énrám?! A torta finom, van benne vitamén, és különben is. Majd legközelebb nem kapsz belőle, és akkor mondhatod, hogy nem jó. Azt akarod? És ez nagyon élvezetes játék mindkettőnknek.
Csak úgy eszembe jutott, hogy ezeknek a görbe tükrös párbeszédeknek ki lehetne cserélni sorban az elemeit.

Például, az egyik szereplő azt mondja, hogy az Európai Unió nem jó. Mondhatjuk? Mondhatjuk. Jöhet rá bölcsen felnőttködő és kioktató válasz egyaránt, s csak a hangsúlyokból derül ki, hogy itt egy felnövekvő elme birkózik a felnőtt világ fogalmaival, illetve tanuljuk az értelmes vitatkozás, érvelés általános szabályait. De adhatunk nevet, címet, funkciót a szereplőknek: az egyik lehetne miniszterelnök, a másik eurobürokrata. S máris valahonnan ismerős a párbeszéd, ha nem is szó szerint, de lényegében. Ionesco meg az abszurd dráma napjainkra kiköltözött a színházból, és politikának meg közbeszédnek hívják őket.

Beszélik a butaságokat. A politika mindig erről szólt. Beszélnek a hatalommal felkentek, vitatkoznak egymással, s a közönséget akarják meggyőzni. Mindenki az életkorának és felfogóképességének megfelelő érveket használ, kap és oszt. És az ötmilliónyi se ide se oda nem kapcsolódó már biztosan tudja, hogy nem a tortáról kellene itt vitatkozni.