Amikor Richard Dawkins evolúcióbiológus, korunk egyik legismertebb ateizmus- és tudománynépszerűsítője egy fundamentalista muzulmán férfival vitázott a nők helyzetéről, azt a tanácsot kapta, hogy „javítsátok meg a nőieteket”, mert „kurvának öltöztetitek őket”. Dawkins azt felelte, a nőknek kell „megjavítaniuk magukat”, „saját magukat öltöztetik”, vitapartnere szerint azonban a nők magatartása egy norma, amit megenged a nyugati társadalom.

Azt gondolom, hogy a helyes válasz a két álláspont között található meg. Bár az iszlám világban a nőkkel szembeni elnyomás – amelyet szemmel láthatóan sokuk nem tűr, és lehetőségeihez képest igyekszik feloldani – fontos probléma, míg a nyugati világ szubtilis, rejtőzködő elnyomó mechanizmusai ártalmatlanabbnak tűnnek, mégis hasonlóképp veszélyesek. Azt persze nem állítom, hogy a nyugati társadalomban a nők helyzete rosszabb, mint a világ számos más pontján, azt viszont igen, hogy tennivaló bőven van, a fennálló problémák pedig éppen rejtettségük miatt számítanak veszélyesnek.

Maradva a két vitázó fél által említett kérdésnél, és nem térve ki az üvegplafon a családon belüli erőszak, az áldozathibáztatás, a bérkülönbségek, a nemi szerepek, a homofóbiában rejlő nőgyűlölet stb., valamint ezek tagadásának problémájára, éles különbségek és hasonlóságok tapasztalhatók kelet és nyugat közt.

A vitázó muzulmán férfi szerint társadalmi normákról beszélhetünk, amelyeknek megfelelően „kurvának öltöztetjük” a nőket. Bármennyire bántóan egyszerűsített és egyoldalú is a megközelítés, részben igazat adhatok neki. Arról, hogy az iszlám világának egy részében (és nemcsak ott) hogyan kényszerítik a férfiak a női testeket tetőtől talpig ruha mögé, és hogy ennek milyen funkciói vannak, nem áll módomban hosszabban magyarázni, de számomra egyértelmű, hogy a nőt mint tulajdont, mint védendő és birtoklandó vagyontárgyat kezelik ilyenkor.

Nem áll ez túlságosan távol attól, amit sokan megállapítottak a nyugati társadalomról is: hogy a nő mint dekoráció, mint a férfi státuszát jelző szimbólum, mint az alkotó férfi által konstruált világot fenntartó szereplő hogyan vált a „második nemmé”. Ez „a második nem” pedig belesimul szerepébe, és ha kivételesen (és egyre gyakrabban) nem lép ki belőle, akkor eleget tesz a normáknak, eljátssza mindazt, amit a „női természet” diktál, az a nemi szerep, ami a tévhit ellenére sokkal inkább társadalmi konstrukció, mint biológiai adottság.

Igazán nagy távlatokban Jared Diamond evolúcióbiológus mindezt úgy fogalmazza meg: „A tojók gyakran csapatostul cirkálnak a lugasok körül, és a környék összes lugasát szemügyre veszik azelőtt, hogy párt választanának. Ugyanez a jelenet játszódik le esténként a Sunset Stripen, néhány kilométerre Los Angeles-i otthonomtól, csak éppen emberekkel.”

Dawkins vitapartnere tehát nem téved abban, hogy a férfiak által megfogalmazott normákról van szó, de az ő alternatívája még ennyire sem kecsegtető. Megközelítés kérdése, hogy a burka vagy smink mögé, és szankciókkal vagy előnyökkel szorongatott nők helyzete mennyire hasonlít vagy különbözik.

Dawkins ugyanakkor abban téved, hogy a férfiaknak nem volna hatásuk a folyamatokra, és ne volna tennivalójuk ebben a kérdésben. Sok múlik azon, hogy a nemi szerepekre, a viselkedésre, az öltözködésre, az önmagunkkal szemben állított elvárásokra és általában az önképünkre hogyan hat a másik nem, mit domborít ki, mit tart „nőiesnek” és „férfiasnak”, azaz helyesnek és helytelennek.

A nők napja remek alkalom arra, hogy a lehető legjobbat kívánjuk magunknak: hogy a látszólagos szabadságon túllépve engedjük el a szorító normákat, tágítsuk ki a társadalmi struktúrák szabta lehetőségek körét, amennyire csak lehet. Férfiak és nők egyaránt.

Fotó: wikimedia.org