Vasárnap délután a Kossuth téren sok-sok ember tüntetett. Nem merném megbecsülni a tömeget, de úgy tudjuk, ez volt a legnagyobb magyarországi antifasiszta, fajgyűlölet elleni demonstráció a második világháború lezárása óta.
Helye, oka és ideje volt. Nagyon kellett, mert úgy látszik európai összehasonlításban, hogy a neonáci eszmék éppen Budapesten és Magyarország egyes vidékein a legvirítóbbak, leginkább emitt találnak táptalajra, hívekre, terjesztőkre. Parlamenti képviseletre. Szép kis európai elsőség. Vagy legalábbis előkelő negatív helyezés. A dobogó, maga a pokol küszöbe.

Ha az ember végigtekintett a tömegen, ha a tévékamerákkal együtt pásztázta a táblákat, feliratokat, a zászlók mellől, mögül kivillanó helységneveket, ott láthatta Magyarország szinte valamennyi jelentős települését, számos szervezet és alapítvány nevét, logóját. Mintegy cáfolatul arra, hogy a magyarok, a magyar országlakosok szívét és elméjét elborította az ó-új fasiszta elmebaj. Józanok és szenvedélyesek az igazság és a korlátozhatatlan szabadság akarásában és védelmében.

Amit nem láttam, bárhogyan meresztettem a szemem, bárhogy is vártam és szerettem volna: nem láttam egyetlen táblát Magyarország határain túlról. Csak innen a környékről, Erdélyből, Felvidékről, a Délvidékről vagy Kárpátaljáról. Bár szimbolikusan. Hiszen ha valami e helyeken, tartományokban nem volt szimbolikus, hanem nagyon is kézzelfogható, megszenvedett, az a holokauszt, a deportálás végrehajtása, a kirekesztés, az elnyomás és emberellenesség. A magyargyűlölet egy-egy korban erősebben, máskor csak zsigerből. És mindez még ma is menő politikai gyakorlat egyes csoportoknál, kormányok kezében. Pártok programjában.

Őket nem láttam, jóllehet van közük, kell legyen közük a vasárnapi antifasiszta tüntetéshez, ahhoz, ami a magyar parlamentben történik. A magyar állampolgárság erre kötelez.

Ugyanis ama rosszemlékű december ötödikét, a sokat szidottat, felülírta az állampolgársági törvény érvénybe léptetése, a külhoni magyar állampolgárság intézményének konkrétuma, az a sokszáz kolozsvári, csíkszeredai, vásárhelyi, váradi vagy aradi magyar polgár, akinek szíve fölött már ott lapul a magyar, a kettős állampolgárságot igazoló irat. Azok, akik szavazati jogot is nyertek. S ha majd ténylegesen is bele akarnának szólni a magyar belpolitikába, akkor itt lett volna legjobb alkalom megtenni első lépésként. Jelezve, hogy azok akik hivatalosan, papírossal, igazolvánnyal léptek be minap a magyar közösségbe: demokraták, európaiak, nem ordas eszmék hívei.

Hol voltak? Bár csak egy jelképes tábla felemeléséig vagy egy szónokkal képviseltetve magu(n)kat. Avagy a magyar állapolgárság, a magyarsághoz tartozás csupán dísz? Egy jobboldali mozgalom megszervezi az erdélyi szimpatizánsok tüntetését az Andrássy úton. Egy antifasiszta csupán ójhajtaná, elvárja, hogy jelen legyenek, amikor a Jobbik bakancsos nácizmusa ellen tiltakozik az ország nagyobbik fele.

Ne feledjük, kedves honfirtársaim, kettős állapolgárok, a Jobbik számára csak az első lépésként gyanúsak, kizavarandók az izraeli-magyar állapolgárságúak, holnap majd mindenki, aki nem jár vitézkötéses béklyóval a kezén, szemén, száján: nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Akárcsak szabadon véleményt alkotni.