Szerencsém van, de akár rutinnak is mondhatnám. A cikk-leadási határidő közeledtével mindig találok egy-egy villázni való hírt, életszagú tudósítást. Mai boncolnivalónk a Vásárhelyi Hírlapban jelent meg december 11-én. A címe: „Felszusszanhat a lakosság”.

Ritka az az írás, amelybe ne keveredett volna valami faramuci mondat. E riport legszebb gyöngye: „A tavasszal korrigálásra szorul egy pár új villanyoszlop helyének megtalálása is.” Azaz: már most tudják, hogy tavasszal majd rosszul jelölik ki a villanyoszlopok helyét, de nem akadályozzák meg a vacak munkát. Minek is? Tudunk mi szarul dolgozni, csak fizessék meg!

Ha csupán ez a suta mondat lenne, nem tenném szóvá, de most nemcsak a nyelvi bukfencekről van szó, hanem a palizabról is. (Palimadár = könnyen rászedhető ember; palizab = 1. a pincérek szóhasználatában: valamilyen sós rágcsálnivaló, amitől egyre szomjasabb lesz a pali, s egymás után rendeli a söröket; 2. /átvitt értelemben/ a palimadár elé szórt szellemi eledel.)

A kedves olvasót ismét megetetik azzal a zabbal, amelynek vékányi adagját – évekkel korábban – már lenyomtak a torkán. Tessék csak visszalapozni e rovatban 2013 augusztusáig, akkor is megírtam, hogy milyen leleményes gazdái vannak a városnak: kerülő út helyett a belvároson vezetik át a Segesvári útról érkező és a megyei kórház felé tartó gépkocsi-áradatot – amiként akkor jellemeztem –: „azokon az utcákon, ahol a parkoló járművek miatt általában csak egy sáv járható”.

Bő két évvel ezelőtt megszületett Örökös Polgármesterünk féktelen ötlete, s most hűséges alpolgármestere azzal dicsekszik, hogy milyen gyorsan és olcsón (alig 45 millió lejért) sikerült korszerűsíteni a Tulipán utca – Hosszú utca – Gecse utca – Bolyai tér – Kazinczy utca – Bernády tér – Klastrom utca útvonalat.

Akkori cikkemben föltettem a kérdést: „ugyan bizony mit tudnának a Kazinczy (Ebhát, Hundsrücken, Kogălniceanu) utcán korszerűsíteni. Faltól falig tartana az utca? Már most sem lehet azon az utcán babakocsival a járdán elmenni, kedves tanácsoskáim és sötétzöldjeim.”

Meg lehet nézni a frissen lakkozott műköröm-felvarrást (hogy méltó képzavarral illusztráljam a megvalósított semmit). Két oldalt parkoló autók, középen lassan araszolgató kocsisor, a gyalogosoknak pedig továbbra sincs helyük. Emiatt aztán szó sem lehet felszusszanásról!

Ámde: „Claudiu Maior alpolgármester rendkívül elégedettnek mutatkozott a munkálatokkal, mint az iramot, mind a minőséget illetően” – írja fürge tollú riporterünk. (Hírek szerint a tollát egy palimadár szárnyából tépte.)

Vakulj paraszt: „Nem csak én vagyok elégedett, a finanszírozók is azok. A napokban is itt jártak a városban, megnézték, átvették a munkálatokat.” Szerintem gratuláltak is a kivitelezőnek, hogy ilyen gyorsan („Romániában rekordidőnek számító három hónap alatt”) tudták elprédálni a tízmillió eurót.

Szó esik a hibácskákról is, kár, hogy csak most, miután az átvevő bizottság – tokáját és méretes pocakját elégedetten simogatva – elballagott a nyugati (?) végek felé. Éles tekintetű riporterünk ekképp jellemzi a csapnivaló munkát: „helyenként minimálisra szűkítették a járdát, az orvosi egyetem és az új [értsd: az 1982-ben átadott megyei] kórház közötti kétszáz méteres szakaszon pedig teljesen felszámolták.” A méltatlan állapotot fénykép is igazolja: vér- és agyvízforraló látvány, mely nem hozand babérkoszorút sem a tervezőnek, sem a kivitelezőnek. Még szerencse, hogy a finanszírozók elégedettsége a Göncölszekérig ér.

Szeretem a riporterkollégák tárgyszerű, friss és izgalmas írásait olvasni, de néha-néha elballagok a helyszínre, hadd lássam meg azt, amit ők nem. Hétfőn délután elsétáltam a kórház mellé és szóba álltam két dolgozóval, akik épp szivarszünetet tartottak. Magasan kezdtem, hogy majd legyen, ahonnan alább adjam: „Fölakasztották-e már a tervezőt?” Egyetértően bólogattak, de jelezték, hogy ők csak egyszerű végrehajtók, akik a munkavezető parancsának engedelmeskednek. A garzonblokk felőli oldalon már elkészült a levegőre támaszkodó járda (egy éven belül megsüpped, „akárki meglássa”), amelynek a közepén–szélén ott hagyták a harminc évvel ezelőtt odaplántált fákat. Felszusszantam a piskótakövek tökéletes ritmusát látván, s óvatosan szóltam, nehogy Szeretett Polgármesterünk meghallja [mert ő forszírozza a piskótákat; hogy miért? majd kideríti a DNA!]: Még azt is be akarják adni a népnek, hogy ez olcsóbb az aszfaltozásnál. Háromszor drágább és rosszabb – vélték a szakik, majd (kíváncsiságomat kielégítendő) elárulták, hogy az erdő felőli oldalon is lesz járda, a közepén gémeskút, szakállszárító és kuglipálya, hogy könnyebben essék rajta a járás. Meg aztán, ha kerülgetéssel telik a diák napja, amíg az egyetemről a kórházig slattyog, az mégiscsak jobbat tesz a reflexeinek, mint ha menet közben az okostelefonját simogatná.

No, még azt mondja meg nekem valaki: mik azok a bunkerek az Eminescu-szobor környékén? 

(A szerző felvétele)