A tragédiák úgy váltják ki az érzelmek hullámverését, mint tengermélyi földrengések a cunamikat. A kegyelet szertartásait a tetemrehívások szertartásai követik, a borzalmak részletezését a felelősök kárhoztatása és a bűnbakkeresés. A tragédiák feldolgozásának ugyanúgy megvan a kultúrája, mint a kezelésüknek. Rejtett tudati és ösztönmotívumok bukkannak elő: a végzetszerűségtől a perverz tételig az áldozat vétkességéről. Pártelnök mondja, hogy az „ilyen” klubba járó rockimádók mind anarchisták. Pópák toldják meg: az Úr büntetése szállt rájuk.

Pillanatok alatt, mondhatni futótűzként terjednek rémhírek, s kialakul az általános vélemény: mindennek, a pirotechnikai balesetnek is fő oka a politikai osztály. Tudvalévő ugyanis, hogy a politikusok mind lopnak, csalnak, korrupt az összes, kivétel nélkül. Amíg a nép senyved és szenved, ők „lubickolnak, mint hal a vízben”. (Igen, így leírva, szép magyar nyelvünkön egy „önkéntes mérvadó” lapunkban, kedves olvasó, és ennél tovább már nincs...)

A tragédiákat nehéz szavakba foglalni. A távlat hiányában, a szakértői – adminisztratív, nyomozati, tudományos, jogi – kivizsgálás befejezte előtt mi „eredetit” lehet elmondani a bukaresti óvárosi klubban történt tragédiáról, ami ebben a véleményinflációs időben ne hangzott volna el, íródott volna le többször is? Mit tudnék hozzátenni ahhoz, amivel a kötelező tájékoztató anyagok, eseménykövető tudósítások ezernyi hírcsatornán a nap huszonnégy órájában elárasztanak? Nos, például ellenvéleményt.

... Idáig jutottam ma délelőtt muszáj-jegyzetem fogalmazásában, amikor két váratlan esemény megzavart. Először elolvastam egy cikket. Eleve kedvelem a zsigeri egyenvéleményekkel, idióta trollkodásokkal szembemenő érvelő írásokat, mert civil kurázsit, erkölcsi bátorságot feltételeznek; most Szántai János főtéri kifakadásával (És magasra csap a Kollektív Hiszti lángja) annyira egyetértek, hogy legszívesebben ide másolnám az egészet. Például ugyanúgy írtam volna le: „Amihez már hozzászokhattunk: a nemzeti médiaarénák, -klubok, -kocsmák, -köpködők napok óta siratóasszonyok gyülekezeteivé váltak. (...) Aztán ott van a klasszikus „itt a bűnös, hol a bűnös” játszma. A beszélők (szóvivők, politikusok, intézményi illetékesek) egyrészt vért követelnek, a korrupcióspirálban pörgő bűnösök vérét, de most, azonnal. Ugyanakkor viszont embert, Istent biztosítanak arról, hogy ők maguk olyan tiszták, mint a ma született bébi segge. (Mellesleg, nem kell einsteini logika ahhoz, hogy bárki rájöjjön: néhány nap alatt nem lehet levágott fejeket kitűzni a parlament bástyáira, legalábbis a demokrácia szabályai szerint. Viszont lehet, például, vért adni. Sok romániai polgár megtette. Egyetlen romániai illetékesről se hallottam, aki megtette volna.)”

Amit hozzátehettem volna: a hibás általánosításnak és a hamis alternatíváknak az elkeseredés hangján sem lenne szabad elnyomniuk a ráció szavát. Nem minden politikus korrupt! Gondoljunk arra, hogy ez a sommás „ítélet” voltaképpen trivializálja az igazi, nagy maffiózók bűneit. Mert vannak nagy korruptak és vannak kisebbek. Van, aki eladja a biztonságát és a becsületét egy „májashurkáért”, és van, akinek nincs semmiféle erkölcsi gátlása zsarolni, százmilliókat eltulajdonítani.

No de tovább nem részletezhettem, eredeti cikkem végül torzóban marad, mert közben – az államfő plusz a „trinom” (SRI + DNA + kommentariátus) évszázados álmát és a halottaikat sirató heavy letal érces követeléseit teljesítve – lemondott a miniszterelnök. Úgy sejtem, csak az alkalomra várt, nagyon elege lehetett, rég megkezdte rugalmas visszavonulását. De az is lehet, hogy rákényszerítették, momdjuk megelőzendő a tüntetések elharapózását, ilyen száraz, szép időben bármikor megtörténhet. Persze ha az államelnök „saját pártjáról” szóló erotikus álmaiban volt némi alkotmányellenes buké, ha a tragédia áldozatait gyászolók ájtatos sürgetésében (hogy tehát Victor Ponta, Raed Arafat, sőt Daniel pátriárka monnyon le) volt valami enyhe témaváltás, ugyanúgy a miniszterelnök lemondásában is lehetett egy kis „na ebből elegem van, csesszétek meg!” szerű személyes indíték is – már ha nem ő tüntette el orvul azt az ötven tetemet, amikkel a kórházakban nem tudtak mit kezdeni, miután a szerencsétlen füstmérgezettek megmentése nem sikerülhetett maradéktalanul. (Kivizsgálandó az orvosok korruptsága!)

Egyelőre a kép nem tisztul. Egyelőre a rendszerváltozás utáni Románia legeredményesebb, a lakosság szociális helyzetén legtöbbet javító kormányfőjét sikerült meneszteni. Jöhet a jól végzett munka, a meditáló államelnökkel és a tiszta, folttalan új kormány vezetésével. Helyzet van. De valami azt súgja, hogy ebbe a többség – a parlamenti és a szavazói, most és választásokkor – nem fog belenyugodni. Az illegálisan működő szebeni és nem szebeni klubok, amelyek eddig szintén engedélyek nélkül működtek, magukba szállhatnak. A nagy fővárosi létesítmények, operák, arénák, csarnokok, amelyek eddig szintén engedélyek nélkül működtek, tisztázhatják tűzrendészeti problémáikat. De a boldog napokra, amikor majd az új garnitúra is lubickolni fog (mint hal a vízben), még várni kell egy keveset. Egyelőre csak egy borízű alpári hahota hallatszik a háttérből.

Tegnap egy hisztériás hangú nő az egyik tévében követelte: mondjon le Ponta, mert nem hagyja dolgozni az államelnököt– hát most hagyni fogja. Kiderült az ég. Kérem, őrizzék meg a nyugalmukat! 

Fotó: ziuaconstanta.ro