A választások előtt megkérdezett politikus, képviselőség-várományos, politológus, politikai vándor madárjós rendszerint úgy vélekedik, hogy a kampány korrekt lesz, mert ezt kívánja a józan ész, az európai normák, a lassan meggyökerező honi hagyomány, ja és itt lesznek a külföldi vizslák, akik minden moccanást feljegyeznek és azon nyomban továbbugatnak az Uniónak. Ami pedig az országimidzsen nagyot fog rondítani.

Gyökérkezelt hagyomány pedig nincsen – a szocialista színjátékot, patyomkin akciókat leszámítva, amikor minden le volt (mű)vajazva, izgalomnak még az árnyéka sem férkőzhetett a megejtett nagynemzetgyülvészi igen-igeneléshez. A korrekt kampánynak aligha van több valóságalapja, mint Hófehérke szűzies viszonya hét kiéhezett hímtörpével összezárva éjszaként. A választási acsar évről-évre fokozódik. A felek külföldi tanácsadóktól, választási kézikönyvekből, történelmi példabeszédekből, de leginkább filmekből, tévéfolytatásosokból lesik el a fogásokat, az sem zavarja őket, hogy a hollywoodi álomgyár receptje szerint végül is a csalók lelepleződnek, az elektori cápákba szigonyt vet az igazság precíz kezű bajnoka, aki az utolsó percben megakadályozza a piszkos cselek sikerét és tapsvihar közben vonul be a szuperkényelmes kórházba paradicsomlével tetézett álsebeit ápoltatni.

A választási kampányvezérek igénybe veszik rendszerint a jóságos és pártatlan, ezenkívül erősen depolitizált rendőrség és csendőrizők segítségét, leszedik a túl nagy plakártokat, rendszerint az ellenzékieket vagy a magyarokét. A választási harcok során agg fogatlan liberális történészek forgatják halálra váltan hamis(ított) dokumentumokon csíszolt és hályogosított szemöket, kis cédulácskákat dugdosnak egymás fülébe/szerverébe-winchesterébe a minisztériumi aktafektetők. A kényelmetlen ellenjelölteket megóvják a bíró talár mögé bújva, s bár a megóvott utóbb bírósági végzést kap, hogy jogtalan kiszorítósdi áldozata, de sebaj, négy év múlva megpróbálhatja ismeg, hiszen választások mindig lesznek, történjék akármi.

Egyszóval valahogy a kampány juszt is eldurvul, az előzetes jóslatok zátonyra futnak, mindenki etikai kódexért kiált (persze a vesztesek elsősorban), gyönyörteljes csalásokról beszél, össze-, ki-, be-, meg- és átjátszásokról regélnek, egyszóval mindenkinek van/lesz megjegyezni valója és az összes elméleti szakember a közvélemény megnyugtatására közli, hogy négy év múlva másként lesz. A vesztesek a korrekt választás érdekében közvéleményfelmérésket eszközölnek, a győztesek ezeket hamisnak kiálták ki, és megrendelik a hozzájuk objektíve közelebb álló szubjektívek tudományos igényű kikérdezéses módszerrel készített győzelmi statisztikáját.

Mindent össze- és visszavetve itt a Kelet-Európa közepe felé tartó nyüzsiben csak úgy sorjáznak a tények, amelyek utóbb történészi ráközelítések és eltávolodások tárgyai lesznek. És még mondja valaki (Fukuyamák például), hogy vége a történelmnek...!