Szeretném hinni, hogy Orbán Viktor, akinek mi, erdélyi magyarok kétségtelenül sokat köszönhetünk (Sapientia EMTE, kettős állampolgárság, oktatási támogatások stb.) képes arra, hogy a mi helyünkbe képzelje magát, magyarán, hogy némi empátiával viseltessen irányunkban. Tusványosi beszédeit hallgatva azonban halmozódnak bennem a kételyek.

Ahhoz ugyanis, hogy valaki „magyar Magyarországról” szónokoljon egy olyan hallgatóságnak, amely egy mértéktelenül román Romániában kénytelen élni, legalábbis tapintatlanság. A magyar Magyarország ideológiája ugyanis a román Románia nemzetiségi gyakorlatának tételes igazolása. S ha nem szándék szerint az (amit rosszindulattal sem feltételeznék), a baj akkor sem kisebb. Ez esetben ugyanis Orbán Viktor ugyanazt azt teszi, amit a románok (és sajnos az Unió vezető államai is) tesznek, s amit mi oly sokszor és oly megkeseredetten kifogásolunk: kettős mércével mér. Nekünk, magyaroknak jogunk van az egységes és oszthatatlan nemzetállamhoz, szomszédainknak azonban nincs. Persze történelmi okokból számos romániai magyar honfitársunk is hajlamos egyetérteni Orbán Viktorral, csakhogy ezeket az embereket a romániai magyarok többsége túlságosan is nacionalistáknak tartja. Amiből viszont az következne, hogy Orbán Viktornak van empátiája, csakhogy ez az empátia a mi (túlzó) nacionalistáinkat célozza meg.

Én nem tartozom azok közé, akik a természetes nemzeti érzést is nacionalizmus gyanánt szokták démonizálni. Ennek egyik fő oka az, hogy nem vagyok hajlandó – az egyiket visszataszító nacionalizmusnak, a másikat felemelő hazafiságnak vélve – éles különbséget tenni a kulturális és az állampolgári önérzet mértéktelen túlhajtása közt. Nem hiszem, hogy az Amerikai Egyesült Államok állampolgári arabfóbiája, legszorosabb szövetségeire is kiterjesztett gyanakvása, öntetszelgő küldetéstudata és az amerikai érdekszféra katonai eszközökkel való folyamatos kiterjesztésének gyakorlata sokkal emberbarátibb dolog volna, mint például az orosz kulturális nacionalizmus, arabfóbia, tekintélyelvű kormányzás, illetve az összes oroszok egyetlen államban való egyesítésének ideológiája. A nacionalizmus mint a nemzeti kultúrához való ragaszkodás és az ugyanabba a kultúrkörbe tartozó egyének szolidaritásának érzülete, ha nem zárja ki a más kultúrák tiszteletét és a más kultúrkörbe tartozó egyének szolidaritását, természetes emberi érzés, akárcsak az állampolgári közösségek saját nyelvükhöz, kultúrájukhoz, államukhoz való – hazafiságként aposztrofált – ragaszkodása.

Az tehát, hogy Orbán Viktor nacionalista, számomra nem lenne föltétlenül ellenszenves. Azok a vonások teszik azzá, melyek túllépnek a természetes (a szó mindkét – kulturális és állampolgári – értelmében vett) nemzeti érzésen. Mert amikor Orbán Viktor az arab bevándorlók és a terroristák közé – azon az alapon, hogy nem minden arab terrorista, de csaknem minden terrorista arab – egyenlőségjelet tesz, akkor már nem természetes nemzeti érzései szólalnak meg, hanem arabellenessége. Az arabok és a terrorizmus közti (némely angolszász politikusok által is feltételezett) szükségszerű összefüggés ugyanis még a fenti tárgyilagosabbnak tűnő megfogalmazásban sem tény. Néhány évtizeddel ezelőtt még az észak-ír katolikusok voltak a terroristák, korábban az olasz és a német szélsőbaloldaliak. Még korábban a zsidók, s előttük is az orosz anarchisták, illetve a szerb nacionalisták. Mindenik terrorista csoport úgy érezte, hogy teljességgel tehetetlen az embertelen hatalommal (az állami terrorral) szemben, hogy a hatalom emberi méltóságától, szabadságától, az értelmes élet lehetőségétől fosztja meg. A terrorizmus a végső kétségbeesés gesztusa. Az állami terror ezt a kétségbeesést csak növelheti. A terrorizmus ezért pusztán az okok felszámolásával szüntethető meg. Azzal, hogy a testvériség, szabadság és egyenlőség értékeire alapozva elejét vesszük annak, hogy emberek az öngyilkos rombolásban láthassák életük egyetlen „értelmes” alternatíváját. Az arab bevándorlók és a terroristák összemosása, még ha ez a törekvés nem Orbán Viktortól, hanem a mai angolszász világ héjáitól származik is, a fajelmélettel rokon.

Ahogyan az a törekvés is ellentétben áll a természetes nemzeti érzéssel, hogy a baloldali vagy a liberális ideológia képviselőit “megfosszuk” magyarságuktól. Még akkor is, ha az utóbbiak az egészséges magyar nemzeti érzést szintén gyakorta a fasizmussal azonosították, s ezzel a magyarságukhoz ragaszkodó embertársaikat ugyanúgy hajlamosak voltak kiutasítani a magyar állampolgári nemzetből, mint őket amazok a kulturálisból. Ez a fajta, mindkét oldalra jellemző szélsőségesség mindkét oldalra, azaz a magyarság egészére nézve életveszélyes.

Szeretném hinni, hogy Orbán Viktor azért hivatkozik folyton a magyar nemzetre, mert úgy véli, empátiája képessé teszi arra, hogy minden magyar helyzetébe beleélje magát. Sajnos, erre mind kisebb az esély. Márpedig rajtunk tényleg csak egy empatikusabb nacionalizmus segíthetne.

Magyar és román változatban is.

(Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)