Ambrus Attila: Kisebbségek komplexusai

Gyakran az az érzésem, hogy nem csupán az egyénnek lehet kisebbségi komplexusa, de a kisebbségi közösségeknek is, vagy inkább bizonyos csoportoknak, ugyanis a kisebbségi közösség mint homogén entitás nehezen definiálható. Hiszen nehéz lenne egy lapra venni a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának és az Andrei Şaguna Keresztény Kulturális Liga tagjait, illetve a Mădălin Guruianu Kovászna megyei liberális tanácsos fémjelezte Ecou csoport tagjait.

Előbbiek elnyomva érzik magukat. Ezért a múlt hétvégi bodzafordulói találkozójukon memorandumot fogadtak el, amelyben kultúrájuk és nemzeti identitásuk megőrzésének szavatolását, olyan stratégia kidolgozását kérték a Ponta kormánytól, amely megállítja a Kovászna és Hargita megyei románok „tömeges kivándorlását.”

A kisebbségi lét lélekpróbáló. Aki ebben él, sokszor érzi azt, hogy nem jó helyre született, nem jó helyt van. Sokszor érzi azt, hogy elveszett. Elvesztette őt az anyanemzet. Gyakran tör rá a búskomorság, a kilátástalanság érzése, s a sajtója is csak azt szajkózza: rossz nekünk. Ezt ismétli a média unos-untalan, mert másként talán nem is vásárolnák meg. Nem lennének rá vevők, ha jó hírekkel ébresztene a kényelmes, önsajnáló letargiáól. Derűlátásra is csak annyira van igényük, hogy az ennél rosszabb nem lehet kijelentésre optimistán rátromfoljon az újság, a rádió, a televízió: dehogy nem lehet!

Ráadásul az identitásukat kisebbségi komplexussal megélők legfelsőbb értékként élik meg a történelmi múlt és a történelmi nagyság képzeteit. Számukra jelentőségteljes az, hogy milyen régen létezik, milyen cselekedeteket hajtott végre kollektíve, és milyen történelmi fontosságú a közösségük. Ezzel az értékvallással viszont konfliktusba kerül az a tény, hogy olyan területen léteznek, mely korábban egy másik államhoz tartozott, s annak az államnak a polgárai ma is jelentős többségben élnek ott. (Ahogyan a kisebbségi komplexusos magyar sem tudja feldolgozni, hogy a román állam olyan területen jött létre, mely korábban a magyar állam része volt.)

Alfred Adler, az individuálpszichológia kidolgozója szerint az „Én” alapvetően sikerorientált, ezért rendelkezik bizonyos felsőbbrendűségi érzéssel, törekszik arra, hogy ne kelljen magát kisebbrendűnek éreznie. Amikor ez a felsőbbrendűségi érzés nem nyer megerősítést, sőt, a társadalom, illetve a környezet lenézi (vagy csak mellőzi), frusztrálttá válik, s az „Én” vagy esetünkben a „Mi” kompenzálni próbálja saját kisebbségi érzését.

Legritkább esetben adekváltan.

Ahogyan a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma és az Andrei Şaguna Keresztény Kulturális Liga is karhatalmi fellépést sürget a kormánytól. A legfőbb prioritásként ugyanis a Kovászna megyei rendőrség székhelye építésének folytatását nevezték meg. Továbbá megakadályoznák  Sepsiszentgyörgy főtérének rendezését, mert úgy vélik, annak valódi célja az, hogy eltakarják Mihai Viteazul szobrát. Nemzeti identitásukat azzal is védenék, hogy megfosztanák mandátumuktól azokat a polgármestereket, akik nem hajlandók felvenni a piros-sárga-kék szalagot nemzeti ünnepekkor. És felülvizsgálnák a visszaszolgáltatásokat, azaz visszaállamosítanák a magyarok vagyonát.

Kisebbségi komplexusból és többségi reflexekből kikalapált megoldás ez, rossz felelet.

Az egyetlen jó válasz annak az elfogadása és elfogadtatása, hogy mindkét csoport gazdag kultúrával rendelkezik, ezért akár a harkovi románok, akár a romániai magyarok találhatnak bőven olyan értékeket, melyek mentén nem kell kisebbrendűnek érezniük magukat.

A kormánynak pedig a kisebbségvédelem terén egységes törvényt kell elfogadnia, elsősorban a Romániában élő nemzeti kisebbségek identitásának megőrzése és az elvándorlás mérséklése érdekében. Ezt a kisebbségi törvényt pedig vonatkoztatni lehetne a székelyföldi románok esetében is. Akiknek – megkockáztatom – nem az jelent segítséget, ha militarizálják a megyéjüket, ahol élnek, hanem ha jelentős támogatást kapnak a kultúrájuk fenntartására. Az identitásmegőrzés szempontjából a rendőrség épületének befejezése helyett, az Andrei Mureşanu Színház épületének befejezése kellene legyen a prioritás. Ezzel minden bizonnyal az Ecou tagjai is egyetértenek. 

Kimaradt?