Harminc éve már annak: hantolni való sztori. Nyárelő volt, érettségire derengő. Négyünk bandája meg ott billegett a küszöbön, vizsgára áll, avagy sem. Mert acsarogva áskálódtunk a rendszer ellen, összevissza hasonlítottuk a szocialista köztársaság és a széb népköztársaság állapotait (ahol a széb nem elütés, jelentése szomszédos és baráti). Nyilván a hazai helyzet rovására. Ránk róttak KISZ-fegyelmit, igazgatói perzsázást szekus-statisztériával, szolgálatos frászokat apró adagokban. Jött rá ősz, tél, tavasz, sígytovábbezmígcsaknem...

Öt éve az osztálytalálkozót követő vacsora éjfél utáni szakaszában, amikor a desszert már nyakig lubickolt a borokban és egyéb alkoholtartalmú nedűkben, valaki a szemébe mondta egyik extársunknak, hogy tudja róla: másodmagával köpött akkoriban a Szekunak. Sírógörcsös botrány az Újperenciáról ideutazott volt osztálytárs részéről, felőlünk döbbenet és a helyzet félszeg mentési kísérletei.

(Közben, hogy már lehetett e-mailen kérni, legalább háromszor igényeltem dossziémat a CNSAS nevű intézménytől, mire mindannyiszor illedelmes és szűkszavú szabványválasz érkezett: kerestetik, de – pillanatnyilag – nem találtatik, ha mégis, akkor erről tájékoztatás adatik.)

Nincs éve, hogy a DNA által becitált gyanúsítottaknak felkínált enyhítő körülményekkel tucatszám élnek a célszemélyek: köpnek, bemózerolnak, feldobnak, magyarán együttműködnek az ügy felgöngyölítésében, és ezzel az eredeti bünetés tetemes csökkentését érik el. Nyugaton, a konszolidált és olajozott demokráciák igazságszolgáltatásában is ez az úzus, védekeznek-érvelnek a helybeli ügyészek-főügyészek. Csakhogy a vádalku intézménye ott jól leszabályozott, és csak bizonyos esetekben alkalmazható (hadd ne lépjek beljebb az összehasonlító jog ingoványos terepére, sajtóba tévedt filológus létemre)! A bekezdéshez még hozzátartozik: ha valaki beismeri a vizsgálat első szakaszában a tetteit, a börtönben jól viselkedik, esetleg ír két-három közhaszonra és -érdeklődésre pályázó könyvet, könnyen megeshet, hogy például egy eredetileg hatéves ítéletet előbb négyre csökkentenek, majd azt is mérséklik a zárkabeli múzsa csábítására érzékeny illetékesek, ehhez még némi munkálkodás a fegyház műhelyében, és máris három esztendő alatt abszolválható az úgynevezett büntetés-végrehajtás.

De egyben elnézést kell kérnem, hogy elkalandoztam, merthogy a pletykát, a szóba hozást és a hírkeltést meghaladó attitűdről szándékoztam írni eredetileg. Arról, hogy a bennünk rejlő kommunikációs késztetést miként használták ki perverz módon korok és korszakok. Egyenlőségjelet tenni DNA és az egykori Securitate között botorság, de elkendőzni a reflexekben rejlő hasonlóságokat, emberi gyarlóságaink kontinuumát, szintúgy a naivitás kiütköző jele.

Pedig naivnak lenni, még ha fél műszakban is – megbocsátható, ergo elfogadható luxus. A naptár májusba fordult, miközben ősze van az erkölcscsőszöknek, nem a moralizalóké a világ. Hiányos vértezetben pompázó lovagok lendülnek küzdelembe, végüket látják, és mégis belevágnak paripájuk oldalába.

PS. Újra írok a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak. S ha kell, félév múlva megint. Aztán pedig esmént...