Ez itt nem a pokol. Ez a pokol tornáca. A háború innen több száz kilométerre zajlik. Ezt írták meghívójukban barátaink is, a 95. születésnapját ünneplő Kárpáti Igaz Szó munkatársai: „Jöjjetek, a háború nem itt van!” Sújtása azonban Kárpátaljáig ér. S Kárpátalja lakóinak is meg kell vívniuk a mindennapi harcukat a túlélésért...

Ők nem akarják elfogadni, hogy az erdélyi Tündérkerthez hasonló Kárpátalja a pokol tornáca lenne. Vagy hogy azzá legyen. Amerre járunk, a magyarok, ukránok, ruszinok lakta falvakban takaros házakat, gondozott kerteket látunk.

Nevetlenfalvától – az első kárpátaljai településtől – Beregszászig azonban az út tengelytörő. Amíg a gépkocsivezető azon tűnődik, hogy a bal vagy a jobb kerékkel hajtson-e bele a tankcsapdának is beillő kátyúba, mindkét kerék nagyot zökken. Alig húszassal-harmincassal lehet haladni. Beregszászon nem a nyomor, ami azonnal szembeötlik. Sokadszor vagyok itt, s azonnal feltűnik, hogy tatarozták a magyar színház épületét. Ismerősünk, aki néprajzot oktat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskolán, meghív, nézzük meg a patinás épületet, illetve a nemrég átadott új szárnyat. Bármely nyugati állam felsőfokú intézményének helyet adhatna, s arra gondolok, Beregszász néhány éven belül a kárpátaljai magyarság szellemi és kulturális központjává válhat. Ha megmarad a kárpátaljai magyarság...

A kisvárosi utcákat járva, a figyelmesebben szemlélődő látogató azonban felfedezheti a háború hatásait. Az üzletek üresek. Az utcán rengeteg a koldus. Többnyire romák. Mivel nehezen jutnak alamizsnához, agresszívek is. Isten nevében kérnek, aztán ha nem adsz, Istent káromolják, és megátkoznak.

A helyzet komolyságát éppen ottjártunkkor ecsetelte Beregszász polgármestere, Babják Zoltán: „Ez már humanitárius katasztrófa!”

„Ellehetetlenült az élet Ukrajnában – mondják szinte egybehangzóan a Kárpáti Igaz Szó újságírói – Elkeserítőek a napról, napra emelkedő árak, főleg az élelmiszerárak, a kommunális szolgáltatások horribilis emeléseiről már nem is beszélek. Csaknem négyszer többet kell fizetnünk az áram- és gázszolgáltatásért. Miből? – merül fel a kérdés több ezer családnál. Választ aligha találnak. A szakemberek becslése szerint tavasz közepéig 30 hrivnyába (tegnapi árfolyamon 1 euróba) kerül majd egy kenyér… Egy pedagógus fizetése nagyjából 30 euró. Egyetlen dolog, amit nem emelnek: az 1378 hrivnyás minimálbér. Éhezni fognak az emberek… Rohamosan megnő a bűnözés… Családostól települnek külföldre a kárpátaljaiak… Egyetlen vigaszunk van: bárhová kerüljön is Ukrajnából az ember, főleg egy kárpátaljai magyar, rosszabb helyre nem keveredhet!”

A falvakon élőknek annyival könnyebb, hogy nekik van kertjük, tartanak pár csirkét.

A városi lakosság, főleg a közalkalmazottak sokkal rosszabb helyzetben vannak. A hrivnya árfolyama összeomlott. Február végén két nap alatt 13 százalékot zuhant az értéke. S az értékvesztés nem áll meg. Az energiahordozók ára pedig emelkedik. Ezt kéri a Nemzetközi Valutaalap. Az energiaáraknak a világpiaci árakhoz való igazítása ugyanis az egyik feltétele a 17,5 milliárdos segélykeret folyósításának. Amiből aztán folytatható a háború a keleti fronton.

Zrunkó Barnabás, a Kárpáti Igaz Szó fotósa reggel fényképet készített egy hírhez: a benzinkúton az ároszlopot fényképezte le. Délre az árak megváltoztak. Újabb fotót készített. Délután háromkor újra nőttek az üzemanyag árak. Másnap reggel, mire a lap megjelent természetesen már nem volt irányadó a fényképen szereplő ár.

A gazdák azt mondják – némi rezignált iróniával – tavasszal nem vetnek, legfennebb keresztet. Drága a gázolaj, félhavi fizetés egy zsák műtrágya és kétséges, hogy lesz-e fizetőképes kereslet a zöldségre, gabonára, krumplira.

Ha az emberek kifizetik a rezsit, nem marad pénzük élelemre. Ingyenkonyhára járnak. Ha a pénzüket élelemre költik, akkor nincs villanyuk, fűtésük.

A magyarok egyre nagyobb számban hagyják el Kárpátalját. Egyrészt a nehéz életkörülmények miatt. Másrészt, mert félnek a katonai behívótól. A magyarok szerencsésebbek, mint a kárpátaljai ukránok vagy ruszinok. Akik szintén éheznek és félnek a behívótól, de nekik nincs hova menniük. A kettős állampolgárság a magyaroknak némi védelmet nyújt. Sokan ukrán útlevéllel lépnek ki az országból, majd magyar útlevéllel térnek vissza. Így ők hivatalosan valahol az Európai Unióban tartózkodnak. Így nem találja őket otthon a katonai behívót kézbesítő.

Erőszakkal még nem vittek el a harctérre senkit. Elméletileg a húsz és hatvan év közötti férfiakat hívhatják be. A három- vagy annál több gyerekes apák elvben nem kaphatnak behívót, mégis kapnak. Vallási okokra hivatkozva – szintén elvben – vissza lehet utasítani a katonai szolgálatot. Tervezik, hogy pénzzel is ki lehessen váltani a frontszolgálatot, ám ez a kisember számára megvalósíthatatlan másfél évi fizetés lenne a váltságdíj.

A legtöbben a népfogyatkozástól tartanak. Vannak, akik családostul hagyják itt szülőföldjüket, míg mások szeretteiket hátrahagyva külföldön vállalnak munkát így segítve az itthon maradtakat. A felnövekvő generáció teljesen bizonytalannak látja a jövőjét, így a továbbtanulás tervezésekor is egyre többen kifelé kacsingatnak.

Nem kétséges, a kelet-ukrajnai konfliktus, illetve az egyre kilátástalanabb gazdasági-pénzügyi helyzet újabb kitelepülési hullámot gerjesztett. Donbasz a háborús pusztítás miatt néptelenedik el. Lehet, hogy ehhez itt egy puskalövés sem kell? – kérdezi a Kárpáti Igaz Szó publicistája.

Ezeregy jele van annak, hogy a kárpátaljai magyarság mindenképpen élni akar. Ha lehet, a szülőföldjén. Akkor is, ha Tündérkertjüket a pokol tornácává változtatták a kisemberekkel mit sem törődő potentátok, diktátorok; a kis nemzetekkel nem számoló nagyhatalmak.

Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője szerint a közösség három pillére támaszkodhat: a templomra, az iskolára és az anyanyelvű sajtóra. Amely egyidős Trianonnal. Idén 95 éves. Ámbár az utóbbi három évben egyetlen fillér támogatást nem kapott az anyaországtól, a Kárpáti Igaz Szó nem a lemondás hangján szól. A megmaradást szolgálja.