Érdekes felfedezést tett dr. Kozma Csaba, miközben a rendszerváltás előtti év és a rendszerváltást követő évek magyar sajtójának címeit vizsgálta. Arra volt kíváncsi, hogyan változott a mi, magyarok – ők, románok ellentétpáros alakulása, illetve ki, mikor és mikortól tartozik az in groupba, illetve az out groupba. Azt találta, hogy az állami hivatalnokokat a Székelyföldön már a kilencvenes évek közepén a másik, az ellenséges csoportba sorolták. Nincs tudomásom a román sajtót hasonló módszerrel vizsgáló kutatásról, de minden bizonnyal a hivatalnok a többségi lakosság szeretetét, bizalmát sem élvezik.

Caragiale vagy Ionesco tollára méltóak azok a hivatalnokok, akik tudvalevőleg azért kapják a bérüket, hogy az adófizető állampolgárt védjék, ám ez számukra túlságosan is kis feladat, ezért inkább a nemzetállam és a nemzeti eszme közkatonáiként vitézkednek. Megtaláljuk őket szerte az országban, ha nem keressük, akkor is, mert nem rejtőzködnek, ellenkezőleg harsányan, hetykén hívják fel magukra a figyelmet. Hátha őprimitívségük elnyeri méltó jutalmát, s felfele kúszhatnak a többségi társadalmi szamárranglétrán...

Legutóbb a székely ízek ellen indított hadjáratot egy kis hadnagyocska, civilben fogyasztóvédelmis. Határozott hangon felszólított egy kézdivásárhelyi hentesbolt-tulajdonost, hogy címkéztesse át a Székely ízek reklámfeliratú, Udvarhelyen készült hústerméket, mert ő az iskolában csak három ízről hallott: az étel édes, keserű vagy savanyú lehet.

Hogy őhivatalnoksága nem figyelt eléggé oda biológia órán, hogy nem hallott a sós ízről, arról, hogy újabban a csípőst is az alapízek közé sorolják a gasztronómusok, az önmagában nagy égés. Őellenőrsége mégsem ezért füstölög. Hanem azért, mert a székely íz felirattal megtévesztik a vásárlókat. Ám hogy mégsem a vásárlók miatt aggódik, azt azzal bizonyította rögvest, ahogy, s amiért háborogni kezdett. Nem tűrheti, hogy lassan minden székellyé változik a Székelyföldön, előre is vetítette a rémképet: hamarosan lesznek székely illemhelyek és székely temetők is!

Lelke rajta, elnézhető egy elvileg és törvényileg a székelyek védelméért dolgozó hivatalnoktól, hogy kiütést kapjon a székelyektől. Szakmai ártalom. De az, hogy a fogyasztóvédelmis ne ismerje, milyen termékeket árusítanak a piacon, elfogadhatatlan. Mert arra gondolni sem akarok, hogy tudta, vannak Román ízek felirattal kínált hústermékek az ország egyik legnagyobb áruházláncában, de hasonló marketing fogáshoz szerinte mégsem folyamodhat egy udvarhelyi cég.

Noha őhivatalnokságától minden kitelhet. Mert rendkívül gyatra a humorérzéke. A humortalan ember mindenre képes. A gyatra humorú ráadásul mindenre is... Amikor sarokba szorították, elkezdett ekelni-mekelni, ízekről ízléstelenül izélni. Hogy nem is azért büntetett, mert székely volt az íz, hanem mert lejárt szavatosságú volt az áru. Aztán megpróbált jópofizni, ami egy komoly-komor hivatalnoknak ugyan nem áll jól. Megkérdezte a Magyar Távirati Iroda munkatársát: „Ön, gondolom, kóstolt már székelyt, és tudja, hogy milyen a székely íz?”

Persze az sem ártana, ha őhivatalnoksága is megízlelné a székely pityókás kenyeret, a paprikás szalonnát, a disznófősajtot, a májas- vagy véreshurkát, a kürtőskalácsot, talán megszeretné Székelyföld jellegzetes és felejthetetlen ízeit. De ezt nem kérhetjük tőle.

Feletteseitől azonban, akik – törvény szerint – a mi szolgálatunkban állnak, ezért is biztosítjuk számukra adóink befizetésével a fizetést, joggal várjuk el, hogy ha még egyszer beleharap a székelyekbe, törjön is bele a foga.

Rúgják ki, nem mellékesen azért is, mert túllépte hatáskörét. Ugyanis nem a Fogyasztóvédelmi Hivatal hatásköre megszabni, hogy a magáncégek, amelyek munkájából és adójából tartják fenn és el az állami hivatalnokok seregét, milyen reklám és marketing módszereket alkalmazzanak. Mindaddig, amíg nem vernek át senkit. Márpedig a Székelyföldön készült termékre ráírni, hogy székelzföldi, nem átverés, csupán marketing. Ám nincs annál nagyobb lakossági átverés, mint olyan hivatalnokokat foglalkoztatni a fogyasztóvédelemnél, aki nem a vásárlót védi, hanem a termelőt – a szolgáltatót pedig ha kell, ha nem, bünteti.

A hivatalnokok népszerűségi mutatója egyenes arányban áll a szolgáltatói állam szjntjével: a béka térde alatt van. A hatalmas adóterhek ellenére.