Íratlan szabály volt az angolszász sajtóban – s talán a hipersebességre kapcsolt médiában ma is az maradt –, hogy a választások után száz nap türelmi idő jár egy nyertes politikusnak. Hatványozottan érvényesíteni kell ezt a türelmes megközelítést az olyan államfők esetében, akiktől nagy változásokat, valóságos reformokat vár – és még inkább remél – a társadalom nagy része. Klaus Johannistól azt várják el választói, hogy a német és a román szólásmondásnak is megfelel. Ein Mann ein Worth (Egy ember, egy szó – azaz az adott szó kötelez). Tace si face. (Hallgat és cselekszik.)

Arra azonban fel kell kapnunk a fejünket, ha az elnök már mandátuma megkezdése előtt nem hallgat az őt a kampányban őt erőteljesen és eredményesen támogató értelmiségiekre, Facebookon inti őket nyugalomra, majd kérésüket figyelemre sem méltatja.

És nem hagyhatjuk szó nélkül, ha az addig jobbára silenzio stampába vonuló államfő beszélni kezd. Dicséri és védelmébe veszi az igazságszolgáltatást, illetve a hadsereget. Justitiát megvédené attól, hogy sajtó-exotizmusban, -exotizmustól szenvedjen. Hogy mit ért az elnök „exotizmus” alatt csak sejtem, félig meddig igazat is adok az államfőnek, valóban nem használ az igazságszolgáltatásnak, ha a periratokból bizalmas adatok szivárognak ki a sajtóban. Ám ez a sajtó legfontosabb feladata, hírül adni amit a legtöbben elhallgatnának. A szivárgásért pedig az ügyészeket, bírókat, ügyvédeket, illetve a szolgálatokat kell okolni, nem az újságírót!

Az államfő a hadseregért is aggódik. Olyannyira, hogy pártközi egyezményt javasol: hatalom és ellenzék vállalja, hogy Románia a bruttó hazai termék  legalább két százalékára növelje 2017-ig védelmi kiadásait, majd ezt bárki kerüljön is kormányra az elkövetkező években, fejvesztés terhe mellett be is tartsa a következő tíz évben.

Klaus Johannis a román hadsereg új vezérkari főnökének ünnepélyes beiktatásán kijelentette: „Egyetlen szövetséges vagy partner sem garantálhatja a biztonságunkat, ha mi magunk nem tesszük meg, amit kell saját érdekünkben. Regionális szolgáltatónak kell lennünk a biztonság tekintetében, nem lehetünk csupán haszonélvezői a szövetségi rendszerünknek.” Van ebben némi igazság.

De abban is, amit az i. e. harmadik században élt, Konfuciusz-követő Han Fen Ci megállapított: „Ezért az ország biztonságának legfontosabb szabálya, hogy legyen a népnek étele, ha éhes, ruhája, ha fázik, mégpedig nem rendeletre. Ha a felettesek tehetetlenségükben még többet kívánnak az amúgy is kimerültektől, akkor az alárendeltek azt felelik, hogy ne tovább. Ezzel a ne továbbal pedig semmibe veszik a törvényt. S minthogy a törvény az, amelynek segítségével az országot kormányozni kell, ha semmibe veszik, érdem nem állhat szilárdan, hírnév nem lehet tökéletes.”

A választók egy – megkockáztatom: jelentős – része a törvény betartásának és betartatásának reményében szavazott Johannisra. Ezért lenne üdvözlendő, ha az elnök úr folytatná. Abban a pártközi egyezményben nem csak a hadseregnek nyújtott állandó támogatásról esne szó, hanem az oktatásra fordított költségvetési összegekről is. Törvény van rá évek óta, hogy annak mértéke a bruttó nemzeti össztermék 6 százaléka! Törvény van rá, és mi a haszna? Pedig a tanítók, tanárok fegyvere – a hasznosítható tudás – hatékonyabban védi az ország biztonságát, mint az amerikai hadsereg kiszuperált vadászgépei, amelyeket megvásárolhatunk.

Folytatnia kellene az elnök úrnak a pártközi megegyezés szorgalmazását a beruházások tekintetében is. Vállalják a jelenlegi kormány- és ellenzéki pártok, hogy a megkezdett beruházásokat kormányváltás esetén sem hagyják félbe.

Továbbá pártközi megegyezés születhetne arról is, hogy a kisebbségek jogainak megadását és megvonását nem használná egyetlen párt sem választási kampányfogásra.

Ebben a száz nap türelmi időszakban bizakodom, hogy az elnök folytatja. Tovább megy és messzibbre jut mint elődei. Kevesebbet beszél és többet cselekszik. Gyorsabban. Mert az idő nem vár. Egyre gyorsul…. A reformokat a ciklus elején kell végrehajta(t)ni, mert ha nem, az már a választók elvesztésével vagy elpártolásával jár. S a bukástól nem véd meg sem az igazságszolgáltatás, sem a hadsereg. Legkevésbé a szolgálatok.