A mai pedagógusok is csak olyanok, mint a rég múlt idők tanítómesterei. Szidják is őket eleget a szülők, akik saját csemetéjükkel nem bírnak, nemhogy húsz-harminc nebulóval. Szidják okkal vagy inkább ok nélkül. Vagy ezért vagy éppen az ellenkezőjéért.

Ma is legyintenek, ha Pricupescuval hozzá őket össze a sors. Az élhetetlen tanárral, aki anyagi ellenszolgáltatásért sem hajlandó megemelni az oktalan kisdiák jegyét. „Balek tanár!” – méltatlankodnak. El is megy a híre, nem érdemes vele próbálkozni.

Inkább össze kell fűzni a gyengeségek láncolatát, hisz ha nem is Ionescu tanár úrnak kell megemelnie hármasról hetesre a nebuló osztályzatát, hanem Georgescu tanár úrnak, Georgescu éppúgy nem tudja visszautasítani Ionescut, ahogyan Ionescu nem tud ellenálni Mari Popescu kisasszony ismerősének, Mari Popescu kisasszony pedig Preotescunének, utóbbi Diaconeascának, aki Iconomeascát nem tudta visszautasítani, Iconomeasca pedig Pricupeascát, aki pedig testvérhúga a fiú édesanyjának, Dăscălescunének. Ez is megoldás, ám bonyodalmas, időigényes, és megtörténhet, hogy mire Dăscălescuné kérése eljut Georgescu tanár úrhoz, már senki sem emlékszik, kinek az osztályzatát is kellene megemelni.

Ezért a legjobb, ha a szülő maga, amolyan Caliopi Georgescu módjára, maga keresi fel azt a pedagógust, aki – akárcsak ő – jó családból való, maga is úgy gondolja, hogy holmi morális kérdés nem akadályozhat meg egy szépreményű ifjút abban, hogy ügyvéd vagy törvényszéki bíró, esetleg korrupcióelleni ügyész legyen. Mert mi köze van az erkölcsnek az igazságossághoz? S ha ezt a pedagógus is így gondolja, nyélbe lehet ütni az üzletet. Valamit valamiért. Az ár – néhány száz vagy egy-két ezer euró – elfogadható, ha már az ügyvédi, orvosi, programozói high life-hoz feltétlenül szükség van arra a fránya érettségi diplomára. A szülő aztán este szintén sikeres barátai társaságában eldicsekedheti, megsimogatva érettségiző kisfia fejét, hogy ezt a vizsgát is ő – Caliopi Georgescu méltó követőjeként – letette. S tippeket is ad ismerőseinek, kit kell megkeresni, ha a csemetének nem megy a matek, döcögve halad a románnal és hadilábon áll a filozófiával.

Nincs ebben semmi rendkívüli, semmi új. Leírta már a jó öreg Jankó bá száz évvel ezelőtt, hogyan működik a korrupció az oktatásban is, már ahol nem tűnik fel a balek Pricupescu. Ezért aztán a balek Pricupescuk ritkán lesznek tanfelügyelők, főtanfelügyelők vagy annak helyettesei, miniszterek vagy államtitkárok. Mert nem szabad rájuk bízni a szépreményű aranyifjak jövőjét. Még megakadályoznák, hogy a funkcionális analfabéta újgazdagok – akik úgy tettek szert mesés vagyonra, hogy végig meg voltak győződve, az ötven lej a száz lejnek a tíz százaléka – örökösei ne jussanak jogdoktori címhez! Nem! A Pricupescuk maradjanak a nemzet napszámosai. Előreléptetni pedig a Ionescukat és a Georgescukat kell, akik átérzik egy aggódó szülő szorongását, ha fiacskájának, kislánykájának érettségije közeleg, és segítenek rajta. Amiért a tisztelt szülő hálás is lesz. S e hálának áldásából mindenki részesül. Ionescu is. Georgescu is. Valamint feletteseik is. Akik ezért némán vigyorgó cinkosokká lesznek.

Néha megtörténik, hogy homok kerül a gépezetbe. Valaki elfelejti Pricupeasca testvérhúga fiának a nevét, akinek meg kellene adni hármas dolgozatáért a hetest. A gyerek így csak azt kapja, amit érdemel. Ilyenkor a kedves mama anyasárkánnyá változik, a korrupcióelleni hadjárat élharcosává. Lejelent. Feljelent.

Aztán megszervezik a tettenérést is. Megjelölt bankjegyekkel jelentkezik Ionescunál az „újabb kétségbeesett szülő”, aki meggyőzi – nem mellékesen a százeurósokkal –, beszéljen Georgescuval az érettségiző gyereke érdekében. Hármas helyett egy hetest, ha lehetne...

Az „újabb kétségbeesett szülő” el sem megy, máris jönnek az ügyészek, megtalálják Ionescunál és lefoglalják a bűnjelt. Ionescut őrizetbe veszik. Georgescu már keresi az újabb Ionescut.

Mert az igazán kétségbeesett szülőknek támaszt kell nyújtani, s Georgescuék sem napszámosi fizetésért tanultak annyit és könyököltek még többet.

Az idén Ionescut Péter Tündének hívják és a Kolozs megyei tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese. Volt. Amíg, megalapozott gyanú szerint, aprópénzre nem váltotta a bizalmat. Caragiale életművéből sajnos nem Pricupescut tartotta példaképének. Hogyan is tarthatta volna annak a balek tanárt, aki becsületessége miatt még a tanfelügyelőségig se vitte.

Apropó: miért van szükség, kinek van szüksége a tanfelügyelőségekre? A Georgescuknak? Mert működésük hasznát ugyanúgy nem látjuk, mint a szakminisztériumét. Inkább kerékkötői az oktatási reformnak, mint a hasznosítható tudást nyújtó iskolai rendszer letéteményesei. És még a korrupció is onnan bűzlik.