Szakadárságok évadát éljük. Unortodox korunkban, amikor – egy irodalomkritikus ihletett szavaival – sokan fájdalmasan felüvöltenek, ha feliratos filmet látnak, és hangosan szótagolva olvassák a bulvárlapok képaláírásait, a szakadárok életet visznek a mindennapok unalmába, izgalmat lehelnek még a politikai és kulturális életbe is.

Előre jelzem, nem a hátborzongató ukrajnai szakadárokra gondolok, róluk iszonyodnék elmélkedni. Hanem közelibb, színesebb dolgokról a sok sötét ügy közepette – ezért egy frissen hallott viccel kezdem. Tudják azt, amikor a székely legény udvarlás közben megkérdi a lánytól, mondták-e neki, hogy a legszebb a világon?...

Maradjunk tehát itthon, és indítsunk egy futó kommentár erejéig a múlt hét nagy belpolitikai eseményével, amelyen a propagandisztikus sajtó kéjesen lihegett: az államelnök, a miniszterelnök és a pénzügyminiszter tébés „megbeszélésével”. A mindkét oldalról szánalmas leckéztetés közben senkinek nem tűnt fel, hogy ismét megtörtént a pofátlanság, amellyel az ország első embere és ügyészi-titkosszolgálati mamelukjai évek óta szelektíven nyilvánosságra hoznak a politikai ellenfelekre nézve hátrányos felvételeket, lehallgatott beszélgetéseket. (Én egy ilyen alakkal nem ülnék le beszélgetni, az biztos, de persze ha érdekes lennék, a Nagy Testvér úgyis figyelne.) A diverzió különben célravezető, a harc totál egyenlőtlen, a kárvallott oldal válaszait a sajtó nem közli, gubanc akkor keletkezhet, ha a bűnüldöző szervek aktatemető óvatossága ellenére a fő zsarolóról és családjáról/klánjáról kerülnek nyilvánosságra – becsapott, pénzük után loholó szakadárok részéről – terhelő felvételek. Akkor az ügyet átveszi az igazságszolgáltatás. Különben szakadárokból álló pártja legutóbbi összeröffenésén a Nagy Kombinátor újabb dosszié-aktualizálásokat helyezett kilátásba, dicső pedálos korából. (És már el is vitt – mint önjutalomként szerzett házából a szennyest – „tíz-tizenöt nagy doboz dokumentumot”, jó lesz majd az is katalizátornak a jobboldal nagy összeolvadásához.)

S ha már a pedálnál, azaz a PDL-nél tartunk – hát nem csodálatos, (a)hogy a nagy szétválás és gyalázkodás után most ismét egyesülnek a liberálisokkal? A legfontosabb kérdés az, hogy ki fogja majd vezényelni ezt a hadrendbe állított jobboldalt, és hogyan lehetne az egészből kihagyni a Nagy Ragadozót. A liberálisok szakadársága, kiválása a kormányból és az európai családból mindenesetre kéjes élvezettel tölthette el a politikacsinálás balkáni módjának híveit. Egy éjszaka alatt, egyszemélyes döntéssel (nemhogy a tagság, de a választmány megkérdezése nélkül) átállni – rövid és velős vásári alku nyomán – liberálisból néppártivá: ez igen, ez olyan bravúr, amelyre korábban csak a Nagy Damaszkuszi volt képes! (Aki szintén a jóformán mindenkinek és mindenre nyitott EPP-vel szűrte össze a levet.)

Most jellemző módon a szakadárok egymás ellen is harcolnak, és mint céloztam rá, a tét a román jobboldal alfahímjének kiválasztása. Közülük különösen fontosak a következő hetek-hónapok Vasile Blaga számára, aki akár a saját nevéről is lemondott volna csak hogy pártja ne kerüljön vissza a Nagy Alapító kezébe. Ha pedig az elnökválasztáson a jobboldal jelöltje – mondjuk a ma biztossá váló Klaus Johannis – nyer (s vonul utána kötelező politikai semlegességbe), akkor a „bulldognak” egyedüli pártelnökként esélye lehet átvenni a jobboldal irányítását.

... És hát nem felütötte a fejét a megosztottság morbusza a mi kis érdekvédelmi szervezetünkben is? Bizony, a kormányból való kiválás kapcsán nézeteltérések, sőt súlyos ellentmondásokat jelző nyilatkozatok is támadtak, mondják és írják. Azt ugyan nem értem, miért kell „sértődéssel” és „bizalomvesztéssel” magyarázni, ha valakit nem vesznek be egy olyan reprezentatív tárgyalócsoportba, amelynek tagjai a szövetségi elnök és a két parlamenti frakcióvezető (szerény nehezteléssel jelzem, engem sem vettek be, pedig lett volna néhány remek ötletem), de mindenképpen dicsérendő, hogy Kelemen Hunor tudathasadásosan sem úgy járt el, mint Crin Antonescu, nem döntött egyedül, hagyta, hogy aki akar, maradjon.

Örvendetes az is, hogy az utódlására kiválasztott jelölt igent mondott, és – Markó Béla, valamint Kelemen Hunor utódaként – kellő önbizalommal tekint a jövőbe. Újdon kormánytagunk kezdheti egy jól megérdemelt vakációval, utána pedig az a kis idő valahogy eltelik. Miniszterelnök-helyettesként mindenképpen, művelődésügyi tárcavezetőként pedig egy jó szótár, egy általános műveltségi néplexikon és tapasztalt elődeinek, valamint államtitkárának a támogatása a legkellemetlenebb leégésektől talán megmentheti. A heccet pedig bírni kell, jó lenne, ha nekünk, egyszerű bólogató választóknak nem kellene pirulnunk. Reménykedhet miniszterelnökhelyettes-jelöltünk a gyors megváltásban is – a Călin Popescu Tăriceanu vezette szakadár reformliberálisok a kormányba (vissza)kerülve feleslegessé tehetik a már amúgy is készen néppárti magyarok jelenlétét. Hogy akkor majd, óhajuk teljesülvén, az eleve kiválás-pártiak mit is csinálnak/mondanak/kifogásolnak, arról fogalmam nincs.

No de kommentárom elején elkezdtem egy viccet. Tehát: – Kedvesem, mondták-e már neked, hogy a legszebb lány vagy a világon? – Nem. – Gondoltam es...